Négy év után újra folytatódott az Attack on Titan

Meglepetésszerűen jött az Attack on Titan legújabb, második évada. A sorozat ismét nem hagyja cserben a fanokat, és a régen várt új részektől leesik az álla mindenkinek, akinek még megmaradt az első évad után.

Az új részekbe egy teljesen új formátumot vesz fel a sorozat, mivel két, különböző helyen és időben folynak az események. Az egyik, a fallal kapcsolatos nagy felfedezés, azaz az első évad vége után játszódik, a másik meg fél nappal előtte, a város egyik külső tartományán. Szinte kiszámítható, hogy a külön szálon folyó események hamarosan egybefonódnak, mivel a múltban jóval többet halad a történet, mint a jelenben, és kétség sem férhet hozzá: elképesztő eseményeknek lehetünk majd szemtanúi a két eseménysorozat találkozásánál.

Mind a két szálon fokozott tempóban folynak a történések. Kiderül, az eddig komolytalannak ábrázolt vallásról, hogy többet tudnak a misztikus titánokról, mint azt bárki gondolta volna, ennek tetejében még tovább feszítik a húrt azzal, hogy vallásuk törvényei miatt ezeket nem oszthatják meg a hitetlen társaikkal. A feszültség tapintható.

Wall_Cult

A titánok óriásiak, ijesztőek és továbbra is felettébb vérszomjasak. Ezekről az óriás zombikról még mindig nem tudunk eleget, voltaképpen semmit és ismét új és harcias formájú társaikkal találkozhatunk az új részekben.

A sorozat még mindig mesterien hozza be az új karaktereket, és a változatosság kedvéért most nem minden fókusz Erenre és Mikasára kerül, hanem a meme oldalak kedvenc szereplőjére, a krumpli lányra, azaz Sashára. Sasha “comic relief” karakteréből egy nagyon komoly, harcos amazont farag az új évad, és halált megvető bátorsággal néz szembe az antagonisztikus titánokkal.

attack on titan

Sasha nagy krumplipusztító életébe további betekintést nyerünk flashbackek révén, és megtapasztaljuk a falon belüli társadalom rétegződését is a lány szemszögéből.

Az Attack on Titan új főcímzenéje talán az egyik legnagyobb negatívum az új részekben. Az előző évad izgalmas, pörgős zenéjével ellentétben most egy kissé lágyabb és felejthetőbb zenét kaptunk, de talán idővel mi is megszeretjük az új dallamokat. Ezenfelül továbbra is sokat kiabálnak a karakterek, de hát ez valószínűleg az anime formátum sajátossága.

A sorozat az új évadban is nézeti magát, a 20 perces részek szempillantások alatt véget érnek, és a rész végi cliffhangerek még inkább megerősítik bennünk a tényt, hogy az Attack on Titant nem csak, hogy érdemes nézni, de szinte kötelező.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?