A 23. Spectrum Awards legjobbja grafikái
Május 7-én kiderül, hogy kik is érdemlik meg, hogy 2016 legtehetségesebb sci-fi, fantasy és horror grafikusoknak nevezzük őket: ekkor adják át a Spectrum-díjat. A Spectrum-díjat 1994-ben alapította...
Május 7-én kiderül, hogy kik is érdemlik meg, hogy 2016 legtehetségesebb sci-fi, fantasy és horror grafikusoknak nevezzük őket: ekkor adják át a Spectrum-díjat. A Spectrum-díjat 1994-ben alapította...
Eddig talán nem akadt még olyan sci-fi történet, ami olyan sokáig izgalomban tartotta volna az olvasók fantáziáját, mint a Perry Rhodan-sorozat. A német sztori nem csak hazájában,...
Elsősorban arra hívnánk föl a figyelmet, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül készült el. Az említett alkotások csupán elenyésző részét képezik a mérhetetlen mennyiségű műnek,...
Novemberben már hírt adtunk a CBS Star Trek-sorozattervéről, de akkor még nem sokat tudtunk a produkcióról. Azonban most kiderült, hogy kik is lesznek felelősök az új...
Áprilisban érkezik új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek. Folytatjuk szerzőink bemutatását, Michael Walden után a Sors-algoritmus írójával, Vékony Krisztiánnal beszélgettünk. Kezdjük a legelején. Ki Vékony Krisztián?...
2016 tavaszán indul új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek, melynek célja, hogy fiatal (főként elsőkönyves) szerzőket segítsen betörni a sci-fi piacra. Áprilisban jelenik meg Michael Walden...
Nem panaszkodhatnak a sci-fi szerelmesei az elkövetkezendő években. Filmek terén Star Wars-cunami várható, számozott és spin-off epizódokkal, Ridley Scott egy új Alien-trilógián agyal épp, melynek első...
A Galaktika 311 XL kiadása egy újabb írónő, Kij Johnson díjnyertes írásait hozza el olvasói számára: Az ember, aki hidat vert a köd fölött, Rókavarázs és...
A 90-es évek egyik legismertebb és közkedvelt sorozata volt az X-akták, legalábbis a maga nemében egészen biztos. Emlékszem, akkoriban kicsiként komoly hatással volt rám. Természetesen sosem...
A The 100 nyitánya után minden bizonnyal senki nem gondolta volna, hogy a Kass Morgan könyvtrilógiáján alapuló széria ekkora diadalmenet lesz. Pedig igen, a pilot tipikus...