Különvélemény évadkritika

Korábban írtunk a Minority Report (Különvélemény) című sorozat első epizódjáról, és annak színvonaláról. Ám most itt az első évad vége, ami talán egyben az utolsó is lesz a szériának. Vajon sikerült megugrani a szintet, amit elődei állítottak neki?

Az alapanyag több, mint zseniális. Phillip K. Dick nevét méltán emlegethetjük az egyik leghíresebb SF-szerzőként, Különvélemény című könyvéből 2002-ben nem más, mint Steven Spielberg készített egy egészestés mozit, Tom Cruise és Colin Farrell főszereplésével. A sztori és a környezet autentikus, és szépen felépített volt. Ehhez képest a belőle készült sorozat szinte teljesen alulmaradt.

A cikkben elszórtan SPOILEREK találhatóak!

2065-öt írunk, 11 évvel vagyunk a 2002-es film történései után. A történet szereplői a három Prekog-testvér, akiket a Precrime feloszlása után szabadon engednek a világban, hogy emberként, békében élhessenek. A legfiatalabb testvér, Dash a rendőrség lelkes nyomozójának, Lara Vegának lesz a partnere, és eltökélt céljuk, hogy megakadályozzák az előre látott gyilkosságokat – mielőtt azok megtörténnének. Roppant nagy a potenciál, ami ebben a témában, és sorozatban rejlik. A számos kérdés, filozófiai töprengés, társadalmi és technológiai előrehaladás ott bujkál a felszín alatt, ami arra vár, hogy a néző elé tárulhasson. Van-e sors, változhat-e a jövő, jó-e nekünk, ha tudjuk a jövőt? Jogilag helyes-e, ha a bűnt elkövetése előtt kérdőre vonják az illetőt? Sorolhatnánk még legalább egy tucat olyan kérdést, amikkel tulajdonképpen egyáltalán nem foglalkozik a Különvélemény sorozat.

A cselekmény valahol ott megáll, hogy minden epizódban kap Dash egy látomást, és szinte azonnal rohan bátyjához, Arthur-hoz, hogy segítsen neki. Aki persze rossz szemmel nézi öccse társulását az „ellenséggel”, amit tovább fokoz a kellően szociopata nővérük, Agatha látomása – melyben újraindítják a Precrime programot – amiben majd Vega fogja őket lépre csalni. Szó szerint véve minden egyes részben ez történik. A gyilkosságokat természetesen mindig megakadályozzák, és az izgalom-faktor nem is jön igazán működésbe. Mondhatnánk, hogy nem is ez a fontos, hanem a szereplők kémiája, a rettentő ellentétek és a karakterek egymáshoz való viszonyulása, és a „hétköznapi” cselekmények között feszülő izgalmas főszál húrja.

A testvérek közötti feszültség hatalmas, mégis, mint minden jó testvér, szeretik egymást és ragaszkodnak egymáshoz. Ám kiszúrtam egy hatalmas lukat, vagyis inkább hibát, ami nem hagyott nyugodni. Dash-t úgy ismertük meg az első részben, hogy erősen disszociatív. Alig képes emberekkel beszélni, kerüli a tapintást, magábafordulós és félénk. Nem is vettem észre a karakterfejlődés vékony határát, amikor ez a személy egy pillantás alatt átváltozott. Nagyjából az ötödik epizódra egy belevaló, tökös, határozott férfivé vált, aki bárkivel szóba elegyedik, nem fél mások érintésétől (sőt!), és úgy bánik a szavakkal, hogy azt még szószátyár bátyja is néha megirigyelhetné. Választ nem kapunk rá, mi váltja ki ezt belőle, csupán fogadjuk el a tényt. Arthur karakterén viszont kimondottan jól látszódik a fejlődés, amelyet a sorozat igyekszik magyarázni is. Legtöbbször a flashback-ek segítenek jobban megérteni hármójuk viszonyát, de mégis annyira idegen az egész, hogy szinte képtelenek vagyunk azonosulni velük.

Vega, az elszánt detektív kvázi saját szakállára dolgozik, bejuttatja Dash-t a rendőrségre, és még a főnöke is magasról tesz a nő kiemelkedő sikereire, csupán néhányszor adódik minimális feszültség ebből fakadóan, amit hamar rövidre zárnak annyival, hogy a nő faképnél hagyja felettesét. A modern 21. század második felében nem tudom elképzelni, hogy egy rendőr nem tartozik kőkemény beszámolókkal feljebbvalójának, illetve hiába semmisítették meg a Prekogok minden adatát, senki nem jön rá kilétükre. Ráadásul a Hawk-Eye nevű szervezet nagyjából hasonló munkát akar végezni, mint a Precrime, és nem mellesleg mindenki után kutakodnak, még a titkos fájlok között is. Ugyan az évad végére adódik majd némi feszültség ebből, de nem igazán erőltetik. Itt is lehetne egy NSA párhuzam, amely a személyiségi jogok megsértésével foglalkozhatna, ám erre sem kerül sor.

Összességében a szereplők üresek, nincsenek árnyalva, és a kémia közöttük nem nagyon működik. Csak úgy vannak, elhadarják soraikat, és vége az epizódnak. Az Arthur-t játszó színészen látszik egyedül, hogy talán akarna is valamit az egésztől, de egyedül nem tudja elvinni a hátán a sorozatot.

Voltak próbálkozások, amikkel igyekeztek megteremteni az autentikus atmoszférát, mint például az 500 dollároson Obama elnök arcával, vagy Beatles-re, Beyoncé-re tett pop-kulturális utalások, ami megmosolyogtatták az embert egy pillanatra. A kilencedik, tizedik részre viszont mintha lecserélték volna az egész készítő stábot. Megteremtődött a szereplők közötti érezhető, tapintható viszony, a feszültségek kifakadtak. Ha a kontextusból kiragadnánk, Dash karaktere remekel, ahogy a mellékszereplők is jól hozzák a magukét. A forgatókönyv izgalmas lett, lendületesen vitte előre a cselekményt, a Memento Mori nevű terrorista mozgalom pedig még ha kicsit mondvacsinált motivációkkal is rendelkezik, igen leleményes társaságról van szó. Tényleg úgy éreztem, hogy végre minden a helyére került, de sajnos úgy ért véget az évad, hogy az első nyolc epizód gyakorlatilag sablonos bűnügyi sorozat, amit igazán nem is kedveltem meg, de az utolsó két részre beleéltem magam, és várnám a folytatást. Még az atmoszféra is azt sugallta, hogy egy igazi sci-fi műről van szó. A kezdeti szürkés és színtelen árnyalatokat felváltotta a kék és narancssárga kombó. Tény, hogy tíz perc után iszonyatosan idegesítőek lesznek a fények, mert minden annyira természetellenesen világít, hogy eszembe is jutott róla néhány J.J Abrams film.

Összegezve a Különvélemény cselekménye a kezdetekben igen unalmas, nincs motiváló erő, ami hajtaná az egészet előre. A szereplők nem éreztetik a dramaturgiát, részről részre nem történik semmi, kivéve az utolsó kettőt, ahol érezhetően odatették magukat és akár tényleg egy remek évad is kerekedhetett volna belőle. Az alacsony értékelések és még kevesebb nézettség miatt a Fox végül úgy döntött, hogy szépen, csendben elkaszálja a sorozatot. Hatalmas bukás ez számukra, hiszen egy elképesztő címre hoztak kárhozatot. Még Spielberg is segédkezett a sorozat elkészítésében, de úgy néz ki, sikertelenül. A második évadot tehát egyelőre ne várjunk, pedig a végére megmutatták milyen is lehetett volna a folytatás, illetve egy egész sornyi megválaszolatlan kérdést hagytak a levegőben, ami kiáltana új szezonért. Főleg úgy, hogy az eredetileg tizenhárom részesre tervezett műsorból csupán tízet készítettek el, pont a drámaian alacsony nézettség miatt.

Kár volt ily módon megháborgatni egy remek könyv és mozi örökségét, de a Fox-nak élnie kellett egy elszalaszthatatlan alkalommal, amit később esetleg megbánhat.

Facebook hozzászólások
Affinitások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?