Hamarosan érkezik a nyári PlayIT, ahol most a Csillagok háborújáé lesz a főszerep

Ha nyárkezdés, akkor PlayIT! Az idei évben az egyik legforróbb hónapban jön a legnagyobb hazai játékos összejövetel, amely június 2-án kerül megrendezésre, a budapesti Hungexpóban.

A jövő heti PlayIT az eddigi legnagyobb játékos rendezvény lesz Magyarországon, amit valaha láthattunk, ugyanis új és az eddigieknél nagyobb csarnokokba kerülnek be a számítógépek és konzolok. A tervek szerint, több mint 300 masinán próbálhatjuk majd ki a legújabb játékokat.

A rendezvény legnagyobb újítása az a Star Wars zóna lesz, ahol a rajongók különleges Csillagok háborúja kiterjesztett valóságos (AR), és virtuális valóságos (VR) játékokat próbálhatnak ki. Ezen az új téren a Star Wars: Jedi Challenges AR játékkal is játszhatunk, amivel eddig csak külföldön találkozhattunk.  A Jedi Challenges játék mellett még több Star Wars témájú programban is játszhatunk majd, például a 4. részben látott társasjátékkal, de akár egy űr szimulátorba is beszállhatunk, ha kedvünk tartja.

A Star Warson kívül természetesen más játékokat is játszhatunk, mint például az Injustice 2 Legendary Editiont is kipróbálhatjuk, vagy a Crew 2-t, és még a legsikeresebb e-sportok is megkapják a saját pódiumukat a PlayIT Plus zónában.

Ha már pirosra játszottuk a szemeinket, akkor AFK módba is kapcsolhatunk, hiszen a szokásos előadások, és Youtube beszélgetések mellett, még Cosplay show-kon is megbámulhatjuk a legjobb öltözékeket, és ahogy az már megszokott, a Chio Mozdulj Gamer is tiszteletét teszi, ha izzadni támad kedvünk.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, akkor itt tudtok jegyet venni elővételben, de akár ott helyszínen is válthattok.

Facebook hozzászólások

You may also like...