Top 5: Poszt-apokaliptikus videójáték

Nemrég megjelent a Fallout 4, s bár nem nyerte el egyértelműen a rajongók tetszését, azt mindenesetre újfent bizonyította, hogy bitang jó móka a világvége utáni senkiföldjén barangolni. Ennek apropóján most összeszedtünk 5 olyan címet, melyek máig megdobogtatják a poszt-apokaliptikus világokba vágyók szívét.

5. Wasteland 2

Listánkat rögtön egy friss, tavalyi alkotással kezdenénk, mely nem csak azt bizonyította, hogy lehet érdemben folytatni egy 1988-as klasszikust, hanem azt is, hogy 2014-ben is van létjogosultsága egy, mind nehézségében, mind pedig játékmenetében old school programnak. Az InXile Kickstarter sikere pillanatok alatt taglózta le a kritikusokat, a régi Fallout fanok pedig megkapták végre azokat a játékelemeket, melyeket a sorozat 3. részétől nem: végletekig polírozott, mély RPG elemeket, sokrétű taktikázást, lépésről-lépésre történő előrehaladást, valóban vérre menő küzdelmeket, tehát mindent, amit a Bethesda a szélesebb közönség miatt nem, vagy csak részben integrált 2008-as alkotásukba. Mert a Wasteland 2 bizony nem gyerekjáték. Már a kezdő csapat összeállításával hosszú perceket, órákat érdemes szöszölni, mert elég egy gyenge láncszem, és borulnak is a dominók, a játék nem fogja úgy az ember kezét, mint azt a manapság megjelenő, mainstream piacra szánt címek teszik.

A Wasteland 2 a maga kegyetlen valójában mutatja be, milyen is lenne az élet egy atomháború utáni Földön. A felfedezés egyszerre izgalmas és veszélyes, a körökre osztott harcban minden lépést meg kell fontolni, mert egy elhibázott mozdulat, és jönnek is a kellemetlen következmények. A párbeszédek, és úgy en bloc a forgatókönyv remekül lett megírva, tele érdekes karakterekkel és világleírással, no meg maguk a helyszínek is eszméletlenül hangulatosak, és kellőképp változatosak is, amit azért nem feltétlenül várna el az ember egy olyan játéktól, melynek pusztaság a címe. Jó látni, hogy még ma, a jobbára faék egyszerűséggel bíró videójátékok világában is van relevanciája egy olyan programnak, mint a Wasteland 2. Mert ha technológiailag nem is (a Unity Engine azért domborított már szebben is), történet és mélység szempontjából egy valóban kiemelkedő alkotás lett, az pedig külön öröm, hogy azóta több, hasonló jellegű program is megjelent, úgymint a Divinity – Original Sin, vagy a Pillars of Eternity. Ne álljon meg itt az oldschool-RPG-k újhulláma!

4. RAGE

Méltatlanul alulértékelték, és viszonylag hamar el lett felejtve az id Software 2011-es játéka, melyben a változatosság kedvéért nem atomháború, hanem egy kisbolygó, az Apophis becsapódása okozott globális katasztrófát. A világégést természetesen sokan túlélték, a hibernációból egy kissé megkésve ébredő hősünknek pedig már egy olyan világgal kell szembesülnie, melyben banditák, különböző barbár népek, na meg persze mutálódott emberek tengetik mindennapjaikat, az esetek többségében egymás módszeres öldöklésével.

De a brutalitás nem csak a senkiföldjén van jelen. Az unaloműzés kedvéért a relatíve civilizált települések a roncsderbi egy új, „némileg” veszélyesebb válfaját választották legfőbb sporteseménynek, melyben nemcsak a gyorsaság és az ügyesség kap szerepet, de az olyan kevésbé kifinomult játékszerek is, mint a golyószóró vagy a rakétavető.

Ebben a gyökeresen megváltozott berendezkedésben kell tehát boldogulnia a játékosnak, maga a játékmenet pedig két pilléren mozog: az egyik az elmaradhatatlan belső nézetű lövölde, a másik pedig a már említett autókázás, melynek szerepe nem merül ki a puszta versenyzésben, a nagyobb távolságok áthidalását is tuningolható négykerekűnkkel kell abszolválni.

Az id az FPS műfaj ősatyja, így a gunplay kivitelezése értelemszerűen páratlan lett, szinte érezni a becsapódó lövedék súlyát, a fegyverek viselkedése nagyszerű, a mesterséges intelligencia pedig zseniális és sokrétű, már abban az értelemben, hogy minden frakció más-más mentalitással és taktikával áll a küzdelmekhez, így téve megunhatatlanná és változatossá az összecsapásokat. Az autós részek implementálása szintén kiváló, hiába nem volt rutinja a csapatnak ezen a téren. Az irányítás jó, a különféle bevethető eszközök miatt pedig kellőképp taktikusak is lettek a járműves ütközetek, a végére ugyan felüti fejét a monotonitás ezen a téren, de addig garantáltan élvezni fogjuk a játék ezen szegmensét.

A fő sztori annyira nem erős, de jópofa karaktereket vonultat fel, a világ és a különböző csoportosulások érdekesek, az atmoszféra pedig egyenesen letaglózó. Legyen szó a végeláthatatlan sziklatömegekről (mely a kék éggel társítva baromi hangulatos kontrasztot teremt), a mutánsokkal teli, baljós sugallatú halott városról, vagy épp a kissé futurisztikus utolsó helyszínről, minden a helyén van, a csapattól eleddig idegen RPG elemek, craftolási lehetőségek pedig még az újrajátszási faktort is megdobják, ez azért is fontos, mert a hűvös fogadtatás miatt a folytatás valószínűleg álom marad, hiába a nyitott befejezés. Nagy kér érte, mert mind a történetben, mind a világban lett volna potenciál bőven, sőt, az epilógust elnézve még csak most bontakozhatott volna ki igazán a RAGE univerzuma.

3. Fallout 3

Sokan talán felhorkannak, hogy a Black Isle klasszikusai helyett a Bethesda újragondolt változatára esett a voksom, de az én szememben a 3. rész az, amelyben kiteljesedett a Fallout világa. A cég a klasszikusok izometrikus nézete helyett az Elder Scrolls szériában alkalmazott FPS/TPS nézetben látta a legenda revitalizálását, és játékmenetben is a csapat patinás szériájához igazodott a Fallout 3, ez pedig nagyon jól áll neki. A valultból való első kilépéskor elénk táruló hatalmas világ elemi erővel csap le, a rengeteg felfedeznivaló, tonnányi tartalom olyan letaglózó élmény, melyet minden szerepjáték rajongónak át kell élnie. Hiába ugyanis a nézőpontváltás, a Fallout 3 ízig vérig RPG, melyben a valós idejű harcok során is rengeteget számít a karakter fejlettségi szintje, visszatért az időt befagyasztó, taktikázásra is lehetőséget adó VATS rendszer, rengeteg párbeszéden kell átrágni magunkat, küldetések megoldásával, ellenfelek likvidálásával pedig szinteket lépünk, hogy a stílusunkhoz leginkább közelebb álló karaktert alkossuk meg. Specializálódhatunk közel vagy távolsági harcra, előnyben részesíthetjük a lopakodást a Rambo harcmodorral szemben, de gyúrhatunk akár az intelligenciára is, hogy hackeléssel, zártöréssel jussunk túl az akadályokon. Mindezekhez jön több száz, remekül megírt küldetés, rengeteg bejárható, végletekig kidolgozott helyszín, tucatnyi összerakható fegyver, hozzánk csapódó társak, és persze a Fallout fekete humorral mélyen átitatott világa, melynél kidolgozottabb poszt-apokaliptikus fantazmagória nem igazán létezik. A technológia ugyan már a megjelenésekor is kissé idejemúlt volt, de a Bethesda mod-támogatásának köszönhetően a játékot fel lehet pimpelni olyan szintre, hogy az még a 4. rész tükrében is megállja a helyét, nem csak tartalom, de külcsín tekintetében is.

2. Metro 2033

A GSC Game World berkeiből kivált 4A Games rögtön egy adaptációval kezdte pályafutását, Dmitrij Gluhovszkij azonos című regénye pedig nem is lehetett volna jobb alapanyag. A világvége utáni Moszkva sötét, dohos metróalagútjai, és a romos, fagyott felszín egy pillanat alatt beszippantja az arra fogékony játékost, a megvalósítás pedig még egy sokat tapasztalt stúdiótól is elismerendő lett volna, nemhogy egy kezdő cégtől. Talán a regény, talán az európai mentalitás teszi, de a Metro egy, a fenti címeknél sokkal sötétebb, ridegebb világot prezentál, melyben a föld alatt tengődő civilizáció a félhomályban kuporogva retteg a banditáktól és mutánsoktól, gombából főzi a teát, és töltényekkel fizet a kofák kétes minőségű áruiért. Artyom, a játék protagonistája ezzel a kietlen helyzettel kénytelen szembenézni, a morális kérdésekkel, misztikummal erősen felvértezett történet végéhez pedig rengeteg ellenséges katona és mutálódott élőlény hulláján át vezet az út, miközben az alagutakban gyilkos anomáliák lapulnak, a város szívében pedig egy ismeretlen faj, a legfőbb antagonistaként szolgáló Dark Ones szövi terveit, mely talán az emberiség maradékára is hatással lesz.

Mind a sötétségbe burkolózó metróhálózat, mind a szárnyas fenevadak által uralt, élhetetlen felszín kidolgozása példaértékű lett, még a legutolsó csavar elhelyezése is a fejlesztők odaadásáról, hozzáértéséről tanúskodik, a gyér megvilágításban tengődő elcsigázott emberek látványa valóságos hidegrázást okoz kellő beleélés mellett, a játék pedig ügyesen lavírozik a felfedezés/történetmesélés/harc hármasa között, egy pillanatig sem érezzük, hogy bármelyik elem is túlcsordulna. Mindehhez kiválóan asszisztál a nemes egyszerűséggel 4A Engine-nek elkeresztelt saját fejlesztésű grafikus motor is, mely a mai napig megállja a helyét, pláne, ha a felújított Redux kiadást nézzük, mely a jelenleg is zajló felújítási mánia egyik iskolapéldája lehetne. A regény folytatását, Metro 2034-et figyelmen kívül hagyó 2. rész, a Last Light még talán a 2033-nál is jobb, polírozottabb élményt nyújtott, de mivel az első etap nyújtotta a rácsodálkozást, az újdonság varázsát, így hiába volt kevésbé kiforrott játékmechanikailag, végül erre esett a választásom. Épp úgy, mint a lista első helyezettjének esetében.

1. S.T.A.L.K.E.R. – Shadow of Chernobyl

A GSC Game World legendásan hosszú ideig készülő csodájáról 2007-re senki sem gondolta volna, hogy valaha is elkészül, azt pedig pláne nem, hogy végül jó is lesz. Pedig így történt, a S.T.A.L.K.E.R. jött, látott, és végül győzött, s vált minden idők egyik, ha nem a leghangulatosabb játékává. A program ugyan már csak nyomokban tartalmazta Arkagyij és Borisz Sztrugackij kultuszregényének, a Piknik az árokpartonnak az örökségét, de a második csernobili reaktorrobbanásnak kontextusába ágyazott világ és történet annyira egyedi és kidolgozott lett, hogy az ihletadó regény és Tarkovszkij filmje mellett is büszkén viselheti a Stalker címet.

A Zóna nyomasztó atmoszférája olyan játszi könnyedséggel érzékelteti a játékossággal az általa irányított karakter jelentéktelenségét, melyre egy más program sem volt még képes. Minden megtett lépés során ott figyel a hely gyilkos ökoszisztémája, nem elég ugyanis, hogy a mesés javak reményében érkező kincsvadászokkal, a karantént mindenáron fenntartó katonasággal, különféle mutálódott élőlényekkel kell majd felvennünk a harcot, mellettük még a szinte önálló személyiséggel bíró terület anomáliáival is kénytelenek leszünk megbirkózni. Ilyen anomáliák például a beszippantó, majd széttépő örvények, maró, növényszerű entitás („Kocsonya”), vagy épp a radioaktivitás, mely megfelelő védőöltözet nélkül könnyen a vesztünket okozhatja.

A Zónában csak nagyon kevés a biztonságosnak mondható terület, ez pedig egy olyan terhet ró a játékosra, hogy a küzdelem valóban a túlélésért zajlik, ehhez pedig a nehézség is nagyban hozzájárul. A S.T.A.L.K.E.R. ugyanis a hagyományos, „nyugati” FPS-ekhez képest sokkal több tényezőt vesz figyelembe, már-már szimulátori mélységekbe terelve a játékmenetet. A fegyverek ballisztikája a valósághoz a lehető legközelebb áll, egyáltalán nem biztos, hogy a szálkeresztbe kerülő ellenfelet valóban el is találjuk majd, plusz a mordályok amortizálódnak is, így nem lehet a végtelenségig durrogtatni egy-egy darabbal. Visszatöltődő életerő nincs, itt bizony különböző egészségügyi csomagokkal, vagy épp étellel megy a gyógyítás, valamint egy erősebb találat után karakterünk könnyen elkezdhet vérezni is, melyet csak aranyárban mért kötszerrel tudunk orvosolni. Bizony, aranyárban, a S.T.A.L.K.E.R. világában – különösen az elején – mindenért meg kell küzdeni, a pénzt nem szórja két kézzel a játék, ellenben pillanatok alatt el lehet verni csak az alapvető felszerelésekre, úgymint EÜ csomag, kötszer, töltény, vagy vodka, mely a sugárzás ellen véd.

A remekül kivitelezett játékmenet viszont tényleg csak a jéghegy csúcsa a GSC programjának esetében, a játék lelke a már említett atmoszféra, mely bőven elég volt ahhoz, hogy a lista élén végezzen a Shadow of Chernobyl. A Zóna különböző területei saját, egyedi vonásokkal rendelkeznek, legyen szó a Kordon mezőkkel és kisebb településekkel szegélyezett dombjairól, a Roncstelep végeláthatatlan szeméthegyeiről, a különböző föld alatti létesítmények horrorisztikus folyosóiról, Pripyat szellemvárosáról, vagy épp a Reaktor betondzsungeléről, minden egyes territórium egy saját művészeti alkotásnak feleltethető meg, melyek bebarangolása utánozhatatlan élmény.

A terület faunája nélkülünk is éli az életét, mutáns kutyák támadnak a portyázó emberekre, vagy épp szaladnak bele egy anomáliába, ezzel is érzékeltetve, hogy a világ nemcsak ránk nézve halálos. A településeken sztalkerek anekdotáznak és gitároznak a parázsló tűz körül, miközben a sötét horizonton villámok cikáznak, egy pillanatig bevilágítva a játékteret majd nem sokkal később elered az eső…az érzés, amit egy ilyen – és rengeteg ehhez hasonló – szituáció előhoz az emberből egész egyszerűen leírhatatlan, olyan élmény, melyet egy más program sem képes nyújtani. A játékhoz készült két kiegészítő, a Clear Sky és a Call of Pripyat szintén hasonló játékmenetet nyújtanak, így a trilógiává bővült sorozat mindenkinek erősen ajánlható, akinek eddig kimaradt a S.T.A.L.K.E.R. élmény. A számozott folytatás elkészülte azonban egyelőre erősen kétséges, mert, bár a GSC időközben feltámadt hamvaiból, a második részről azóta sem szól a fáma, pedig lassan ideje itt lenne az ideje egy újabb virtuális utazásnak a Zónában. Addig is szolgáljon útikalauznak Vlagyimir Vasziljev két regénye, a Halálos Zóna és A duplikátor gyermekei. Good hunting, stalker!