Újra az Enterprise fedélzetén – Star Trek: Sötétségben

Kicsit féltem az új Star Trek filmtől, hogy valami borzalmas képtelenség lesz belőle. Mondjuk az utóbbi időben nem sok sci-fi film győzött meg, ezért nem voltak óriási elvárásaim.

A szereplőgárda nagy része az előző filmből már ismerős lehet, ahogy a rendező, J. J. Abrams is. Az ő munkásságát sosem kedveltem igazán, bár eddig főként a televíziózás terén tevékenykedett, így itt volt az idő, hogy mozifilmmel bizonyítson. A Star Trek univerzum azért valamennyire korlátozta művészi szabadságát, de amennyire lehetett, el is távolodott az alapoktól. A 3D változat a szokásos élményt nyújtja, a távoli felvételek, az akciójelenetek nagyon látványosak, viszont az indokolatlanul a néző arcába mászó, elhomályosított bárpult, amely kitakarja a kép felét, hogy valahol mögötte felbukkanjanak a szereplők, rendkívül bosszantó – csak hogy egy példát említsek.

Zachary Quinto színészi játéka kicsit egyhangú, de talán éppen ezért illik a pókerarcú Spockhoz. Működik a kémia közte és a Chris Pine által játszott Kirk kapitány között. Ahogy fokozódnak a történet izgalmai, úgy növekszik azon jelenetek aránya, ahol úgy tűnik, inkább egy romantikus filmet nézünk Spock és Kirk főszereplésével. Erősíti ezt az érzést Chris Pine tipikus tinibálvány kinézete. Alapvetően kedves ez a történetszál, de nem csodálkozom, ha a Star Trek rajongók tépik a hajukat miatta.

A hölgyek szépek és kemények, mást viszont nem tudnék róluk elmondani. Az Uhurát játszó Zoe Saldana elég karakteres, de a Carolt alakító Alice Eve annyira jellegtelen, hogy nem ismertem volna fel, ha a mozi után szembejön velem az utcán. Legfeljebb, ha rám kiált, hogy “Noooooo!!!”. Azért a felbukkanása egy ügyes fordulat a filmben.

Új szereplő viszont Benedict Cumberbatch, aki nem kicsit viszi el a filmet, és egyben az egyik legszigorúbb és leghatásosabb főgonosz a filmtörténelemben. Emellett persze neki is van emberi oldala, ami az ő esetében egészen meglepő, de ez a filmből kiderül… Annyit elárulhatok, hogy ha egy olyan szereplőről van szó, aki valamiért tökéletesebb, mint az átlagemberek, arra a szerepre én is Benedict Cumberbatch-et választanám. Ezért majdhogynem előáll a Tom és Jerry effektus, hogy inkább elkezdünk a “rossznak” szurkolni.

A karakterváltozások élethűek, csak néha tűnnek elnagyoltnak. A mellékszereplők szórakoztatóak, de inkább az indokolatlanul mindent elviccelő értelemben. Mondjuk milyen más szerepet hozhatna például Simon Pegg. A filmben vannak kevésbé okos megoldások, túlzások, és lezáratlan problémák, viszont olyan lendületes a cselekmény, hogy nem sok időt hagy elgondolkozni a látottakon. Vannak váratlan fordulatok, de senki nem fog leesett állal kijönni a moziból. Szerintem egy alapvetően izgalmas, szórakoztató filmet készített J. J. Abrams, ami bár nem rendelkezik filozófiai mélységekkel, de nincs is rá szükség, és a főszereplők kiválóan hozzák a tőlük elvárt teljesítményt, sőt annál többet is.

chani