Gritty: Piszkos rebootok
A “gritty” szóra nincs ideális magyar megfelelő. Persze van jelentése (daraszerű vagy határozott), de az üzenet, amelyet magában hordoz, szinte áthelyezhetetlen a magyar nyelvbe.
A grittyvel először talán a Ryan közlegény megmentése című, hiperrealista háborús eposz képkockáin találkozhattunk. A film mai értelembe véve nem reboot, ám a kilencvenes évek végén valódi meglepetés volt egy olyan világháborús mű, amely maximálisan mellőzte a giccset, a kliséket és a hollywoodi iparra jellemző esztétikát. A rendező, Steven Spielberg dokumentarista megközelítésével jóformán berántott minket a történelem kegyetlen valóságába. Ennek ellenére sokan bírálták az ábrázolásmódot, mivel az alkotók kissé “túlzásba vitték”, de mondhatjuk, hogy a film maradandó nyomot hagyott, hiszen kevesen tudták visszaadni azt az atmoszférát.
Pár évre rá, egész pontosan 2004-ben Christopher Nolan indította újra a Batman-franchise-t, Christian Bale főszereplésével. Itt már teljes egészében rebootról beszélhetünk.
A gritty stílusjegyei inkább csak a trilógia második részénél, a Sötét Lovagnál érhetők tetten. Ebben a filmben olyan tapintható, valóságos elemekkel találkozhattunk, amelyeket képregény-adaptációban ritkán látni. Híján volt a vérnek és a profán erőszaknak, hiszen az Egyesült Államokban “PG-13” minősítést kapott. Viszont a sötét gonoszság, amiről maga a film is szól, érezhetően megjelenik benne.
Jól hangsúlyozza a grittyt, mint feltörekvő, mégis néha elfojtott stílust a Power/Rangers Unauthorized című, tizenöt perces rövidfilm. Joseph Kahn videokliprendező gondolt egy bátrat, majd áthelyezte gyerekkorunk szélsőségesen csicsás, vasárnap reggeli sorozatát egy sötét világba, mely a korábbi komolytalan elemeket a gritty által meglepően komollyá formálta.
Ebben a felállásban a power rangerek vagy ügynökök, vagy halottak, de leginkább mindkettő. A két sidekick, Bulk és Skull balfékből gengszterré avanzsált, a fekete ranger, Zack pedig katona lett, aki nem mellesleg adrenalinmániás, és a Hip Hop Kido névre keresztelt tánc-sport kazettáiból gazdagodott meg.
A történet szerint Rocky, a kék ranger – miután a csapat felnőtt és szétvált – átállt az ellenség oldalára, majd annak megbízásából felkutatja egykori bajtársait. Elfogja Kimberlyt, a rózsaszín rangert, hogy kikérdezze a többi tagról.
Bár ez a röpke kísérlet olyan sagákra is kitér, amelyek minket Magyarországon hellyel-közzel elkerültek (például a Machine Empire csak a Power Rangers Zeo antagonistái voltak), még számunkra is üdítően hat úgy viszontlátni szeretett hőseinket, hogy a tarka egyenruha helyett ütött-kopott, vérfoltos páncélt viselnek, a szürke stretch ruhás, ugrándozó ellenség, azaz a puttyk pedig immáron kommandósok vagy a maffia emberei, akik gondolkodás nélkül tűz alá veszik a célszemélyt.
Ezúttal a vér is fröcsög, bár ez nem szempont. A gritty népszerűsége ugyanis az emberek rácsodálkozásához vezethető vissza. Tudjuk valahova kötni azt, amit látunk, hiszen ismerjük, csak éppen nem így, ebben a formában.
Láthatjuk, hogy a gritty csakis a rebootok esetében működik, mivel ha nem egy franchise újragondolásakor használják, akkor más lesz a értéke, illetve a jelentése.
A stílus önmagában való (reboot nélküli) alkalmazása leginkább a független filmekre jellemző. A Tom Hardy főszereplésével forgott Bronson minden egyes képkockája bántóan szemcsés, ahogy a történetvezetés is túl direkt (a címszereplő szmokingban egy színpadon állva narrálja a filmet).
Ebben a kategóriában említhető még a Gyilkos Joe is, amely amerikai oldalról áldoz a “nehezen nézhetőség” oltárán. A színdarabból lett filmszatíra az amerikai white trash-rétegről szól, és ezáltal a képi szemcsésség helyett inkább kellemetlen helyzeteket és kényelmetlen jeleneteket kényszerít a nézőre.
A gritty reboot-jelenség nem csak a filmiparban, de a PC játékok világában is előfordul. A Tomb Raider 2013-as feldolgozása váratlan népszerűségnek örvendett Lara Croft kedvelői részéről. A váratlanság oka, hogy a készítők a kora kétezres években már megpróbálkoztak egy sötétebb tónusú adaptációval, viszont az Angel of Darkness a szegényes kivitelezés miatt hatalmasat bukott, és még maguk a rajongók sem tudták saját modjaikkal elfogadható szintre javítani a játékot. A Crystal Dynamics az új hangvétellel azonban egy sokkal nyersebb, barátibb mederbe terelte a sorozatot, így Lara további folytatásokra számíthat.
Míg az egyéni történetek “bepiszkítása” – jó értelemben – megbotránkoztat minket, a komorrá fordított újrakezdések inkább izgalomba hoznak, vagy esetenként felháborítanak. Van olyan fan, aki nem fogadja el a grittyt, ám a legtöbben érettebbnek, őszintébbnek tekintik. Úgy vélem, a popkultúrán belül minden egy folyamat mentén fejlődik: egy bizonyos ponton el kell jutnia a “szemcsésség korába”, ez pedig vagy tetszik másoknak, vagy nem. Így is, úgy is érdemes megtörténnie.
Tökéletes példa erre a Kevin Tancharoen által készített Mortal Kombat: Rebirth rövid videó, mely szintén megtekinthető a youtube-on. A színes, varázslatokkal és más létsíkról származó lényekkel teli univerzumot áthelyezte egy realisztikus, sötét világba, ahol a “szörnyek” mi magunk, az emberek vagyunk. Sajnálatos módon, ki tudja kinek vagy minek a nyomására, ezt az ötletet nem vitte tovább és nem készült el realisztikus Mortal Kombat film. A Mortal Kombat: Legacy a két stílust próbálta vegyíteni. Az eredmény szörnyű lett, a Rebirth-öt viszont ajánlom mindenkinek, akit vonz a gritty stílus.
Igen, igazad van. A Mortal Kombat: Rebirth is kitűnő példája ennek. Film valóban nem készült, de úgy tudom, Mortal Kombat: Legacy néven egy youtube-sorozat született a Machinima gondozásában, mely pont erre a megközelítésre helyezte a hangsúlyt. Ezúttal nem mellőzték a giccset, ám sok az érdekes csavar, amikre az MK ősfanok igencsak rá tudnak csodálkozni.
Kiadtak egy sorozatot, igen, két évadja van, amit meg is néztem. Azt grittynek szerintem nem lehet nevezni. Inkább olyan, mintha hatott volna rá kicsit a gritty, mivel fellelhetőek azért ecsetvonások a stílusból, de a giccs szó, amit használtál, nagyon találó.
A történetben volt egy-két olyan változtatás, ami jót tenne egy filmnek, vagy akár egy új Mortal játéknak, de nálam a Rebirth a favorit. Ha megnézek egy Legacy részt, utána pedig a Rebirth-öt, még a hideg is kiráz, hogy az utóbbi mennyivel jobb és hangulatosabb.
Meg kell hagyni, a Rebirth tényleg nagyon feltette a lécet a Gritty műfajában. Hogy a leghíresebb Mortal Kombat karaktereket behelyezzék egy bűnügyi thrillerbe… eszméletlen jó ötlet! És a megvalósítás is: Például Reptile koncepciója, aki egy születési rendellenesség miatt néz ki úgy, ahogy. Kár, hogy nem bontották ki. Megnéztünk volna egy nagyjátékfilmet ezzel az érett megközelítéssel.
Nos nem tudom jól értettem-e szóval ez a gritty azt jelenti hogy realista látásmód?
Igen is, meg nem is. A realizmus-szóval szerintem csínján kell bánni akkor, amikor mozgóképről beszélünk, legalábbis a populárisabb vonulat esetében, de a gritty filmekben kétség kívül helye van a valósághű ábrázolásmódnak: a dolgokat kendőzetlenül mutatja be, olyannak, amilyenek valójában, és e tekintetben az alkotók nem kímélik a nézőt. Ez az a kategória, ahol nincs helye a hollywoodi kliséknek, itt nem beszélünk popcorn-moziról vagy blockbusterről, csak egyéni vízióról, amely közelebb áll a valósághoz, mint egy átlagos tömegfilm. Az IMDb-n található egy nagyon jó lista az “önmagukban gritty” filmekről, benne az Út és a Hallgatás törvénye… két nagyon jó példa.
Más kérdés a Gritty Reboot, amely esetében az a nagy csavar a dologban, hogy a nyers, korhatár nélküli feldolgozás az alkotás célja.
Kösz!