Az igazi szellemváros: a Pripjaty-zóna képekben

by Galaktika · 2013-05-17

Ha olyan szavakat sorolunk, mint szellemváros, zóna, nukleáris szennyezés, sokaknak azonnal a Csernobil szó jut az eszébe (pedig valójában Pripjatyra, a városra fognak gondolni). Nézzük meg ezt a fertözött szellemvárost néhány fotón!

A napokban jártunk egy elborzasztó, a nehézipar által tönkretett vidéken, a szibériai Norilszkban egy bejegyzés erejéig, és megnéztünk egy fotógyűjteményen át egy sor gyönyörű, elhagyatott, egykor virágzó helyet. Most pedig a világ talán legismertebb “tiltott zónájába”, a csernobili nukleáris baleset helyszínére, Pripjaty városba nézünk el, méghozzá egy hamarosan bejelentésre kerülő, a közeljövőben megjelenő könyvünk kapcsán.

Pripjaty város egy dinamikusan fejlődő, igazi szovjet iparváros volt. Kevés híján elérte az ötvenezer lakost a baleset előtt, és amellett, hogy nukleáris központnak szánták, fontos kereskedelmi szerepe is volt.

A főtér

Pripjaty összesen 160 lakóházzal rendelkezik, melyekben 13414 lakás van, emellett 18 lakócsarnokkal is rendelkezik. 25 bolt és bevásárlóközpont működött benne, 15 általános iskola, 10 sportcsarnok, 10 lövészet, 3 fedett uszoda. Kávézói és éttermei kis híján 5000 embert tudtak befogadni egyszerre.

Kvász- és vízosztó a buszmegállóban

Kávézó

A kultúrpalota

Az Edison diszkó reklámja

Utcakép diszkrét propagandaoszlopocskákkal

Az atomerőmű mellett még négy gyár is foglalkoztatta a környéken lakókat. Pripjatyhoz több falu is tartozott, példának okáért Kopacsi, amely pár kilométerre található az erőműtől, és a lezárt zóna legszennyezettebb részén terült el. A sugármentesítés folyamán a falut ledózerolták és betemették (az óvodáját leszámítva).

Kopacsi (helye) ma

A Vlagyimir Iljics Leninről elnevezett erőmű négy RBMK-1000 reaktorból állt, melyek mindegyike 1000 MW elektromos áram termelésére volt képes (ezzel a baleset idején Ukrajna áramfogyasztásának 10%-át előállították itt!). A ’86-os katasztrófa nem az első balesete volt a csernobili erőműnek: 1982-ben, 5 évvel a működés megkezdése után az 1-es számú reaktorban részleges összeomlás történt, de a hibát néhány hónap alatt helyrehozták. Viszont jó szokás szerint 1985-ig nem közölték még a baleset tényét sem…

A híres katasztrófa (elemzők szerint a mai napig a legsúlyosabb nukleáris baleset) 1986 április 26-án következett be, hajnali fél 2 tájban. A rendszerek tesztje során következett be sorozatban több áramingadozás, melyek miatt túlhevült a reaktor és össze is omlott. Az érintett 4-es reaktor teljesen megsemmisült, a kialakuló tűz pedig fékezhetetlenül okádta az erősen sugárszennyezett port, füstöt és a reaktorból származó sugárzó anyagokat a légkörbe.

Pripjatyot nem evakuálták azonnal, a lakosságot sem értesítették, az emberek szokott módon láttak neki a napnak. Aztán egyre több segélyhívás érkezett a kórházba és a klinikákra. Rosszullét, megállíthatatlan köhögés, hányás, fémes íz a szájban, fejfájás és szédelgés volt a tünet – rengeteg ember esetében.

Még a Szovjetunión belül sem volt teljes körű tájékoztatás (csak valami elmismásolt verziót közöltek 20 másodpercben), a Nyugat felé pedig csak akkor ismerték el a baleset tényét, amikor 1000 km-re Csernobiltól, a svédországi Forsmark erőműben riadóztattak a sugárzásmérők a veszélyesen megnövekedett sugárzásszint miatt.

Pripjaty checkpoint

Több, mint 24 órával később, csak április 27-én érkezett meg az evakuálási parancs Pripjatyba. Az utasítás szerint rohamos sebességgel kellett távozni, csak a legszükségesebbeket vihették el az emberek – így személyes tárgyaik mai napig a 30 km sugarú lezárt zónában vannak.

Telefonfülke. Előtérben a kitelepítéshez használt szögesdrót

A robbanáskor megállt óra

Épületbelső valamiféle mohával

A híres elhagyott vidámpark

“Csak meg kell mosni, mielőtt megesszük” – rádiós instrukció a magyarokhoz a baleset után pár héttel. Ennél többet nem lehetett tudni.
(Mi azért lemondunk erről a csipkebogyóról. Pedig mosva van rendesen.)

Pripjaty öröksége összetett dolog. Egyrészt, megtanította arra az emberiséget, hogy nem csak az a nukleáris eszköz veszélyes, amit néhány tízezer méter magasból valaki más nyakába hajítunk, hanem az is, amelyik békésen duruzsol és termeli nekünk az áramot. Másrészt pedig megmutatta azt, hogy egy hazugságra, csúsztatásra hajlamos rendszer miként is lép fel akkor, amikor az elképzelhetetlen történik meg – hogy hogyan tagad, ferdít, lapít – amíg ezer kilométerről rá nem szól valaki, hogy színesek a felhők és kiakadt a sugárzásmérő. És afféle ráadásként ott van a természet maga: a zóna a mai napig sugárzásban fürdik, és ez jó eséllyel még egy darabig így is marad. Bár a növényzet lassan meghódítja magának Pripjatyot, a mai napig beláthatatlanok a katasztrófa következményei biológiai téren is. (Hogy a túlélőket és leszármazottaikat ne is említsük.)

A szellemváros sorsa kérdéses. A levegőbe röpült reaktor betonszarkofág mélyén izzik tovább, az ukrán állam pedig döntést kell hozzon: amikor eljön az idő, ledózerolja-e Pripjatyot, vagy meghagyja mementónak a későbbi generációk számára.

Addig azonban marad a zóna – és a sebtiben elhagyott, kísértetiesen üres épületek.

Ha érdekelnek a csernobili események, történelmi, politikai és tudományos szempontból, akkor kötelező Stolmár Aladár atomerőmű-mernök Az én Csernobilom című kötete, melyben első kézből beszámol az eseményekről. Kattints a könyv címre a részletekért!