Margaret Atwood a 2017-es bestseller lista élén
Alison Flood, a The Guardian szerzője egy érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet: a 2017-es év bestseller lista Top 10-es listáján egy férfi, Murakami Haruki található. A lista élét A szolgálólány meséje szerzője, Margaret Atwood vezeti, de előkelő helyen áll Naomi Alderman is, aki a Hatalom című SF regényével vált ismerté.
A Top 10 lista alapját a Bookseller könyveladásokra vonatkozó elemzése szolgálja. Eszerint a legkeresettebb író tavaly Margaret Atwood volt, £2.8 millió értékű eladással. Az elemzés szerint a kanadai szerző megnövekedett népszerűségét a két könyvéből, A szolgálólány meséjéből és az Alias Grace-ből készült sorozatok okozták.
Margaret Atwood
Atwoodot követi Az essexi kígyó szerzője, Sarah Perry, a tavaly júniusban elhunyt költőnő, Helen Dunmore, majd Naomi Alderman és az olasz Elena Ferrante. Érdekes, hogy a lista felső rétegébe Atwoodé mellett még egy feminista disztópia, a Hatalom is felfért. Alderman regénye az első olyan SF regény, amely nyerni tudott a Bailey’s-en (a díj főleg szépirodalmi terület), amivel egy újabb SF került a fantasztikum irodalom kívüli figyelem középpontjába.
Mi magyarázhatja az ilyen témájú könyvek iránti megnövekedett érdeklődést?
A feminista science fiction (Atwood és Alderman regényét illethetjük ezzel a névvel is) nem új keletű jelenség. Eredete a 17. századig nyúlik vissza, amikor néhány írónő (pl. Margaret Cavendish a Blazing World-ben) az SF eszközeivel képzelték el a nők helyzetét a jövőben, más tudósok szerint pedig Mary Shelley is érinti a témát a Frankensteinben a nemtelen teremtéssel (a szöveg nem határozza meg pontosan a szörny nemét annak ellenére, hogy Frankenstein menyasszonyt szeretne alkotni teremtményének). Az első igazi feminista sci-fik a 20. század elején születtek. Ez időben jelent meg az alműfaj egyik olyan alap szövege, mint például Charlotte Perkins Gilman Herland-je (1915), amely egy férfiak nélküli társadalmat mutat be, de fontos szöveg még Begum Rokeya “The Sultana’s Dream”-je (1905), ami elképzeli, milyen lenne egy nők által uralt India, továbbá Frances Harper Iola Leroy–ját (1892) is ki kell emelnünk, ami gender kérdések mellett faji kérdésekkel is foglalkozik. Érdemes megemlíteni még a NEQUA or The Problem of the Ages-t (1900), amiben két amerikai populista, A.O. Grigsby és Mary P. Lowe járja körbe a nők helyzetét, és többek között a jövőbe is betekintést engednek.
Naomi Alderman
Az első írások után a hasonló témájú művek hosszú időre eltűntek (a ponyva időszakban az SF -ben a férfi szemszög vált dominánsabbá), vagy kevesebb figyelmet kaptak (a nők továbbra is írtak sci-fiket, csak nem kaptak nagy figyelmet), a mainstreambe a feminizmus második hullámakor, azaz a 60-as években tértek vissza. Ekkor volt aktív például Ursula K. Le Guin (A sötétség balkeze), Joanna Russ (The Female Man), Marge Piercy (Woman on the Edge of Time), de mellettük férfiak is írtak feminista témákról, köztük Samuel R. Delany (pl. Time Considered as a Helix of Semi-Precious Stones). A trend a 70-es és 80-as években is folytatódik: ekkor tájt írja meg például Octavia E. Butler a Kindred-et (1979), Sheri S. Tepper ekkor kezdi el a True Game-t (1983-ban jelent meg a sorozat első regénye, a King’s Blood Four), és Margaret Atwood is ekkor veti papírra A szolgálólány meséjét (1985). Az utóbbi években ismét népszerű a feminizmus az SF-ben, elég csak a már említett Hatalom-ra (2015) gondolni, vagy szétnézni az elmúlt évek díjazott vagy díjre jelölt művei között: Ada Palmer Hugo-ra jelölt Terra Ignota (2017) trilógiája, Sarah Hall Arthur C. Clarke-díjra jelölt Carhullan Army-ja (2008), de a témával való közeli rokonság miatt érdemes megemlíteni Ann Leckie többszörösen díjazott Radch Birodalom-trilógiáját (2013-2015) is.
Mi történt a világban, hogy újra beszélnünk kell a nők helyzetéről?
Az alműfaj politikai vonatkozása miatt rögtön rávághatjuk, hogy az elmúlt évek politikusai és az ő megnyilatkozásaik miatt születnek ezek a művek, de ennél sokkal mélyebbről ered a jelenség. A feminizmus negyedik hullámában járunk, ami nem tavaly, hanem 2012-ben kezdődött: a feminista ideológiát egy új eszköz, a közösségi média hozta ismét a figyelem középpontjába. Prudence Chamberlain kutató szerint az új hullám figyelme főleg a nőkkel szembeni erőszak és szexizmus felé fordul, hisz, ahogy őmaga is mondja, “hihetetlen, de bizonyos attitűdők még mindig léteznek.” A 2010-es évek feministáit Kira Cochraine szerint a technológia különbözteti meg elődjeiktől: a Facebook, Twitter, Instragram vagy egyéb közösségi felületek segítségével hívják fel a világ figyelmét a társadalmunkban létező régi nemi bergözülésekre, miközben a változást sürgetik. A negyedik hullámnak bőven akadnak követői és kritikusai egyaránt (v. ö. #metoo kampány), de hatásuk vitathatatlan, és mint jelenkorunk társadalmi mozgalma kihatással lehet a jövőre is. Ezek után nem véletlen, hogy az SF írókat is újra foglalkoztatják a feminizmus kérdései.
Laurie Penny szerint az SF írónői a szexizmus és az irodalmi sznobizmus ellen küzdenek. Szerinte azzal, hogy csak egyféle igaznak vélt művészetre koncentrálunk számos másikat figyelmen kívül hagyunk. Úgy érzi a valós világ nem sok ötletet kínál a jövő építéséhez, viszont a női szerzők számos új ötlettel frissítik az irodalmat, főleg az SF területén.
Képzeletbeli világok kitalálása politikai aktus, akár akarjuk, akár nem, és valamilyen oknál fogva a nők és a színes bőrűek olyan külön tehetséggel rendelkeznek, amivel olyan képzeletbeli világokat építenek, amelyek egyszerre érződnek frissnek és elképzelhetőnek.
– mondja Penny és gyorsan hozzá is teszi: nincs ebben semmi új (lásd fent az irodalomtörténeti összefoglalót), de ez mégis megdöbbenti a hagyományos történetekhez szokott olvasókat. Azonban valami változik, hála a Hulu adaptációjának; Penny szerint így nagyobb rétegekhez jutnak el az Atwood regényéhez hasonló történetek. Az új szemszög pedig érdekes az embereknek.
Naomi Alderman más irányból közelíti meg a feminista SF-et. Szerinte az alműfaj különböző társadalmak felépítésén keresztül a következőt kérdezi: amit a mai, nyugati társadalomban (más kultúrákból jövők természetesen a sajátjukat vizsgálják) gondolunk férfiakról és nőkről az hányad részt természetes, és hányad részt az emberiség “találmánya”? Továbbá az utóbbi, kitalált sémákról tudunk-e másként gondolkodni, és esetleg a jövőben megváltoztatni azokat? Akadnak SF-ek, amelyek azt vizsgálják, lehetséges-e a patriarchális társadalmon kívül lehetséges-e más, alternatív felépítésű közösségben élnie az emberiségnek (pl. a Gethen nemtelen lakói A sötétség balkezében), vagy jelenünk problémái más formát ölthetnek (pl. A szolgálólány meséje). Alderman az utóbbiak, azaz a disztópiák erejét emeli ki. Szerinte abban rejlik ezen művek népszerűsége, hogy képesek elképzelhetővé tenni az elképzelhetetlent. Bár kicsit érdemes a kijelentést módosítani a következő: a disztópia elképzelhetővé teszi azt, ami létrejöhet a jelenünkben zajló események következményeként. És itt visszatértnék Margaret Atwoodhoz: A szolgálólány meséjében látható Gileadban mindenki azt ismer fel, amit szeretne: az ISIS nőkkel és másokkal szembeni totális elnyomását, a puritánok fundementalizmusát, az abortusz szigorítását, vagy épp olyan kijelentéseket, hogy a nőknek az a dolguk, hogy otthon maradjanak szülni és gyereket nevelni. Bármit is ismerjünk fel a Szolgálólány meséjéhez hasonló szövegekben, a lényeg, hogy az valami olyanra reflektál, amit meg kell oldanunk. A megoldásra pedig fel kell készülnünk. Talán ezért olvassák szívesen ezeket a műveket.
