Rengeteg új csillagot találtak a Naprendszer körül

A Tejútrendszerről készített legpontosabb térképünket jelentősen bővítették.  A katalógus már 1,8 milliárd csillagot tartalmaz, amelyet a Gaia űrtávcső térképezett fel.

Az új adatok között szerepel a Nap háromszázezer legközelebbi szomszédjának pontos helyzete is.

A Gaia űrtávcső, az Európai Űrügynökség egyik zászlóshajója már évek óta azon dolgozik, hogy a galaxisunkat, a Tejútrendszert alkotó százmilliárd csillag közül legalább egymilliárdról, vagyis egy százalékáról meghatározza, hol és milyen messze található tőlünk.

MI, Bob

Az űrtávcső 2014 óta folyamatosan gyűjt rendkívül pontos pozíció- és fényességméréseket. Európai csillagászok 2018-ban tették közzé az űrtávcső adatain alapuló első nagy katalógust, ami nagy hatással volt a csillagok és a Tejútrendszer kutatására: mindössze két év alatt több, mint 3500 szakcikkben használták már fel az akkor elérhetővé vált adatokat.

Most újabb katalógust állított össze az adatok feldolgozásán fáradozó több száz csillagász alkotta konzorcium, még több, immár csaknem három évnyi megfigyelési adatot feldolgozva. A konzorcium tagjaként a CSFK négy kutatója: Molnár László, Plachy Emese, Szabados László és Szegedi-Elek Elza vettek részt a munkában.Azt tervezték, hogy a munkát szeptemberre befejezik, de ez a járvány miatt nem jöhetett létre.

A decemberre elkészült adatközlés már több mint 1,8 milliárd csillag pozícióit és fényességeit, valamint mintegy 1,5 milliárd csillag távolságait tartalmazza, bőven túlszárnyalva az előzetes várakozásokat.

Az új katalógusban a kutatók kiemelt figyelmet szenteltek a Nap száz parszeken, vagyis 326 fényéven belüli szomszédainak feltérképezésére.

A kihívást itt főleg a legkisebb, leghalványabb csillagok azonosítása jelentette: a szomszédaink többsége ugyanis apró kis vörös törpecsillag, ami kisebb távcsövekkel sem feltétlen látható. Az adatok alapos átvizsgálása után kiderült, hogy több mint háromszázezer csillag esik ebbe a térrészbe, nagyjából megtízszerezve az ismert csillagszomszédaink számát. De ha csak a körülbelül 80 fényéven (25 parszeken) belüli csillagok számát nézik, az is egy csapásra megduplázódott – közölték.

A csillagok sebessége alapján sikerült például több mint 16 ezer együtt mozgó párt, vagyis kettőscsillag-rendszert azonosítani. De a kutatók azt is kiszámolták, merre keringenek tovább a csillagok a Tejútrendszerben. Kiderült, hogy a legnagyobb részük, a Naphoz hasonlóan, a Tejút korongjában jár körbe, kis részük viszont csak átutazóban van itt, és meredek pályákon keringve haladnak el éppen mellettünk. De minden csillag pályája kicsit más.

MI vagyunk az Istenek

A közeli csillagok mellett kiemelt szerepet kaptak a Tejútrendszer szélén és azon túl lévő csillagok is. A Tejútrendszer pereméről kiderült, hogy az nem csak a poros és unalmas végeket jelenti: sőt, éppen a Tejút korongjának széle az, ami a legjobban megérzi, amikor más kisebb galaxisok nekiütköztek. A csillagok térbeli eloszlása és sebességeik a mai napig őrzik ezeknek az ütközéseknek a nyomát, amelyek pontos felderítése és modellezése még sok munkát fog igényelni.

A konzorcium már dolgozik a 2022-re tervezett, következő katalógus elkészítésén. Az űrtávcső pedig várhatóan képes lesz 2025-ig méréseket gyűjteni, így a húszas évek végéig tovább fog pontosodni a Tejútrendszerről alkotott térképünk.

Facebook hozzászólások

You may also like...