Para(nem)normális jelenségek – American Horror Story évadkritika

Az American Horror Story hat szezonja alatt sokféle érzelmet mutattak a nézők és a kritikusok a sorozat felé. Voltak jobb részek, évadok, de akadtak nagyon rosszak is, amelyekről inkább jobb nem megemlékezni. Abban viszont mindenki egyetérthet, hogy a kisképernyős mainstream egyedi darabja az évről évre megújuló történettel jelentkező széria.

Idén szeptemberben a hatodik évaddal tért vissza a sorozat. Ismét megpróbáltak valami újat mutatni, és ezúttal is levettek a lábamról (a kezdetekben). A szezont két részre tagolhatjuk, de mindkettő szorosan kötődik egymáshoz. Az évad első felében dokumentum-sorozatszerűen mutatják be Shelby és Matt életét, akik elvonulva a nagyváros zajától, messzire költöznek, hogy stresszmentes környezetben élhessenek. Ám, ahogy egy jó horror sorozathoz illik, minden lesz, csak nyugalom nem. Az első pár rész roppant ijesztő, nagyjából sikerül megteremteni a tökéletes horror atmoszférát. És most először, a mindent átjáró rettegés nem lesz unalmas, annak ellenére sem, hogy elképzelhetetlenül sok klisével dolgozik az évad. Azonban a műsor feszültségének fenntartását annak köszönhetjük, hogy kétszer öt epizód foglalkozik az aktuális horror sztorival. Nem múlik el a varázs, és minden epizódban képes meglepni a műsor. Pontosabban ez az első öt részre vonatkozik, a második felvonással már akadtak gondok.

A szezon első fele még így is felemás érzéseket hagyott bennem, mert semmi értelme nem volt a végkifejletet elősegítő mozzanatnak. Ettől az egyetlen hibától eltekintve Matt és Shelby megpróbáltatásai igazán félelmetesek maradtak. Minden részre jutott egy-egy újabb elkárhozott, aki a házban lakott, és akik bosszúszomjas lélekként igyekeznek mindenkit eltenni láb alól, aki él és mozog. Ám mind közül a legrégebbi és legveszedelmesebb szellem a Mészáros, a vérszomjas telepes nő, aki mindent megtesz azért, hogy ne vegyék el az őt megillető földet.

Ha még esetleg nem lenne elég a csomó kísértet, akkor Matték házától nem túl messzire él egy belterjes, kannibál család, aminek tagjai szintén a főszereplőink életére törnek. Kicsit túlzsúfoltnak tűnhet ez öt epizódra, és valóban az is, de mindez csak az ötödik részre válik kicsit idegesítővé, és ott is talán megbocsátható, mert tényleg remekül szórakoztatott.

Az évad második fele pedig új nyulat vett elő a kalapból. Műsor a műsorban módszerrel a doku-sorozat színészeit és a Roanoke rémálmot átélt „valódi” szereplőket valóságshow formájában visszaviszik a kísértet-járta házba, természetesen Vérhold idején, amikor a legtöbb ijesztgetés történik. Kicsit kilóg a lóláb, hiszen a sztori szerint ez mind megtörtént, de a túlélők ennek ellenére is visszamennek a forgatásra, érthetetlen okokból kifolyólag. Pedig minden normális agyműködésű ember a lehető legmesszebbre kerülne egy ilyen helytől, ha mindaz megtörténne velük, mint főhőseinkkel az első öt epizódban.

Természetesen már az első éjszaka megkezdődik a kísértetjárás, amiről először mindenki azt hiszi, hogy a forgató stáb rémisztgetése. Hamar kiderül azonban, hogy Vérhold idején a kísértetek igenis valódiakká válnak. És innentől válik élvezhetetlenné a műsor. Logikátlan, értelmetlen jelenetek követik egymást, amik megint unalmassá válnak egy idő után. Érezhető volt, hogy a nyolcadik részre már egyáltalán nem maradt ötlet, mert rengeteg elhúzott, fölösleges jelenetet kellett megnéznünk. A szereplők indokolatlanul elkezdtek hullani, mint a legyek, bármilyen összefüggés nélkül. Az utolsó csavar, a végkifejlet pedig szintén arról ad tanúbizonyságot, hogy az egészet át sem gondolták a készítők. Pedig igazán reménykedtünk végre egy tökéletes American Horror Story évadban, amiben nem jönnek elő ugyanazok a hibák, amik az elődökben is idegesítőek voltak.

Összességében az American Horror Story: My Roanoke Nightmare / Return To Roanoke kiválóan indult. Mivel nem tudtunk semmilyen részletet, minden jumpscare, karakter, paranormális tevékenység izgalmasnak hatott. Gondolkodásra késztetett a show, hogy vajon mi fog legközelebb történni. A horror atmoszféra elképesztően jól sikerült. Majd előjöttek az American Horror Story gyerekbetegségei, amiket hat évad alatt sem tudtak kijavítani. Értelmetlen, összefüggéstelen jelenetekké mosódtak a részek, melyek között vajmi kevés volt a konzekvencia. Az ijesztgetések unalmassá váltak, és hogy pár percenként eltettek egy-egy szereplőt, már kezdett inkább röhejes lenni, mintsem félelmetes.

Nagyon sajnálom, hogy a szezon második fele elrontotta az összképet, pedig az elején úgy tűnt, hogy most igazán odateszik magukat. Szó se róla, a színészi alakítások most is kiválóak voltak, de ezzel azt hiszem soha nem volt probléma.

A hetedik évadról azt rebesgetik, hogy valamiféle kísértethajón játszódik majd. Talán, ha egyszer sikerülne a fölösleges részektől megkímélni minket, akkor elbitorolhatatlanul az American Horror Story lenne a legjobb horror sorozat az évtizedben.