Mi lesz, ha az elektronikus bárányok és a hosszú álom találkoznak?

Robert Kroese Tudatzavarának eredeti címe The Big Sheep, amiből talán már nem is olyan nehéz asszociálni, hogy mely művek inspirálták az írót. A cím két másik mű címének vegyítése, Raymond Chandler 1939-es mestermunkája, a The Big Sleep (Hosszú álom) és Philip K. Dick 1968-as posztapokaliptikus klasszikusa, a Do Androids Dream of Electric Sheep? (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?) egybeforrasztása.  A kérdés már csak az: méltó-e ez a könyv a két klasszikus nevéhez? A válasz, szerencsére igen.  Kroese sokat merít a chendleri hangulatból és Dick gonzó koncepciójából, miközben hozzáadja alkotásához a saját harmadik dimenzióját, a humor eszközét.

A Tudatzavar a közeljövő Los Angelesében játszódik, egy olyan gazdasági összeomlás után, amely a varos egy részét elszakította a többitől. Ebben az új városban két nyomozó, Erasmus Keane és Blake Fowler próbálja megoldani a hiányzó génmódosított bárány rejtélyét. Nem sokkal ezután a páros új feladatot kap: egy Priya Mistry nevű, méltán híres színésznő arra gyanakszik, hogy egy bérgyilkos célpontja.

A két nyomozás persze összemosódik, de elég ravasz módon. Kroese mesterien szövi a cselekményszálakat. Egy magabiztos leendő hadúr, Mag-Lev megpróbálja megragadni a hatalmat, ami egy olyan hatást vált ki, ami fenyegeti a Keane-Fowler ügyet. Mindeközben persze más tényezők is nehezítik a nyomozók munkáját…

Kroese története bonyolult, lépést tartani vele üdítően könyörtelen, emellett viszont nem marad el a nevetés sem. Fortélyos, furcsa szójátékok, és olyanok amiken felsóhajtunk. A könyv humora nem csak megadja a hangulatot, de a karaktereket is átfedi. Párbeszédeik pörgősek, élesek,  hamar világossá válik, hogy Kroese-re egy harmadik nagy is hatással van: Arthur Conan Doyle. Az őrült zseni Keane és az egyáltalán nem ostoba Fowler közötti dinamizmus tisztán emlékeztet a Holmes-Watson párosra – egészen Fowler első személyes elbeszéléséig. A filozófiai elmélkedések csak úgy repülnek a levegőben, gyorsan és vadul. És persze tréfásan. Egy ponton Fowler meg is jegyzi, hogy soha nem vezetett semmi jóhoz, ha egy rosszfiú Nietzsche-t kezdett idézni.

Kétségtelen, hogy ezzel a munkájával Krouse a megnevezett íróknak tisztelgett.