Végre összeszedte magát a The Walking Dead

A The Walking Deadről mindig azt tartotta a popszakma, hogy igazából a sorozatban az emberi dráma a lényeg. Az, ahogy a túlélőkből egymás farkasai lesznek. A zombik meg csak amolyan díszlet, körítés, nem rajtuk van a hangsúly. És ez igaz is, hiszen az AMC produkciójában senki nem próbálja megoldani az apokalipszist, a szereplők inkább egymással vannak elfoglalva. A The Walking Dead 7. évadának első felében bedurvult Negan, aki szétcsapta Glennt és Abrahamot, utána meg hét részen keresztül kellett nézni Rickék szenvedését. Na, most a félévadpremier kicsit helyre rakta a dolgokat, elindult a szervezkedés, aminek a vége egy durva lázadás lehet. Emellett megkaptuk a sorozat egyik legvagányabb akciójelenetét is, ami után csak nagyokat pislogtunk.

Az epizód elég furán kezdődött, ugyanis a korábban mindenki által gyávának elkönyvelt Gabriel fogta magát és lelépett az őrsége alatt. De ha a jelenetet jobban visszanézzük, akkor észre lehet venni, hogy a pap kocsijában valaki volt, szóval elképzelhető, hogy kényszerítették. Emellett főleg politizálásról és győzködésről szólt az ismét korrektnek nevezhető sztori. Rickék elmentek, hogy lázítsák a Hilltop embereit és az Ezekiel által vezetett Kingdom népét, hogy csatlakozzanak a Negan elleni felkeléshez. Ez felemás sikerrel járt, ráadásul a Saviors elől bujkáló Darylt is jól el kellett rejteni, mert a diktátortársadalom tagjai nagyon siratták Fat Joey-t és az őt meggyilkoló csendes redneck vérére kezdtek el szomjazni.

twd709-b

Ami miatt ez a rész működött, az az volt, hogy Rick végre kissé magához tért, ugyanis a kvázi főszereplőnek tekinthető karakter az elmúlt félévadban csak kereste önmagát. Negan bábja volt, úgy ugrált, ahogy fütyültek neki. Jó volt végre látni, hogy vezérként tudott viselkedni a férfi és a többiek pedig követték ezt az alfa figurát. Mondjuk nem mindig volt indokolt, hogy nyolcasával indultak neki a zombik uralta vidéknek. Benne volt a pakliban, hogy ezt csak azért csinálják a készítők, hogy azon gondolkozzunk, hogy melyik jelenetben fog odaveszni valamelyik mellékszereplő. Egyébként ez az epizód úgy szállította a sorozat egyik eddigi legjobb akciójelenetét, hogy a zombik csak körítésként szolgáltak. A két autó közé kifeszített “zombifűnyíró” úgy kaszálta le az élőhalottakat, hogy öröm volt nézni. Már csak emiatt a momentum miatt érdemes esélyt adni a résznek.

twd709-c

Volt egy-két jól eltalált beszólás is, hiszen Rick leoltotta Darylt, hogyha már beszélni ritkán szokott, akkor legalább nézzen szigorúan Ezekielre, hátha meggyőzi, hogy lázadjon a királysága Negan ellen. Na, meg az is vicces volt, ahogy Rickék megijedtek a CGI-tigristől. Nagyjából a helyükön voltak az építőkockák a The Walking Dead félévadkezdésében, ellenben az írók két karakterrel látványosan nem tudnak mit kezdeni. Az egyikük Carol, a másik meg Morgan. Ez elég szomorú, hiszen mindkettejükben óriási potenciál van. A The Walking Dead egyik legkülönlegesebb része volt az, amikor láttuk, hogy lett békés harcos Morganből, és a karakterek közül Carol járta be az egyik legnagyobb utat, már ami a személyiségét illeti. Ne feledjük, a nő lelőtt egy kisgyereket, elnyomott feleségből manipulatív lázadó lett, aki tud gondoskodni magáról mostanra. Sőt, képes a túlélésre. Ez azért nem semmi.

twd709-d

Annak is csak örülni lehetett, hogy Negan végre nem volt benne egy The Walking Dead epizódban. Na, nem azért, mert idegesítő lenne a főgonosz. Nagyon is szükség van rá. De annyira ellopja a show-t a Saviors vezetője, hogy néha muszáj, hogy a háttérbe rakják és kicsit Rickéket hagyják kibontakozni. Most is olyan szereplőkre volt idő, mint Rosita, aki végre nem az ügyeletes jónő szerepében tetszelgett, hanem megvillantotta bombaszakértői tudását is. Sose baj, ha a karakterek nem maradnak egysíkúak, és ebben egyébként az anyasorozat tanulhatna a Fear The Walking Deadtől, ahol a szereplők sokkal szimpatikusabbra és emberközelibbre vannak megírva.

A The Walking Deadben most közeleg a háború, remélhetőleg lesz jó nagy vérontás meg egy csomó drámázás. A nézők erre buknak, na meg a helyenként feelgood részekre. Az biztos, hogy a félévad premierje végre visszahozta a képernyőkre azt a Ricket, akit megkedveltünk. Remélhetőleg a sorozat is képes lesz a bravúrra és az elpártolt nézők is visszatalálnak a The Walking Deadhez. Drukkolunk.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?