A tudomány összes területe érdekel – interjú Ronil Caine-nel

A Galaktika Start Könyvek sorozat első köteteinek megjelenése okán minden szerzővel interjút készítünk, hogy jobban megismerhessétek őket, és ízelítőt kaphassatok regényeik témájáról. Eddig Michael Waldennel, Vékony Krisztiánnal és Molnár Csabával beszélgettünk, a soron következő, negyedik szerzőnk pedig Ronil Caine.

Mit lehet tudni Ronil Caine-ről? Kérlek mutasd be magad!
Magyarországon születettem. Novellákat és regényeket írok science fiction és thriller műfajban dráma, akció, néha horror-elemekkel. Első regényem Lilian címmel idén áprilisban jelenik meg a Galaktikánál.

Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal és később a Galaktikával?

Szeretek olvasni és elszántan keresem a jól megírt, izgalmas történeteket. Jó pár éve magam is elkezdtem írogatni saját sztorikat, amikről úgy éreztem hiányoznak a piacról, legalábbis én nem találtam őket. Eleinte novellákat írtam, aztán az egyik kinőtte magát regénnyé. Tavaly fejeztem be, és úgy gondoltam, elküldöm pár kiadónak, hátha. A Galaktika pedig visszajelzett, hogy érdekelné őket.

Mikorra datálható az SF-fel való kapcsolatod, mikor gondoltál először arra, hogy írj is, ne csak olvass?

Az izgalmas történeteket űrlényekről, szörnyekről, időutazásokról mindig is szerettem. Emlékszem, egész kicsi koromban el tudtam sorolni a kilenc bolygó nevét, amikor a kortársaim még azt sem tudták, hogy hányadik a Föld. Gyerekként inkább rajzoltam és a képregényeket bújtam, aztán inkább a filmek, rajzfilmek és a regények érdekeltek, Az elsüllyedt világok, Az idő urai, az Egyszer volt… sorozatok, a Ragadozó, az Alien, Stephen King és Michael Crichton. Az írás sem volt új dolog számomra, de 2013 körül kezdtem komolyabban beleásni magam a témába. Ekkor születtek az első valamire való novelláim, majd tavaly a Lilian regény.

Mi inspirálta a regényt, mi fordította érdeklődésed a klónozás témája felé?

Minden érdekel, ami a technológiai fejlődéshez, jövőkutatáshoz kapcsolódik, így a klónozásban rejlő lehetőségek is. Sok ilyen hírt olvasok, amik nagyon inspirálóak egy SF-írónak. Az én regényem a klónozásban rejlő egyik lehetőséggel játszik el a sok közül.

Hasonló témájú filmek között van-e kedvenced?

A Hatodik napon és a Sziget tetszettek, abból a szempontból, hogy valós igényekre épülnek, melyekre a klónozás ad megoldást. Az abszolút kedvenc a témában a Hold, mert az egy sötétebb, belsőségesebb oldalról közelíti meg a sztorit. És hát a Gattaca. Az alapmű.

Ronil Caine

Ronil Caine

Kíváncsi vagyok rá, hogy esetleg láttad-e a Humans c. sorozatot és ha igen, hatott-e rád írás közben?

Sorozatokat idő hiányában nem nézek, de az Orphan Blacket ismerem, az egész jó. Hatni nem hatott. Fura, de amik a legnagyobb hatással voltak rám, azok nem klónozós történetek.

Támogatnád a valóságban az emberi klónkísérleteket? Mi szólhat mellette és mi ellene?

A klónozás és genetika nagyon sokrétű tudományágak, és az egyes eredmények rengeteg mindenre használhatók. A gyógyítást és betegségmegelőzést támogatnám. Bár a genetikai szintű betegségmegelőzés már a Gattaca irányába mutat. De embereket nem másolnék semmilyen célból, az erkölcsileg sehogy sem magyarázható meg.

Ha lehetséges lenne, szeretnél önmagadból egy másolatot, illetve találkoznál-e a klónoddal?

Néha jól jönne, mert gyakran kevés a 24 óra egy napra, de ha lehet inkább nem, köszönöm.

Mi érdekel még a klónozáson kívül?

A tudomány szinte összes területe érdekel. Mindenhol találni valami érdekeset, amiből kinőhet egy izgalmas novella vagy regény. A világűr, az idegen életformák, a vírusok, a virtuális valóság, a robotok csupa inspiráló terület, és hiába írtak már ezekről, sok az újdonság, gyorsan fejlődik minden. De például az Érme című novellám nem is SF, inkább misztikus kaland. Ez hamarosan letölthetővé válik a Facebook-oldalamon.

Milyen terveid vannak a közeljövőre?

Most a Lilian promóciója a legfontosabb, szeretném, ha minél többen elolvasnák. Közben néha muszáj megírni pár novellát is, ha kikívánkozik egy-egy ötlet.

Tehát elképzelhető, hogy lesz folytatás? 

Vannak ötletek a fejemben a Lilian folytatására – és ezzel nem spoilereztem el semmit –, de ez attól is függ, lesz-e rá igény az olvasók részéről. Jelenleg a második regényemen dolgozom, ami szintén SF lesz, de egészen más témával. Annyit elárulhatok, hogy a Lilianhez hasonlóan fontos szerepet kapnak majd benne az emlékek. Most viszont nagyon várom, hogyan fogadják az olvasók a Liliant

 

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?