A futurológiai kongresszus: Tényleg szeretnél abban a világban élni, ami a fejedben van?

A Galaktika nagykövetei a Cirko-Gejzir moziba járultak, hogy részt vegyenek a Futurológiai Kongresszuson. Magukkal vitték a Magazint is, hogy terjesszék a Tudást, amerre csak járnak. A Kongresszuson Ari Folman előadását hallgathatták meg a nem túl távoli jövő kilátásairól a tudományos fejlődés és az emberi kapcsolatok terén.

Ari Folman filmje, A futurológiai kongresszus Stanislaw Lem azonos című műve alapján készült. Bár inkább csak alapötletként használta fel a szöveget a rendező. A főszerepben Robin Wright tündököl, aki saját magát alakítja – ami viszont nem azt jelenti, hogy ne kellene nagyon is jól eljátszania az idősödő színésznő karakterét, akit a virtuális világba szkennelnek.

A futurológiai kongresszusban tökéletesen megvalósul a vizuális idill. Az élőszereplős részekben ugyanúgy, ahogy az animációsban. A hangár-lakás, a repülők, a sárkányok – ezt az életet tényleg nem érdemes feladni a városért. És a képzelet világáért? Bár kétségtelen, hogy a film animációs része magával ragadó, kicsit mégis zavaró, hogy mindig olyan álomszerű, pszichedelikus és talán kicsit gyermeki is. Stanislaw Lem művének az egyik legerősebb pontja az, ahogy érzékelteti, hogy a hallucináló emberek mennyire mulatságosak, abszurdak kívülről nézve. Teljesen olyan a szöveg stílusa, mint egy drogfilmé. Váltakoznak a tiszta, a tisztának hitt, és a teljesen tudatmódosult részek, ezzel együtt pedig a történetmesélés ritmusa és intenzitása is. Ezzel szemben a film végig ugyanolyan kusza és látomásos, és egy jó darabig nagyon könnyed is.

Robin Wright olyan jól játssza el a kiégett színésznőt, hogy a néző egy paradoxonba kerül: egyszerre hiszi el, és mégsem. Azzal, hogy Robin Wright saját magát alakítja, és még a karrierje valódi történetét is beleviszik a filmbe, ijesztően aktuálissá válik a mondanivaló. A filmek manapság tényleg egyre kevesebb valódi elemet tartalmaznak – a háttér, a díszlet, a mozgás és gyakran a szereplők is mind megcsináltak. Robin Wright, amikor a szkennelésre megy, hosszan elsétál a kamerától távolodva, és közben pont úgy mozog, ahogy aztán a megrajzolt önmaga. Később pedig avatárja mutat pontosan olyan gesztusokat, mint ő. Ugyanis tényleg ez történik az olyan filmeknél, ahol valódi színészekről mintázzák az animált karaktereket, hogy egyszerűen bemásolja a technika minden gesztusukat, mimikájukat és mozdulatukat. Ahhoz, hogy A futurológiai kongresszus elkészüljön, tényleg be kellett szkennelni Robin Wrightot.

Teljesen szubjektív, hogy ez a tanulság a nézőnek hatásos vagy inkább szájbarágós, ahogy az is, hogy látványvilág megnyeri-e, ráadásul erősen befolyásoló tényező Lem művének ismerete. Ahogy már megszoktuk, a feldolgozás csalódás lehet az eredeti alkotás rajongóinak. Azonban Robin Wright zsenialitása és a kerettörténettel adott plusz miatt nem szabad kihagyni A futurológiai kongresszus nyújtotta fantasztikus utazást a Cirko-Gejzir moziban.