A kamasz G.R.R. Martin levelei a Marvelhez

Miközben 1963-ban a Fantasztikus Négyes éppen a Molekulaemberrel való megmérettetésre készült, a fiatal G.R.R Martin nem volt rest levelet írni Stan Lee és Jack Kirby részére, a történet kreatívos csapatának. Martin akkor még csak kölyök volt, aki a Marvel-hősök szerelmesévé lett, rajongott a történetek merészségéért, a színes kivitelezésért és persze a géniuszokért mint Kirby vagy Steve Ditko. Na és persze mint a korabeli kamaszok nagy részének, neki is volt egy igen erős véleménye valamennyi karakterről.

A levelet lehozták a Fantasztikus Négyes 20. számában, 1963-ban. Ami azt jelenti, hogy valójában ez Martin első publikált írása. Egy videóban egyébként beszélt is erről a levélről:

A levél a képregény 17. része után keletkezett, amely Doctor Doom halálesetével megdöbbentette az olvasóközönséget.

Nézzük, mit is írt Martin:

Egy interjúban is felmerült a téma, melyben a Trónok harca szerzője azt mondta, hogy szerinte a Marvel képregények forradalmiak voltak és Stan Lee csodálatos munkát végzett. A Marvelnél azt szereti, hogy a karakterek folyamatosan változnak, s ez különlegessé teszi a történeteket. Hozzátette azt is, hogy utólag visszagondolva a Marvel nagyobb hatással volt saját munkásságára, mint arról álmodni mert volna.

Ha visszanézzük a Fantasztikus Négyes korai kalandjait vagy akár más Stan Lee és Kirby sztorikat is, talán észre is vehetjük, hogy mi az, ami hatott Martinra. A korai novelláinak furcsa világa valamilyen mértékben a Fantasztikus Négyes kalandjait idézi.

Persze más Marvel képregények is hatottak az íróra, ami nem is olyan meglepő, hiszen gyakorlatilag azokon nőtt fel. Ilyen például a Bosszúállók is, amelyben a hősök amellett, hogy összefogva megmentik a világot, saját személyes küzdelmeikkel is szembe kell nézniük. A csapat sokszor nem képes együttműködni, a tagok nem értenek egyet, haragszanak egymásra vagy éppen dühösek. Mégis, mindennek ellenére szeretik egymást. Kicsit olyanok, mint egy család. S ezt látjuk A tűz és jég dala sorozatban is. Talán a legjobb példa erre az Éjjeli Őrség, akik a rosszakból, számkivetettekből, gyávákból, elveszettekből álló csapat, akik egyként harcolnak egy nagy, jóformán ismeretlen, közös ellenség ellen.

Martin Lee és Kirby munkáiból megtanulhatta, hogy a legnagyobb hősök is eleshetnek. Úgy látszik ezt szem előtt is tartotta végig, amikor A tűz és jég dala könyvsorozatot írta.

Nem a fentebbi levél volt azonban az egyetlen, amit Martin írt. 1965-ben a Bosszúállók képregény lapjain is publikáltak egyet:

Ebben a Bosszúállók 9. részéhez és a Fantasztikus Négyes 32. részéhez írt megjegyzéseket. A Bosszúállókban ekkor egy új karakter jelent meg, Wonder Man személyében. Róla később egy rádióinterjúban is elmondta a véleményét: tulajdonképpen szerette a karaktert, mégpedig éppen azért, mert friss és új volt, de amint megérkezett, meg is halt. Szívszaggató. Szerette a karaktert pont azért, mert tragikus volt, halálra ítélt. Persze a képregénybe nem maradt túl sokáig halott Wonder Man. De a tény, hogy amint megjelent, csatlakozott a Bosszúállókhoz, rögtön ki is került a képből, mindez nagy hatással volt Martinra középiskolásként.

Később az ő munkáiban sem szenvedtünk hiányt a tragikus, halálraítélt karakterekből. Néhány közölük visszatért ilyen-olyan módon – talán ezzel fejet hajtva a képregények előtt. Máskor meg (szerencsére?) nem térnek vissza a karakterek, vagy legalábbis nem tudunk róla.

Ezek a levelek egy kis hírnevet hoztak az írónak a képregények szerelmesei között is.