Vantablack – a legsötétebb dolog a földön

Ma már köztudott, hogy a fekete lyukakból még a fény sem szabadul ki. Azonban itt a földön létezik egy olyan anyag, amely csaknem így viselkedik. Ez a Vantablack.

A Vantablack a szén nanoszerkezetű szuperfekete módosulata, mely a rá eső látható fénynek igen nagy hányadát képes elnyelni. Ezzel a legsötétebb mesterséges anyagok egyike. Gyakorlatilag nem látható róla visszaverődő fény az infravörös és ultraibolya közti hullámhossz tartományban. Az infravörös fénynek akár 99,965%-át képes elnyelni. Igen jó a hővezetése, és a hősokkállósága. Más szuperfekete anyagokhoz képest kimagasló a mechanikai ellenállása. Ráadásul szuperhidrofób tulajdonságú, a víz úgy lepereg róla, hogy meg sem nedvesíti.

Sajnos a gyengéje, hogy védeni kell a mechanikai hatásoktól, mert az károsítja a nanocsöveket. Értelemszerűen védő réteg sem húzható rá, mert azzal rögtön tönkretennénk a fényelnyelő képességét.

A Vantablack-réteg tulajdonképpen függőlegesen felállított szén nanocsövek szőnyege. Ezt nevezik Vantának. Nem egyszerűen festék, a felületen bevonatként hozható létre. Nem lehet csak úgy felhordani egy felületre, felvitele az úgynevezett „katalitikus kémiai gőzfázisú leválasztásos módszer”-rel történik. Gyakorlatilag a hordozó felületen építik fel a nanocsöveket.

Előállítása nem egyszerű, akármilyen felület nem alkalmas rá. Például sikerült már felépíteni egyes fémekre, továbbá kvarcra, zafírra, szilíciumra, stb. Festés helyett helyesebb lenne sütésről beszélni, a folyamat ugyanis 450 Celsius fokon történik, bár már létezik olyan változat is, amelynek csupán 100 Celsius fok kell.

Elsősorban a méréstechnikában használják, de már felbukkant a művészetben és a luxustermékekben is.

Facebook hozzászólások

You may also like...