Tündérmesék újramesélve – 5 SFF írót ajánlunk

A gyermekkorunkból jól ismert meséket mindig is sokféleképpen értelmezték. Általánosságban talán az elmondható, hogy a legtöbb történet középpontjában a mi belső problémáink állnak – ezért is lesz rájuk szükség még a jövőben is, ahogy arra Sue Burke „Hamupipőke emigrációban” novellája is utal. Nincs ez másként a modern átirataikban sem: a jól ismert motívumokkal, elemekkel, szereplőkkel és cselekményekkel újramesélt Csipkerózsika vagy Hófehérke is az ember belső problémáit tárják fel. Ennek bizonyításaként álljon itt 5 tündérmese átirat az SFF irodalom legnagyobb alkotóitól.

Angela Carter: A kínkamra és más történetek:
Az ajánlott művek sorát mindjárt egy kakukktojással kezdeném. Habár Angela Cartert nem az SFF írói közt tartják számon, művei több ma alkotó sci-fi és fantasy íróra is nagy hatással voltak. Az írónő egyik nagy tisztelője a brit „történetmondó”, Neil Gaiman, például így nyilatkozott Carterről:

A kínkamra egy igen fontos könyv a számomra. Nekem Angela Carter még mindig az a személy, aki azt mondja, hogy „látod ezeket a tündérmeséket, azokat a dolgokat, melyek a gyerekszobában, a polc hátuljában ülnek? Tulajdonképpen mindegyikük egy csőre töltött fegyver. Mindegyikük egy bomba. Figyelj: ha helyesen forgatod őket, akár még robbanhatnak is.”

A magyarul A kínkamraként ismert Bloody Chamber nem hiába Carter legismertebb novelláskötete. A tíz tündérmesére épülő történet egytől egyig képes “robbantani” – Gaiman szavait idézve. Akár Kékszakállhoz vagy akár Piroska és a farkas meséjéhez nyúl, Carter mindegyikben meg tudja mutatni az emberi lélek legrejtettebb és legsötétebb bugyrait – mindezt a gótikus irodalom hagyományait idéző eszközökkel és egy különleges, sajátos, nagyon választékos stílusában. Az újramondott mesékben nem fél olyan témák kitárgyalásától, mint egy nő első szexuális aktusa, a férfi és nő lelki és testi viszonya, vagy az ember állati mivolta.

Neil Gaiman: Az alvó és az orsó:
Gaiman tündérmese átirataiban sokszor érezni Angela Carter hatását, azonban végtelen kreativitásának köszönhetően saját meséi a jól ismert történeteket egy teljesen új, néha meghökkentő megközelítésbe helyezi. Ilyen például a Felkavaró tartalomban olvasható “Az alvó és az orsó” novella is. A történet – első ránézésre – a Csipkerózsika cselekményét követi: egy gonosz boszorkány (egyes változatokban a meg nem hívott tündér) átkot szórt a király lányára, miszerint a hercegnő 16 éves korában meg fogja szúrni az ujját egy rokka orsója, s abba bele fog halni. Az átkot egy másik tündér azzal enyhíti, hogy az orsó ejtette seb nem halált, csupán 100 éves álmot hoz a királylánynak. Azonban ahogy azt Gaiman műveinél már megszokhattuk, már a mese legelején ötletes változtatásokat helyez el: nem a királyfi, hanem a szomszédos birodalom királynője indul el megtörni az átkot.
Ebben a novellában a meséket idéző kicsit dagályos stílus mellett, ami teljesen berántja az olvasót a történet világába, érdemes kiemelni, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik. Gaiman még az utolsó pillanatban is képes váratlan fordulatokat belevinni az eredeti történetbe, ezzel pedig megmutatja, mennyi minden is rejlik ezekben a jól ismert mesékben.

Jane Yolen: Csipkerózsa:
A Grand Masternek megválasztott Jane Yolentől sem áll távol a tündérmesék világa, számos művében nyúl vissza ezekhez az ősi történetekhez. A magyarul is olvasható, Csipkerózsa regényben – Neil Gaiman novellájához hasonlóan – ő is a Csipkerózsika meséhez nyúl vissza. A Fairy Tale Series összeállításában megjelent könyv két részre oszlik: Otthonra és Kastélyra. Az Otthon rész főszereplője Rebecca, akinek egyik legmeghatározóbb gyerekkori élménye nagymamája, Gemma Csipkerózsika meséi voltak. A nagymama történetei sarkallják Beccát arra, hogy visszatérjen Európába és megismerje Gemma múltját, megtudja, miért állította halála előtt azt, hogy igazából ő Csipkerózsa. A Kastély részben pedig Jozefen keresztül a holokauszt szörnyűségeiről olvashatunk. Ezzel a felosztással Yolen egy holokauszt-túlélő történetét szerette volna elmesélni egy nem mindennapi megközelítéssel. A mese, mint eszköz tökéletes, hisz, ahogyan Pauline Byrne is írja a regény végén található tanulmányában, így a tragikus eseményeken keresztülment Gemma/Nami képes belenézni az elviselhetetlenbe, és később pedig feldolgozni az őt ért traumákat. Így Yolen a mesék egyik fontos tulajdonságát emeli ki: az egyénben zajló belső folyamatokat mutatja meg, továbbá kihangsúlyozza a mesék gyógyítóerejét is. Azonban ahogy az már csak a mesék újra elbeszélésénél megesik, Gemma/Nami helyenként átalakítja, saját élményeihez és szükségleteihez illeszti a történetet, így alkotva meg életének metaforáját. A Csipkerózsának ez adja a központi témáját: a töredékekből megismert, néhol átköltött vagy más elbeszéléséből megismert részletek kibontakozásából ismerjük meg Nami igazi személyiségét.

Orson Scott Card: Bűvölet:
Orson Scott Cardot sokoldalú írónak tartom, aki eddigi pályafutása alatt a science fictionben és a fantasyben is maradandót alkotott. Kortársaihoz hasonlóan ő is merített a tündérmesék világából, egyik példa erre a Bűvölet című regénye. A történet egy Iván nevű kisfiúval kezdődik, aki a Kárpátok sűrű erdeiben eltéved, majd egy különös tisztásra kerül: a hely közepén egy gyönyörű lány alszik, körülötte levelekkel álcázott mélységben szörnyű veszedelem ólálkodik. Ez a gyerekkori élmény nagy hatással van Ivánra, nem hagyja nyugodni a lány kiléte és az őt körülvevő gonosz erő. Így felnőttként Ivan ismét felkeresi a helyet és ezzel egy nem mindennapi utazás veszi kezdetét: megmenti az alvó lányt, Katyerina hercegnőt, egy láthatatlan hídon keresztül pedig a 9. századba, ősi szlávok világába jutnak. Kalandjaik azonban itt nem érnek véget, sőt csak ekkor kezdődnek. Katyerina népét az orosz mesékből ismert gonosz boszorkány, Baba Jaga fenyegeti, a Tajna nevű birodalom sorsa pedig az idegen világból érkezett Ivanon múlik.
A Bűvölet legnagyobb erénye nem csak az, hogy a mi korunkat és a tündérmeséket helyezi párhuzamba, hanem hogy teljesen reálisnak láttatja velünk az eseményeket. Card ezt leginkább a különböző kultúrák (nevezetesen az ószláv és az amerikai kultúra) ütközésénél érezteti. Például nagyon is hihető, hogy egy szláv törzs tagjának furcsa gondolat lenne a női nadrág, vagy egy ma élő ember kényelmetlennek érezné a szalmaágyakat és a velük együtt járó bolhákat (csakhogy az apró kulturális különbségeket említsük). Emellett Card a tőle megszokott zsenialitással szövi igazi mesévé Ivan és Katyerina történetét, miközben nem hanyagolja el karaktereit, sem pedig a két általa bemutatott világot.

Tanith Lee: White As Snow:
Tanith Lee-től méltatlanul kevés művet olvashatunk magyarul, pedig munkássága nagy figyelmet érdemel: életében legalább 90 regénye és 300 elbeszélése jelent meg. Más SFF írókhoz hasonlóan, ő is többször merített a tündérmesékből: egyik ilyen elbeszélése, a „Vörös, mint a vér” a Galaktika 302-ben olvasható, azonban a cikkben egy hosszabb művéről esne szó: White as Snow (Fehér, mint a hó). A regényben Lee a Hófehérke-mesét és Perszephoné mítoszát vegyíti egy sötét hangulatú, Angela Carter stílusát idéző fantasyben. A történet a két szereplőre koncentrál: a mostohára, akit Lee Arpaziának nevez, és a szülők és az udvar által is mellőzött lányra, Coirára. Az írónő a két rideg, érzelmileg kiüresedett szereplőn keresztül az anya-lánya kapcsolat mélységeit tárja fel, továbbá bemutatja, hogy a feldolgozhatatlan traumák mivé is változtatják az embert. Sem Arpazia, sem Coira nem igazán kedvelhető figurák, de sorsuk és jellemfejlődésük bemutatásával megérthetjük kegyetlen tetteik miértjeit.

További tündérmese átiratokat ezen az oldalon találhat.