5 képregényrajzoló-nő, akikre érdemes odafigyelni

A nők sokáig kisebbségnek számítottak a képregények világában, de ennek ellenére is jelentőset alkottak a műfajban. Legelsők között a 20. század elején alkotó Nell Brinkleyt érdemes említeni, aki habár saját képregényt nem rajzolt, de romantikus és bájos képi világa számos női rajzolót inspirált. A Little Lulu rajzolójától, Marjorie Henderson Buelltől kezdve a mainstreamben dolgozó hölgyeken át egészen a Japánban a piacot megreformáló női mangakákig számos olyan fontos nő nevét lehetne említeni, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy olyan gazdag műfaj legyen a képregény, mint amilyen ma. Napjainkban szerencsére egyre több női alkotót ismernek el, elég csak az idei Hugo-díjra gondolni, ahol Marjorie Liu és Takeda Sana képregénye, a Monstress lett az idei év legjobb képregénye, vagy arra, hogy illusztrátor kategóriában szintén nőket díjaztak (Hivatásos rajzoló kategóriában Julie Dillont, fan artban pedig Elizabeth Legettet).

A cikkben 5 ma is alkotó képregényest mutatnánk be, akikre érdemes odafigyelni. A válogatás nem törekszik teljességre, inkább személyes ízlést tükröz, mint szakmait, így kimaradhatnak olyan nevek, akik hasonló figyelmet érdemelnek, mint a bemutatott alkotók. Ezen művészek fontosságát sem vitatjuk el.

Fiona Staples
A kanadai művészt napjaink egyik legjobbjának tartják, és nem hiába. 2013 és 2015 között többször díjazták munkásságát Eisner (a legjobb képregénynek járó díj) és Harwey-díjakkal. Első megjelent képregénye a „Amphibious Nightmare” volt 2005-ben a 24-Hour Comic antológiában. 2006-tól több futó sorozatban is segédkezett, mint rajzoló vagy színező, de 2012-től saját képregényen is dolgozhatott. A fiatal hölgynek olyan képregényeket köszönhetünk, mint a North 40, a DV8: Gods and Monsters, a T. H. U. N. D. E. R. Agent, az Archio, és a mai napig futó Sagát. A Brian K. Vaughannal közösen készített űroperában egy földönkívüli házaspár, Alana és Marko útját követhetjük nyomom. A pár a galaxis mindkét oldalából őket kereső hatóságok elől menekülnek, hogy megóvják lányukat, Hazelt. Az eseményeket végig a szereplők számára láthatatlan felnőtt Hazel meséli el, miközben a történetekben csecsemő, majd gyerekként is aktív szereplő (sőt, konkrétan a legelső részben születik csak meg). A legelső szám 2012-ben jelent meg, ami azonnal népszerű lett. Később, a gyűjtői kiadás is hasonló sikert ért el, a The Walking Dead hasonló gyűjtői kiadását is megelőzte az eladási listákon. A siker Vaugh történetvezetésének és Staples egyedi és hihetetlen stílusának köszönhető. A Saga kapcsán a kritikusok kiemelték, hogy a rajzoló minden szinten megvalósítja azt, amit művészetileg lehetséges, a bonyolult szövésű történetet képes a legszebb módon életre hívni. Minden szereplő, elem és egyéb részlet tökéletesen beleillik az elképzelt univerzumba. A háttér részletesen kidolgozott, de nem lesz túl részlet gazdag sem, a fókusz mindig a szereplőkön van.

Emma Rios
Spanyol rajzoló, akit leginkább részlet gazdag, intenzív, már-már erőszakos, de egyben gyönyörű stílusáról lehet felismerni. Rios először magánkiadásban megjelent képregényekben tűnt fel, első amerikai debütálását a Hexed (2008) című thriller képregénynek köszönheti, amiben a Gonosz egy fiatal lány képében jön el. A zajos siker után Rios csatlakozott a Marvel Comicshoz, ahol Mark Waiddel együtt a Doctor Strange képregényen dolgoztak. A Marvel időszak alatt Rios rajzolt A csodálatos Pókemberhez, a Girl Comicshoz és a Runawayshez is. 2013-ban találkozott jelenlegi alkotótársával, Kelly Sue DeConickkal (képregényíró és szerkesztő, többek között hozzáfűződik több Captain Marvel rész és az Avengers Assemble). Először az Osborn minisorozatot hozták tető alá az Image Comics égisze alatt, majd 2014-ben pedig különös western-horror fantasyjüket, a Pretty Deadlyt. A Halál lányáról szóló történetben egyesül a Sandmant idéző mágikus realizmus és a Preacher kegyetlensége, amit Rios intenzív rajzai tesznek még izgalmasabbá. A sorozat jelenleg a 10. számnál tart, és két önálló kötetben is kiadták. 2014-ben több kategóriában is jelölték Eisnar-díjra, mint legjobb történet, borító és színezés.

Sana Takeda
A japán rajzoló nem járt külön művészeti iskolába, de mégis a legnagyobbak közé jutott. Gyerekként kedvenc képeinek (főleg mangák) újrarajzolásával kezdte elsajátítani a rajzolás alapjait, később ezek az élmények vitték a rajzolás a képregények felé. Először 20 évesen készített illusztrációkat hivatásszerűen egy játékcég számára, de nem volt megelégedve helyzetével. Ekkortájt kezdett képeket küldeni a Marvel Comicsnak. C. B. Cebulski hamar válaszolt Takeda leveleire és állást ajánlott neki. A Marvel igazi ugródeszka volt a japán rajzoló számára, hisz a képregénykiadó nagy sorozatai mellett (pl. Ms. Marvel, A csodálatos Pókember) több amerikai képregényben is részt vehetett rajzolóként. Többek között rajzolt az Aspennek és az Image Comicsnak is. A legnagyobb hatással Marjorie Liu volt rá, akivel először az X-23-ról szóló Marvel képregényen dolgoztak közösen. 2015-ben ismét összeálltak egy képregény erejéig, ez volt a Monstress című fantasy az Image-nél. A történet egy matriarchális, Ázsiát idéző társadalomban dúló faji alapú háborúba vezet minket. Ennek a közepébe csöppen a képregény főhőse, Maika Halfwolf, aki olyan szörnyűséget hordoz magában, amit még ő maga sem ért. A Monstress világa kicsit lassan bontakozik ki, de Liu és Takeda fontos kérdéseket tesznek fel a történeten keresztül az emberi természetről, gender témákról és a személyes traumákról. Az egész képregényt a gazdag, főleg digitális technikával való kidolgozás és a mangákat és art decót idéző stílus teszi igazi művészeti élménnyé a Monstresst. A képregény nagyon sikeres lett, idén Hugo-díjat is nyert, de jelölték Eisner-díjra és a Goodreads közönségszavazásán is a Graphic Novel kategóriában.

Becky Cloonan
Sok mindent ért el Cloonan, és nem érdemtelenül. Az amerikai rajzoló munkáit főleg a Tokyopopnál és a Vertigonál jelennek meg, 2012-ben ő lett az első nő, aki teljes Batman-fejezetet rajzolhatott, többször jelölték Eisner-díjra, 2015-ben pedig a minden idők legnagyobb női képregényrajzolói listán a 3. helyre őt szavazták be.
A szakma alapjait New Yorkban, a School of Visual Arts-on tanulta. Képregényes karrierjét miniképregényekkel kezdte. Ezek közül a legismertebbje a Demo lett, ami a szakmai áttörést is meghozta számára. A Wizard magazin megválasztotta a 2004-es év legjobb független képregényének, valamint 2 kategóriában Eisner-díjra jelölték. 2003 óta Cloonan Brian Woddal dolgozik együtt, közös projektjük a Channel Zero: Jennine One. Cloonan önálló képregényeket is készített, legelső az East Coast Rising volt 2006-ban, amit a szakma szintén nagyra értékelt. Jelenleg futó sorozatai közül a legismertebb a Gotham Academy, a Killjoys és a Harper Designnál megjelent Dracula graphic novelje. Ezek mellett a miniképregényekkel sem hagyott fel. 2011-ben adta ki a The Wolvest, ami egy középkorban játszódó gyönyörű, de tragikus történetet mesél el. A kritikusok szerint habár a képregény csak 20 oldalas, mégis a legerősebb történetet mondja el. A következő mini egy 2013-ban megjelent képregénye, a Mire volt, ami már díjat is érdemelt: a legjobb egyfejezetes képregény kategóriában kapott Einer-díjat. 2014-ben a harmadik miniképregény, a Demeter szintén díjat nyert, mégpedig a British Fantasy-díjat a Legjobb képregény kategóriájában. A három mini azóta gyűjteményes kötetben is megjelent By Chance or Providence címen.

Tula Lotay
Lisa Wood, ismertebb nevén Tula Lotay angol képregényrajzoló, akit leginkább az Image-nél megjelenő Supreme: Blue Roses képregény kapcsán lehet ismerni.
Lotay örökbefogadott gyermekként nevelkedett, továbbá diszlexiával is küzdött. Utóbbi nagyban befolyásolta karrierjét, ugyanis egyetemi évei után 2007-ben megalapított a Thought Bubble Festivalt, ahol az alkotók képregényeket promótálhatnak a szélesebb közönség számára. Itt Lotay kiemelten foglalkozik olyan képregényekkel, amelyek olyan gyerekek számára is könnyen olvashatóak, akik őhozzá hasonlóan diszlexiával vagy olvasási nehézségekkel küzdenek. Karitatív tevékenység mellett aktívan részt vett a képregényes közösség kulturális életében, 2013-ig tagja volt a British Comic Award zsűrijének. Innen aztán kilépett, hogy teljesen képregényrajzolói karrierjének tudja magát szentelni. Első munkája, mint rajzoló az American Vampire volt, továbbá az Elephantmen 54-es fejezetéhez készített borítót, amivel a szélesebb közönséghez is eljutott. A későbbiekben nagyobb szabású projektekben is részt vett, mint a The Wicked + The Divine vagy a Red Sonja. Eddigi karrierje során rajzolt a Vertigonak (Bodies) és az Image Comicsnak. Utóbbi kiadónál Warren Ellissel (bestseller képregényíró) dolgoznak a már hosszú életűnek számító, Rob Liefild által életre hívott Supreme nevű szuperhős egy Blue Rose című történetén. A képregény egyfajta reinstallása a Supreme köré épített univerzumnak, ahol semmi sem az, aminek látszik. Ellis és Lotay 2015-ben egy újabb közös projektet jelentettek be, a Heartlesst, aminek a megjelenését 2017-re ígérték. Az év első felében még nem volt hír a készülő képregényről, de még bármi történhet.