Nem víz, hanem homok folyik a Mars felszínén

Mintegy két évvel ezelőtt közölte le a Nature Geoscience című folyóirat, hogy folyékony, sós vízre leltek a Mars felszínén. A felfedezést a Mars Reconaissance Orbiter 2006-os pályára állása óta folyamatosan érzékelt, a meleg évszakban feltűnő és a hidegben eltűnő sötét sávokra alapozták. Nos, úgy fest a helyzet, hogy azok mégsem a homokos felszín közvetlen közelében csordogáló víz jelei, hanem maga a homok.

A Nature Geoscience-ben leközölt legújabb tanulmány szerint ezek az úgynevezett ismétlődő lejtősávokra (angolul: recurrent slope lineae; röviden: RSL) a száraz homok adja a magyarázatot, erre az arizonai geológiai intézetben dolgozó Colin Dundas által vezetett kutatócsoport következtetett 151 különböző sötét sáv megfigyelése alapján.

A sávok a legtöbb esetben 28 és 35 fokos domboldalon jöttek létre, ez megegyezik a földi és a marsi dűnék dőlésszögével, egyben ez az a kritikus szög, ahol a homokfolyás megindulhat. Ahogy a homok mozog, világosabbá teszi a felszínt, majd idővel újra összegyűlve sötétebbé válik – ez lehet a magyarázat arra, hogy a jelenség miért szezonális. A korábban megfigyelt RSL-ek többségében szintén 28 és 35 fokos lejtőkön jöttek létre.

A tanulmány szerint, ha ezek a sávok szárazak, az arra utalhat, hogy a Marson jó ideje nem volt jelen jelentősebb mennyiségű folyékony víz, ami ugye kulcsfontosságú a mikrobiális élethez.

Persze Dundas és kollégái még számtalan kérdésre nem tudtak választ adni az RSL-ekkel kapcsolatban – még a szezonális megjelenésükre sincs kielégítő válasz. Sokat segíthet a különböző napszakokban történő távoli megfigyelés, és az is, ha a jövőben képesek lennének néhány ilyen sötét foltot a helyszínen megfigyelni. Ehhez persze már vagy egy röpképes drónra lenne szükségük (a jelenlegi marsi szondák nem tudnak 28 fokos emelkedőket megmászni), vagy emberes expedícióra, ám ezek a lehetőségek még odébb vannak.

A NASA marsi felfedezőprogramjának vezető kutatója, Michael Meyer a felfedezéssel kapcsolatban felhívta arra a figyelmet, hogy az új tanulmány mindössze az RSL-ek folyékony víz által történő megjelenését cáfolta, és nem jelenti ki, hogy egyáltalán nincs víz a Marson.

Az már más kérdés, hol van az a víz, mert a jövőbeli expedíciónak, vagy éppen egy kolóniának a legoptimálisabb az lenne, ha kiaknázható helyen találnának vizet, olyan mennyiségben és minőségben, hogy azt az emberek felhasználhassák. Molekuláris formában vagy több rétegnyi szikla alatt nem sokat érnének vele.

Facebook hozzászólások

You may also like...