Modern héroszok: A páncélos zseni

Zseni, milliárdos, szoknyapecér és emberbarát. Ezen kívül a világ egyik legmenőbb harci öltözékének viselője, és Amerika bajnoka. A szuperhősöket bemutató sorozatunk következő tagja a legtipikusabb sci-fi hős, azaz Vasember.

 

Vasember – hasonlóan az eddig bemutatott két szuperhőshöz – a Marvel legnépszerűbb karakterei között szerepel. A képregények ezüstkorában született, megalkotói pedig Stan Lee, Larry Lieber, Don Heck és Jack Kirby voltak. Vasember legelőször a Tales of Suspense magazin 39. számában bukkant fel, 1963. márciusában. A magyar olvasók először 1989-ben találkozhattak vele az Alfa magazinban, de a Semic által kibocsátott Csodálatos Pókember sorozat 10. számában ismerhették meg jobban a hazai rajongók.

Kezdetben – hasonlóan Thorhoz ­­ – Vasember is egy antikommunista hős volt, aki valódi hazafiként védte hazáját, míg Tony Starkként egy óriási céget vezetett. A vietnami háborúban repesztalálat érte, és csak egy különleges mellvért viselésével maradhatott életben. Ezt a szálat – hogy a szereplő korát megőrizzék – később módosították az öbölháborúra. Tony Stark (teljes nevén Anthony Edward Stark) bizonyos szempontból a legidealizáltabb tudósnak számít. Nem csak jóképű, de valódi zseni is, hatalmas vagyonát pedig a tudományba fekteti, és talál fel újabb és újabb eszközöket. A tudomány magányos úttörőinek a helyét egyre inkább a nagyüzemi kutatás és fejlesztés vette át a hidegháborúban. Ebből fakadóan a történeteket gyakran átszőtte az önállóság és a kormány beavatkozásának párharca, valamint az USA iránti hűség állandó megkérdőjelezése az amerikai kutatók részéről. Stan Lee Howard Hughesról (filmproducer, rendező, mérnök és pilóta) mintázta Tony Stark karakterét: „Howard Hughes annak a kornak az egyik legszínesebb egyénisége volt. Feltaláló, kalandor, multimilliomos, a nők kedvence és egy futóbolond.” – nyilatkozta az író. A későbbiek során jóval árnyaltabbá vált a Vasember karaktere, főleg a hetvenes években bekövetkezett szabályenyhítés után.

Tony Stark átgondolta az életét, és rájött, hogy a hidegháborúban a kommunizmus ellen harcolt anélkül, hogy megkérdőjelezte volna hazája tetteit. Az általa fejlesztett fegyverek sok ember életét vették el, és mikor ebbe jobban belegondolt, úgy döntött, hogy abbahagyja a fegyvergyártást. Cégének, a Stark Műveknek ugyanis ez volt a profilja. Ez azonban sok más konfliktushoz is vezetett. Barátnője elhagyta, a S.H.I.E.L.D pedig részvénytöbbséget vásárolt a Stark Műveknél, hogy biztosítsák a fegyverek további gyártását. Később Tony egyik üzleti versenytársa, Justin Hammer a Vasember-páncél manipulációjával meggyilkolt egy nagykövetet, és ezzel ellehetetlenítette alteregóját a közvélemény szemében. Tony Stark számára a szabadságot éppen a páncél viselése jelentette. A maszk felhúzásával névtelenné válhatott, más emberré, akinek nem egy irodában, hanem a csatatéren kellett helyt állnia. Hammer miatt ezt is elvesztette, és ez végül oda vezetett, hogy a milliárdos tudós alkoholba fojtotta bánatát. Nem ő volt az egyetlen szuperhős, aki szenvedélybetegség rabja lett, viszont Tony Stark volt az első, aki saját magát taszította egyre mélyebbre és mélyebbre. Az alkoholproblémákkal küzdő Vasember számok bizonyultak a legsikeresebb számoknak, hiszen több díjat és kritikai elismerést is elnyertek velük az alkotók.

Csak a Titkos háború eseményei után, a 182. számban vetettek véget Tony Stark szenvedéseinek. A történetben Tonynak volt egy alkoholista barátja, Gretl, aki a gyermekét várta.  A kicsit a hóval borított utcán, Tony karjaiban kényszerült megszülni. Gratel belehalt a szülésbe. Tonynak sikerült melegen tartani a gyermeket, amíg mindkettejüket kórházba nem szállították. A történet végén, a kórházi ágyon fekve Tony felismerte, hogy az élet mindennél értékesebb, ő pedig évek óta gyilkolta magát, és segítségre van szüksége, hogy felül tudjon kerekedni betegségén. Végül sikerült letennie a poharat, és ezzel jó példát mutatott az olvasóinak. Később vagyonát és cégét is visszaszerezte. Ezzel a történetszállal vált Vasember az egyik legemberibb szuperhőssé. A történet során többször is érték tragédiák (amikor pl. barátnője megnyomorította egy pisztolylövéssel), és többször kellett átértékelnie a helyzetét (közvetetten köze volt a Polgárháborús fejezetben Amerika Kapitány halálához).

A Vasember páncél képességei:

­

repülés

– repulzor-fegyver

– mellkasba szerelt sugárvető

– segít Tonyt életben tartani

­- mágneses taszítófegyver

Több páncélt is készített az évek során, a különböző környezeti viszonyok leküzdésére. Van lopakodó páncélja is, mely a radarok ellen nyújt védelmet, és a szem számára láthatatlanná teszi, de a forró lávában és a tenger mélyén is képes masírozni más-más páncéllal. A 142. számban egy űrpáncélt is magára öltött. A páncélt csak Tony tudja viselni, mert az ő agyhullámaira van hangolva. Mikor egy barátja, Jim Rhodes egy ideig helyettesíteni próbálta Tonyt, szinte teljesen megőrjítette a páncél. Végül a valódi Vasember állította meg őt, de később Rhodes is kapott egy acélgöncöt. Különböző ellenfelek ártalmatlanná tételére szintén készültek páncélok. Ilyenek Thor és a Hulk ellen is készültek.

Vasember az elmúlt évek egyik legnépszerűbbévé nőtte ki magát az évek folyamán, melyben nagy szerepe volt a kalandjait bemutató rajzfilmsorozatoknak és az élőszereplős filmeknek, melyekben Robert Downey Jr. játssza a szuperhőst. Vasember számunkra azért is kedves, mert megtestesíti a klasszikus sci-fi hőst. Egy tudóst, ki a tudományban alkot maradandót, mégis ember marad, és emberi problémáival nehezen képes megbirkózni. Elvégre az emberi zsenialitásnak egyetlen korlátja van csupán: maga az emberi lét.

Vasembert imitáló cosplayesek

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?