Mítosz hősi pátosz nélkül – Gagarin
Itthon október 20-án mutatják be Pavel Parkhomenko Gagarin – Elsőként az űrben című filmjét Budapesten és több vidéki nagyvárosban is. A premier előtti bemutatóra október 17-én került sor, amit egy Farkas Bertalan, nyugalmazott dandártábornokkal tartott beszélgetés követett.
Ókori népek történeteit olvasva mindig eszembe jut, hogy a modern korban tisztelt és nagyra becsült emberek egyszer majd olyan tőlünk távoli eszményi hősökké válnak, mint Akhilleusz vagy Odüsszeusz. De már jelen van egy korosztály, akik számára a múlt század hírességei már ilyen hősökként élnek tovább. Én is ennek a korosztálynak a tagja vagyok, így egyfajta fantasztikus cselekedetként él bennem mind a Holdra szállás és Jurij Gagarin űrutazása is.
A Gagarin – Elsőként az űrben (2013) is részben követi az orosz kozmonauta nemzeti hősként való szerepeltetését, de nem ezen van a fókusz. Parkhomenko inkább az emberi oldalt mutatja meg Gagarinból, a lelkes ifjút, aki hozzánk hasonlóan küzdött az ismeretlentől való félelemmel. Végigkísérjük életét a zord vidékű Klusinyo falutól egészen élete legnagyobb eseményéig, azonban nem a hagyományos elbeszélések menete szerint. A Csillagvárosban eltöltött napok, a az űrutazásra való felkészülés, az emberi szervezetet megterhelő tesztelések, a kozmonautákra nehezedő stressz és a felsőbb erők döntésének nehézségei teszik ki a történet gerincét. Ezeket az eseményeket tarkítják Gagarin asszociációkon alapuló visszaemlékezései, amik egyes jelenetekhez nagyon sokat tudnak adni, leginkább az űrben eltöltött részekhez, amikor maga az űrhajós is távolinak érezte földi életét. Ezzel válik a játékfilm egyben életrajzi drámává is, amit helyenként a dokumentumfilmekre jellemző alaposság is átsző. A dokumentarista jelleget erősíti a 60-as évekbeli Szovjetunió, és a második világháború sújtotta vidéki Oroszország aprólékosan kidolgozott korrajza is.
A filmet követő beszélgetés egyes részleteket érdekes megközelítésbe helyezett. Farkas Bertalannak és az Űrsztárok és űrsztorik szerzőjének, Schuminszky Nándornak köszönhetően számos, a Gagarin filmben felmerült kérdés megválaszolásra került. Az egyik legizgalmasabb téma a kozmonauták felkészítése volt, amiről Farkasnak saját élményei is vannak, még ha 20 évvel későbbiek is. Történetein keresztül megtudtuk, milyen merész és kockázatos vállalkozásnak számított a maga idejében a Vosztok-1 kilövése. Továbbá szóba került az orvosi vizsgálatok erkölcsi kérdése, a technika fejlődésével pedig az űrutazáshoz szükséges körülmények javulása. Felmerült még Gagarin utóélete, majd tragikus halála és annak kérdése, hogy Parkhomenkónak kellett-e volna ezzel foglalkoznia. Végül pedig a filmben finoman érzékeltetett German Tyitov és Gagarin közötti versengés és ehhez kapcsolódóan Koroljov személye is szóba került, Farkas pedig elmagyarázta, szereinte miért Gagarin mellett döntöttek Tyitov ellenében. Habár voltak olyan tesztek, amin akadtak Gagarinnál jobban teljesítők, de az eredmények összesítéséből mégis ő jött legjobbként. A további spekulációk pedig csak színesítik a történetet.
Parkhomenko filmje teljesíti küldetését, megmutatja, honnan is indult egy nemzeti hőssé vált ifjú, majd azt, mivé is formálták őt a körülmények. A rendező leveszi a történelem súlyát ennek a fiúnak a válláról és letörli róla a hősi pátoszt, és meghagyja azt az embert, aki csak repülni szeretett volna, ezzel hozva a hőst igazán közel hozzánk.
