Megérkezett a júniusi Galaktika
A Galaktika 315. lapszáma már kapható a szerkesztőségünkben és az interneten, az újságosoknál pedig június 7-től érdemes keresni.
A magazin júniusi számát egy S.T.A.L.K.E.R.-novella nyitja, melyben Jurij Kruglov stalker-mítoszokat mesél különböző figurákról. Cordwainer Smith egy „emberalatti” macskalány reménytelen, „emberhez” fűződő szerelmét adja közre. Sara Genge azt bizonyítja, mennyire nem egyszerű elérni, hogy egy lányt a környezete fiúként fogadjon el.
A magyar szerzők közül Haklik Norbert egy fura és kiszámíthatatlan zseni történetét követi végig, míg Ronil Caine, a LILIAN írója egy nehéz válás kapcsán a tökéletesség pusztító erejéről beszél, Toochee pedig a tömeg bölcsességének vizsgálatával egy terrortámadást vizionál.
A havi retro J. G. Ballard novelláját eleveníti fel, a „Harci láz”-at.
Interjú helyett beszélgetés: Tamás Gábor, a Vastanács fordítója Miéville sajátos nyelvújításáról, -alkotásáról oszt meg kulisszatitkokat.
A Világűrt jelentő deszkák a Proton Színház és Bánki Gergely 1 link című darabját elemzi. A képregényt Herbert W. Franke „Suttogás” című novellájából készítette Vass Mihály. A Kapcsolatfelvétel az Írószövetség újrafordítás-előadásáról és a Trafó természet-installációiról számol be. A Film a Synchronicity izgalmas és rejtélyes világát ajánlja gondolkodásserkentő élménynek.
A tudományos főanyag az univerzum „sötét”-jének kérdését járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások a félig mesterséges baktériumról, intelligens füldugóról, robotmacskáról, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben a citruszöldülésről és következményeiről).
Az XL-kiadás Alexandr Gromov kisregényét (Szoknyavadász és a Fürgemókus) és két novelláját („Mi sem egyszerűbb…”, „Ketten a körhintán”) tartalmazza, ezenkívül Borisz Stern írását: „Kié a bolygó?”
Az majdnem biztos, hogy Cordwainer Smith írása is lehetne a havi retro, lévén meghalt 1966-ban.
Ballard Harci láza retronak jó (War Fever, F&SF Oct 1989 eredeti kiadás, magyarul megjelent az 1992-es márciusi Galaktikában), de későbbinek tűnik…
Visszatérve Cordwainer Smithre…
Tán` csak nem az Alfa Ralfa körút C`mell nevű macskalányának szerelméről van szó?… 😀
Van valami különleges oka annak, hogy Terran Battlecuiser-ek szerepelnek a címlapon?
Miután megjött a 315. Galaktika, mondanom sem kell, elsőként a Cordwainer Smith novellát olvastam el.
Valahogy úgy vagyok ezekkel a dolgokkal, mint az öreg lovak… mennek, mennek leszegett fejjel, és a régi dolgok körül forognak a gondolataik… 😀
Kicsit körülnéztem, hogy az általam ismert — emlékezett –, régebbi írásain kívül mit fordítottak magyarra. Végül is három régebbi Galaktikás novelláját sikerült megtalálnom, és gyorsan el is olvasnom. Van még a régebbiek között, de azokat már nem volt humorom előbányászni a könyvespolcok hátsó soraiból…
Akkor ezeket is figyelembe véve, nézzük csak mit is tudok az íróról és műveiről:
– Ötvenedik: Patkány-sárkány játék, 1977, fordította Borbás Mária
– Metagalaktika 3: Alfa Ralfa körút, 1982, fordította Nagy Erzsébet
– Galaktika 233: Angelherm, 2009, fordította Dési András György
– Galaktika 248: A Q/81. háború, 2010, fordította Sohár Anikó
– Galaktika 252: Amikor emberek hullottak az égből, 2011, fordította J.Magyar Nelly
– Galaktika 315: Az elveszett M`Mell balladája, 2016, fordította Tamás Dénes
1./ Az író életrajzát mindenhol szűkösen adagolják, de ennyi is elég, hogy az írásai mögött lévő inspirációs világ érzékelhető legyen. Személyes véleményem szerint az Instrumentality of Mankind (illetve, ahogy a bibilográfiákból kivettem ennek az univerzumnak a neve lehet Rediscovery of Man is) világában játszódó történetei a legjobbak. A fenti felsorolásból mintha az Angelherm nem tartozna ide, a többi igen.
Ezek a történetek lényegében azt a különös kapcsolatrendszert mutatják be, amely egy emberi-emberalatti (inhumán) élőlényekkel teli világban létrejön. Lévén az író Kelet szakértő, egyfajta szimbolikus áttételi rendszerként érzékelem írásai etikai tartalmát. A mostani Galaktikában lehozott történet is ezt az etikai problémát feszegeti az Instrumentalitás egyik lordjának személyes életútján keresztül. Talán az egyik, irodalmilag is kiemelkedő fontosságú premissziát feszegeti. Értelemmel, emberi karakterű érzelemmel bíró lények esetében elfogadható-e az uralmon lévő réteg ilyetén méretű lebecsülése, értékelése, mint az Instrumentalitás világában. Az Alfa Ralfa körútban még inkább a bátorságot, önfeláldozást (és persze a szépséget) hozza fel a macskalány mellett, a mostaniban már az emberhez méltó, de nem emberi lény intellektuális értékét is. Persze novellaként kicsit elnagyolt — inkább jelzésértékű — karakterekkel operál, erősen narratív szöveggel, de itt úgyis az etikai üzenet a fontos. Ami tisztességesen, de nem teljes értékűen átjött.
Nem tudja nem észrevetetni írásaiban, hogy a kor, amelyben élt, azt a közeget tartotta felsőbbrendűnek, amelyet képviselt. Az Instrumentalitás világában magát a genetikailag “tiszta”, eredeti embert, valós világunkban pedig a fehér embert. Erkölcsi tisztessége diktálta, hogy tegyen ez ellen (írásaiban is), gondolom valós életében nehezebb feladata volt…
A Patkány-sárkány játék ezen a világon belül egy külön — az írás univerzuma szempontjából valószínűleg oldalirányú — ékkődarabka. Lévén macskaszerető ember, nagyon tetszett a Fegyvertársak kapcsolatának leírása. Van benne elég sok, valós világunkkal kapcsolatos érzet, és még egy fontos valami átadása. Az emberi világban a macskával való kapcsolat nagyon élesen kétpólusú. Az emberek vagy imádják a macskákat (mint én is), vagy gyűlölik. Ennek, gondolom az az egyszerű oka van, hogy az általunk ismert — és nem mellesleg domesztikált — élőlények közül talán a macska a legegyedibb karaktert mutató élőlény. Önálló, gőgös, beképzelt, önimádó… pont, mint az ember. Ezért is olyan szélsőséges vele a kapcsolatunk.
2./ Egy kicsit a fordítások adta olvasási élményekről. Mint az a felsorolásból látható, a hat írást hat különböző fordító jegyzi. Persze, maga a történet is meghatározza milyen élmény olvasni, de nekem stílusában az Alfa Ralfa körút és a Patkány-macska játék volt az igazi élmény. Aztán ez a mostani történet M`Mell balladájáról, majd a következő három. Igaz, azok nagyon meg sem fogtak (esetleg azért, mert nem Smith univerzumának főcsapásán haladnak történetként).
3./ Végül egy nagyon szubjektív, a fordítás problémájával összefüggő gondolatmenet… Elég sokat olvastam életemben, hogy egy fordítás szellemi-lelki élményvilágát értelmezni akarjam. A fordító MAJDNEM mindennek megkeresi a (nálunk) magyar megfelelőjét. Azért mindig hagy pár dolgot eredeti formájában. Ezek persze a nevek általában. Majd` minden név. Nem igazán akarom most azzal az időt húzni (magamnak sem), hogy melyek azok a névcsoportok, amelyeket kell, illik, ajánlatos meghagyni eredeti formájukban. Ezt egy műfordító nálam sokkal jobban tudja.
Amit elmondanék, személyes vélemény.
A Smith írásokban, mint minden spekulatív világban sok mesterséges név van, amelyek nagy része, történelmi-régi nyelvekből ered, nagy része az író anya- és használt nyelveiből eredeztethető. Ezért –természetesen — egyéni ízlés, mit szeretnek lefordítva, és meghagyni eredeti formájában.
Két apró eltérés, amit említenék a harmincnégy évvel ezelőtti fordítás (Alfa Ralfa körút), és a mostani között. Ebből az egyik már korábban is magyarra került, de akkor, ott nem is igazán tűnt fel.
– Az “Instrumentalitás” Smith világában egy hatalmi-kulturális univerzum. Beépíteni a műbe alapvető élménybeli kérdés volt nekem. Különös, titokzatos érzést adott. amikor olvastam, csak nyelvi szótárban tudtam volna megkeresni, de nem érdekelt, mert tetszett a kifejezés, a szó. És persze a történet kontextusában érthető is volt, idegen formája ellenére.
Nem igazán tűnik jobbnak a “Közbenjárás” forma, még ha magyarul is van. Nincs meg az érzelmi töltet. A szótár szerinti “Segítség” nem ide való, a Közreműködés pedig nem ezt az értelmi-érzelmi töltést adja. Nem azért mert nem hordozza az előbbi tartalmat, hanem azért, mert nem szoktuk meg, mint ilyen formulát.
– A macskalány… Az Alfa Ralfa körútban, ő C`mell (említettem is az első hozzászólásomban). A mostani novellában ő M`Mell. Nos, igen. Az előtag, és a folytatás… A C`mell első betűje, egy nyelvi szabályban elrejtett utalás a személy eredetére. Ez pedig a Cat, vagyis macska. Most ezt miért kellett magyarra fordítani? Mint “M”, a macska…
A név második része Smithnél vélhetően nyelvi szabály (köznév), még ha nem is fejtette ki, ezért szerintem nem kell nagy “M”-el írni.
Egyébként szeretem Cordwainer Smith világát… 😀