Sokat várt a sikerre Ann Leckie, de aztán mindent vitt

Ann Leckie 2014-ben robbant be a köztudatba, a Mellékes igazság (Ancillary Justice) című kötete ugyanis ekkor zsebelte be a legjobb regénynek járó Hugo-díjat. Az 1966-ban született írónő első regénye gyakorlatilag minden fontosabb elismerést magának tudhat: elnyerte a Nebula-, az Arthur C. Clarke és a BSFA-díjat is.

A szerző a siker előtt megtapasztalta a mellőzést is, korai munkái ugyanis nem örvendtek nagy népszerűségnek. Ekkor egy ideig fel is hagyott az írással s csak akkor ragadott újra tollat, amikor megszülettek gyerekei, ő pedig otthon volt velük. Később aztán részt vett egy írókurzuson is, amelynek köszönhetően végül megszületett a Mellékes igazság.

Leckie ezután neves magazinokban publikált novellákat, melyek közül párat válogatásokban is közöltek. 2010-től 2013-ig ő szerkeszti a Giganotosaurus című online magazint, 2012-ben és 2013-ban pedig ő az alelnöke az Amerikai Sci-Fi és Fantasy Írók Szövetségének.

Első regényének sikerét többnyire azzal magyarázzák, hogy azok is ugyanúgy megtalálják benne a számításukat, akik Asimovon nőttek fel, mint azok, akik sosem olvastak SF-klasszikusokat. És persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a regény narrátora egy űrhajó és annak többezres hadserege…

Ann Leckie, a júliusi, 304. Galaktikában megjelent novellája a távoli jövőben játszódik és arra próbálja rávezetni az olvasót, hogy még ebben a korban is fontos a tudatos vásárlás.

Facebook hozzászólások

Fox-y

"Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás." EP

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?