Európa is a Marsra megy
Egy közös európai és orosz küldetés, az ExoMars keretein belül a vörös bolygó légkörét és az életre utaló jeleket kutatnák egy műhold és egy felszíni marsjáró...
Egy közös európai és orosz küldetés, az ExoMars keretein belül a vörös bolygó légkörét és az életre utaló jeleket kutatnák egy műhold és egy felszíni marsjáró...
Március 3-án hazatért a Nemzetközi Űrállomásról Scott Kelly amerikai űrhajós. Ez önmagában nem is lenne ma már világszám, hiszen napjainkig már több mint 500 ember járt...
Mielőtt 2018-ban elindulna a NASA első Mars-missziója, az űrügynökség szeretne megbizonyosodni róla, hogy új űrhajója képes odajutni – egyelőre emberek nélkül. Így legénység helyett ez a küldetés 13...
Amikor eljutunk majd a Marsra, sok más probléma mellett azzal is meg kell majd küzdenünk, hogy vörös bolygószomszédunkon egy nap majdnem 40 perccel hosszabb, mint a Földön. Ebből...
Az elmúlt időszak jelentős volt a Naprendszer külső részére irányuló kutatásokat tekintve. Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondájának leszállóegységével az emberiség először landolt egy üstökösön 2014 novemberében,...
A személyiségfejlődés talán az egyik legalapvetőbb eleme egy jól megírt regénynek, novellának – vagy bárminek, aminek története és szereplői vannak. Egy karakter a kezdettől a végkifejletig...
Még idén várható a híres és elismert kanadai SF szerző, Robert J. Sawyer különleges regénye, a Halál a vörös bolygón. Az új könyvben mindaz megtalálható, amiért...
Hamarosan már nem csak az SF körökben lesz téma a Mars emberi kolonizációjA. Na jó, attól azért egy kicsit még távol vagyunk, de nem sokára akár ember...
Elon Musk neve ismerősen csenghet: ő a Tesla (elektromos járművek), a SpaceX (űrkutatási vállalat) vezére, és a Hyperloop (1300 km/órával száguldó csővasút) nagy támogatója. Nemrégiben a...
A 2007-ben fellőtt Dawn űrszonda idén januárban alaposan megbolygatta a tudomány képviselőit és a fantasztikum kedvelőit. A Mars és Jupiter közötti aszteroidaövben lévő Ceres névre hallgató törpebolygón...