Szkafander a nagy ugráshoz

Utasszállító repülőgépeink tízezer méteres magasságban repülnek, és mi kényelmesen, mindennapi ruháinkban üldögélünk kényelmes székeinkben. De mit viselnek azok, akik ennél sokkal magasabban repülnek? Mit visel az SR-71 kémrepülőgép pilótája, aki huszonötezer méter magasan repül 3000 kilométer/órás sebességgel? Mit viselt Felix Baumgartner, amikor felállította új világcsúcsát?

Ehhez már nem elég a pilótaöltözet, ehhez a magassághoz már szkafander kell. Nem olyan, mint az űrhajósoknak van, de sok szempontból hasonló. Elméletileg a repülőben akár ülhetne rövidnadrágban is, de mivel harcjárműről van szó, arra is fel kell készülni, hogy egy sérülés miatt megszűnik a kabinnyomás.

Felix Baumgartner harminchatezer méter magasról történő ugrásához sem volt jó a hagyományos űrruha. Külön erre az alkalomra, erre az ugrásra kellett tervezni és építeni egyet. Igen, építeni, ez már nem az úri szabóság, hanem a mérnökök feladata. Baumgartner űrruháját ugyanaz a David Clark Company készítette, amelyik a NASA-nak szállítja az űrruhákat már évtizedek óta. Ez a speciális űrruha négyévnyi tervezés és fejlesztés eredménye.

A szkafanderek általában egy konkrét célra készülnek, mást viselnek az űrhajósok fel- és leszállás során, és mást az űrséta közben. Baumgartner űrruhájának azonban egyszerre több funkciót is be kellett töltenie.

A korábbi rekord 31 333 méter volt. Baumgartner a tervek szerint legalább 36 576 méter magasból akart ugrani, de végül 39 045 méteren rugaszkodott el. Ebben a magasságban a légnyomás mindössze kétezred része a felszínen mérhetőnek, emberi szemszögből nézve ez már gyakorlatilag vákuum. A külső hőmérséklet -26 Celsius fok volt. A ruhának először ennek kellett megfelelnie. De tízezer méter magasan a hőmérséklet -50 fok alá is süllyedt, így a ruha egészen extrém hidegterhelést is kapott. És akkor még nem is beszéltünk a légköri súrlódás, és a hangsebesség átlépésének kezeléséről. Ráadásul mindeközben még a nyomás és a hőmérséklet is folyamatosan változik.

Az űrruhának emellett egy speciális aerodinamikai problémával is meg kellett küzdenie. A sztratoszférában indult, ahol az alacsony légnyomásból eredően kisebb a légellenállás és a súrlódás. Ez a zuhanó testeket forgó pályára készteti. Ezt a forgást szabályozni kell, mert akár annyira bepöröghet a test, hogy a G-terhelés miatt Baumgartner akár az eszméletét is elveszthette volna. A pörgést maga Baumgartner szabályozta, de a csuklóján viselt G-erő mérőműszer 3,5 G-nél nagyobb terhelés esetén kinyitott volna egy kis ernyőt.

Fontos volt, hogy ugrás közben végig a feje legyen lejjebb-elől, és a lába feljebb hátul. Hogy ezt a pózt tartani tudja, a növekvő légellenállás hatására a ruha egyre merevebb lett. Fontos volt a belső légnyomás pontos szabályozása. Induláskor Baumgartner nem véletlenül mozgott olyan nehézkesen, mint egy Michelin-baba. A ruhájában 3,5 bar nyomás volt és tiszta oxigént lélegzett be. A belső nyomást egy mérőműszer szabályozta, amely 10 000 métertől fokozatosan csökkentette a belső nyomást.

A nagy hőmérséklet különbségek miatt könnyen kicsapódhatott volna a pára a sisak belső oldalán, ezért belülről nagyon vékony fűtőszálakkal borították be. A ruházat külső része tűzálló Nomex- anyagból készült. Alatta hőszigetelő réteg, és legbelül egy lélegző anyag könnyítette meg a viselését. A mellkasra rögzítették az adóvevőt, a kamerát, a műszereket, és az akkumulátorokat. Ezek külön fűtőrendszert kaptak.

Ma már tudjuk, a szkafander rendben működött, tökéletesen ellátta feladatát. Az ugrás egyúttal rengeteg adatot biztosított ahhoz, hogy kidolgozhassák az űrhajósok nagy magasságból történő ejtőernyős mentésének módszerét.

Facebook hozzászólások
Galaktika magazin

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?