Tesztelik a repülő motort

Ludovic Lazareth, francia motortervező extrém motorkerékpárjairól ismert, most megtervezte és elkészítette a saját repülő motorját.

Az első különlegessége szembetűnő:  a motornak négy kereke van, két-két egymás szorosan egymás mellett álló kerék elől és hátul.

A szerkezetet egy 4,7 literes V8-as motorblokk hajtja meg.

De itt jön az igazi meglepetés: a négy kerék felhajtható, és ekkor egy drón jellegű, négy hajtóműves repülő motorrá válik. A tengelyek helyén található turbinák szolgáltatják az emelő erőt.

De ne reménykedjünk, nem lehet robogás közben repülésre váltani. Az átalakulás kicsit lassú és körülményes, de hát valami valamiért.

A gyártó megosztott egy videót az első repülési kísérletről, de ezek alapján ne várjuk, hogy hamarosan a boltokba kerül. A drótokkal biztosított jármű csak egy platformról emelkedik fel pár arasz magasra. A mozgásán látszik az ilyen repülő eszközök alapvető rákfenéje, a bizonytalan mozgás.

Lazareth a tervei szerint csak korlátozott példányban kívánja gyártani, vagyis méregdrága lesz. Bár szeretné megszerezni a géphez a légügyi hatóságok repülési engedélyét, valószínűleg csak a dúsgazdagok játszadozhatnak vele a levegőben magánbirtokaik határai között. De itt is csak a hatóságok által engedélyezett magasságig.

(via)

 

Facebook hozzászólások

You may also like...