A Marson ragadt űrhajós története

Az utóbbi idők egyik legnagyobb sci-fi szenzációjából, Andy Weir A marsi című könyvéből Ridley Scott forgatott filmet. Az első előzetes június 8-án jelent meg az interneten.

A film egy marsi asztronauta, Mark Watney történetét meséli el, aki egy heves marsi viharban eltűnik, így a bolygót éppen elhagyó csapata nem is kutat utána, mivel halottnak hiszik. Azonban Mark túlélte a vihart és rá kell jönnie, hogy egyedül maradt a Marson, ahol minden képességét bevetve kell a túléléséért küzdenie.

A 20th Century Fox stúdió még 2013-ban vásárolta meg a filmkészítés jogait. Az ekkori elképzelés szerint Drew Goddard (Z világháború, Cloverfield, Ház az erdő mélyén) lett volna felelős a forgatókönyvért és a rendezésért is, azonban Goddard kilépett a projectből. A produkció szerencsére nem sokáig maradt rendező nélkül, 2014-ben Ridley Scott (Alien, Szárnyas fejvadász, Prometheus) foglalt helyet a direktori székben.

A színészgárda is igen erősnek mondható. Főszerepben Matt Damon lesz látható, továbbá játszik még a filmben Jessica Chastain (Csillagok között), Michael Peña, Kristen Wiig, Kate Mara (Vasember 2, Transzcendens) , Jeff Daniels, Chiwetel Ejiofor, Sean Bean, de egy magyar színésznő, Bordán Lili is feltűnik a vásznon. Az alábbi videóban Mark bemutatja a Marsra induló csapatatot.

 

A forgatások még 2014 őszén meg is kezdődtek. A helyszínek közt szerepelt a Jordániában található Rum vádi, ismertebb nevén a Hold völgye, ami már ikonikus helyszínnek számít filmes körökben. Többek közt az Arábiai Lawrence (1962) helyszínéül is szolgált, de A vörös bolygó (2000) és Mars – Az utolsó napok (2003) filmekhez is itt forgatták le a marsi jeleneteket. Azonban Jordánia előtt a csapat Budapesten is forgatott 2014. november 10-től, amelyről számos, a médiában megjelent kép is tanúskodik.

A film várhatóan 2015. november 15-én kerül mozikba, itthon Mentőexpedíció címen. Remélhetőleg, The Martian minden tekintetben egy remek filmélmény lesz.

 

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?