Mars One: Egy beteljesületlen álom
A Mars One egy 2012-ben bejelentett űrprogram, ami egy holland vállalkozó fejéből pattant ki kávézás közben. A cél egyszerűen hangzik: egy állandó emberi kolónia létrehozása a Marson.
A kezdeményezésre bárki jelentkezhetett 2012-ben, és sajtóértesülések szerint volt is 200 000 jelentkező – bár a kiszivárgott adatok szerint pusztán 12 000 embert tartott nyilván a Mars One honlapja.
A program 2023-ra tervez négy önkéntes asztronautát a vörös bolygóra küldeni, és mint a 2015-ös filmben, a Mentőexpedícióban, önfenntartással képzelték el az életet.
A jelentkezőket többfordulós pszichológiai teszteknek vetették alá, amin például olyasmiket kérdeztek, hogy hajlamosak-e a kannibalizmusra végszükség esetén vagy, hogy mennyire képesek lemondani a szexuális életükről, amíg a Marson vannak.
A bázis a tervek szerint négy különálló házikóból áll, amit a Marsra drónok segítségével akarnak felépíteni. Már egy évvel az emberek érkezése előtt a bázis alkatrészei a bolygón lesznek, hogy mire a négy bátor asztronauta odaér, már csak össze kelljen szerelniük azt.
Az asztronauták a bázisukat csak űrruhákban hagyhatják el, és a tervek szerint a Marsjáróval körülbelül 80 kilométerre távolodhatnak el majd az otthonaiktól.
A jelöltek nyolc éves képzésen vesznek majd részt a kilövés előtt, ahol a felszerelésük kezelését, javítását tanulják meg, valamint a testüket felkészítik az űr és a Mars viszonyaihoz.
Az új lakókat egyébként nem tervezik hazahozni a vörös bolygóról, ami óriási visszhangot kapott és rengeteg etikai kérdést vetett fel. Sőt, a program nem csak morális kifogások kereszttüzébe került, hanem számos technológiai és pénzügyi ellentmondás is további aggodalomra adott okot. A program tudományos jellegét is több hivatalos közleményben elítélték, mivel tulajdonképpen laikus embereket terveznek a Marsra juttatni.
Az ambiciózus terv anyagi hátterét úgy akarják fedezni, hogy bekamerázzák a résztvevőket, és egy, az egész Földön közvetített valóságshow-t vetítenek az itthon maradottaknak, amiből a generált profitot visszaforgathatnák a befektetőknek.
Amikor az ötletet tudományos szervezetek is megvizsgálták, azt állapították meg, hogy tervvel és a kivitelezéssel is több probléma adódik.
A NASA becslései szerint egy ilyen misszió végrehajtásához körülbelül 100 milliárd dollárra lenne szükség, a szervező szerint viszont csak 6 milliárdra.
Az MIT kifogásolta a jelenleg rendelkezésünkre álló életfenntartó rendszerek megbízhatóságát. A mostani űrkirándulásaink alkalmával is tapasztalták, hogy a készülékek olyan gyakran meghibásodnak, hogy azok cseréjéhez és karbantartásához végtelen mennyiségű anyagi háttérre lenne szükség.
Az MIT szintén megbízhatatlannak tartja a létfenntartó eszközöket, amelyek szerintük 68 napon belül szivárogtatni kezdenék az oxigént, a többit pedig már el tudjuk képzelni…
Gerard ‘t Hooft, a George Washington University űrtudományos szakértője egyszerűen átverésnek nevezte a programot.
Egyéb aggasztó tényező még, ami alááshatja a program hitelességét, egyenesen a résztvevőktől származik. Az egyik kiválasztott jelentkező, Joseph Roche nyilatkozott egy Youtube videóban, hogy ugyan bekerült a legjobb száz jelölt közé, még mindig nem beszélt senkivel a programtól szemtől szemben, csak egy háromperces skype-beszélgetésen vették fel vele a kapcsolatot a szervezettől. Rochenek egyébként doktorija van fizikából és asztrofizikából, és rengeteg gondolatát osztotta meg eddig a program kivitelezhetőségével kapcsolatban. Joseph elmondása alapján a Mars One honlapján létezik egy ranglista a jelentkezőkről, és a listán úgy lehet feljebb jutni, ha a program honlapján vagy kis tárgyakat vásárolsz, vagy pedig simán pénzadományokat küldesz.
Nyugtalanítónak tűnhet, hogy a hírek, nagyrészt csak a szponzorok toborzásáról szólnak, vagy pedig önreklámozásról, például a megvásárolható új Mars One könyvükről.
Bár az ötlet és az elképzelés tényleg óriási, és bár talán egy picit elrugaszkodottnak tűnhet, most, hogy szembesültünk a dolog valódi akadályaival, nem lenne szabad feladnunk. Az űrutazás és egy másik bolygó kolonalizációja mostanában nem mozgatott meg ekkora embertömegeket, mint amikor ezt az „egyszerű” tervet bejelentették. Akár kritizálták, akár támogatták a kezdeményezést, mindenféleképpen részt vettek az évtized egyik legfelkapottabb tudományos mozgalmában. A terv megvalósítása nem feltétlenül lehetetlen, csupán rengeteg erőfeszítésbe és időbe kerül. A szervezők motivációját kellene megváltoztatni: a profitszerzés és az űrutazás sajnos jelenleg nem fér össze. Az emberségünket sem lenne szabad elfelejteni, amikor űrutazásról beszélünk. Aki felvállalja, hogy kivisz a Marsra, annak a hazatérés megoldását is vállalnia kéne.
Összességében a Mars One talán nem is annyira egy űrprogramnak, sokkal inkább egy szociális kísérletnek nevezhető. Egy tesztnek, hogy a jelenlegi technológiánk mire képes. Valamint számot ad arról, hogy mennyire készültünk fel arra az eshetőségre, hogy örökre elhagyjuk a bolygónkat. Talán ha a háborús rakétáinkat nem atombombával, hanem Mars One-os felszerelésekkel töltenénk meg, előbbre lennénk.
