A sárga űrtengeralattjáró

Az űrkutatók, megrészegülve saját sikereiktől egyre szemtelenebb ötletekkel állnak elő… A legújabb NASA-agymenés szerint tengeralattjárót lőnek az űrbe.Az űrügynökségek, az utóbbi években szerteszórják szerkezeteikkel a Naprendszert. A Mars iránti megnövekedett érdeklődést hét szonda bizonyítja: a betegeskedő Opportunity és a Curiosity „gyalogszerrel”, míg keringőpályán további öt szerkezet vizsgálja a vörös bolygót (MAVEN, MOM, MRO, Mars Odyssey, Mars Express). Az Európai Űrügynökség részsikereként a Philae leszállóegység a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínére pattogott. Az eredmények hatására új célokat tűztek ki maguk elé a kutatók.
A Szaturnusz egyik holdja, a Titán régóta foglalkoztatja a tudósokat, különösen nagy érdeklődésre tart számot a legendás tengeri szörnyetegről, a Krakenről elnevezett tengere.
Egy Cocoa Beach-en megtartott tudományos tanácskozáson került elő az ötlet, mely szerint automata, tenger alatt közlekedő szerkezetet küldenek a holdra. A tengeralattjáró 3,5 km-es sebességével nem lesz éppen tengeri farkas, de ez a sebesség is éppen elegendő, hogy a három hónap alatt megtett 2000 km-es út során vizsgálja a Kraken-tenger vizének összetételét, az áramlatokat, az ár-apály jelenséget,a tengerfenék összetételét és jellemzőit.
A TiME (Titan Mare Explorer) furcsa űrtengeralattjárója az összegyűjtött adatokat napi 16 órás felszíni tartozódása alatt küldi majd vissza a Földre. Azt remélik a tudósok, hogy az információk alapján jobban megértik majd a szerves vegyületek fejlődését és a földi élet kialakulásának mikéntjét.

Ahogy a videó is mutatja, nem afféle Beatles tengeralattjáróról lesz szó, a szerkezet meg fog épülni és a tervek szerint 2040-ben kezdi meg cirkálását a Titán vizében.

Légy tagja a Galaktika Baráti Körnek!

  • A tagok (éves tagságonként) exkluzív könyvvel gyarapíthatják gyűjteményüket:
  1. 2013-as ajándékkötet: G. K. Chesterton: A vándorló kocsma
  2. 2014-es ajándékkötet: Jack London: Ezer halál  – Válogatás Jack London fantasztikus novelláiból
  3. 2015-ös ajándékkötet: Stanley G. Weinbaum: Bolygóközi odüsszeia (a kötet február végén fog megjelenni)
  • A tagok egy évig 35% kedvezménnyel vásárolhatják meg a Galaktika Könyveket
  • A tagság éves díja 4000 Ft (Galaktika előfizetőknek 2000 Ft)
Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?