Agents of S.H.I.E.L.D. 3. évad premierkritika

A DC-vel ellentétben a Marvel tudatosan építi univerzumát, hisz míg előbbi különválasztja a blockbustereket a kisképernyős produkciótól, addig a „színesebb” képregény-nagyhatalom nemcsak a mozifilmek útját tereli mérnöki pontossággal, de a tévében is ugyanaz a világ tárul a néző elé, amelyben a Bosszúállók akcióznak. Az Agents of S.H.I.E.L.D. rengetegszer reflektál a nagytestvérekre, azonban hiába a betonbiztos alap, ez még nem garancia a minőségre. Ez pedig az első évad kezdeti részeiben ki is ütközött rendesen, hiába került a pilot rendezői székébe maga Joss Whedon. Szerencsére a kezdeti bukdácsolások után hamar magára talált a széria, az Amerika Kapitány: A Tél katonája crossover után pedig egyenesen remek lett, a maga popcorn-sorozat módján természetesen. A második évadban debütált Inhumans témakört ugyan kissé korainak érzem, hisz a film valamikor 2019 környékén érkezik, a sorozat pedig (a nézettségi mutatókat elnézve) valószínűleg nem fogja megérni a debütálást. A felvezetés jelleg ellenére azonban az Agents of S.H.I.E.L.D. önállóan is megáll a lábán, ezt pedig a 3. évad premierje is csak alátámasztani tudja.

shield0206151280jpg-8e90cf_1280w

Természetesen folytatódik az Embertelenek vonala, hisz a 2. évad végén konkrétan az ökoszisztéma részévé válik a Terrigen, mely az idegen gén beépüléséhez, s ezáltal a mutációhoz szükséges. A világ nem igazán érti mi is ez az egész (sőt, még a sokoviai események is kérdőjelként élnek az emberek emlékezetében), de egy újonnan alakult titokzatos csoport már kezelésbe vette az eseményeket (a radikális, „amit nem értünk, azt pusztítsuk el” mentalitás jegyében természetesen). Eközben a hamvaiból feltámadt S.H.I.E.L.D. igyekszik gátat szabni az eljövendő katasztrófának, valamint rájönni, ki mozgatja a szálakat a háttérben. Annyi ugyanis bizonyos, hogy nem a Hydra áll az események mögött.

Ebből az alapszituációból indul a 3. évad, és a fókusz is ezen a vonalon van leginkább. Coulson és a többiek az újdonsült szervezet után kutakodnak, nem kevés akcióval fűszerezve a nyomozást, melybe egy túlméretezett inhuman is beleszól, potenciális főellenféllé válva. May a premierbe érthetetlen okokból nem fért bele, ahogy Ward sem, mondjuk ez utóbbi inkább pozitívum. Kiemelt szerepet kapott viszont Skye, vagyis új nevén Daisy, aki Mock-al alkot remek párost, míg Coulson Hunterrel karöltve szerez szórakoztató perceket a nézőknek. Simmons rejtélyes eltűnése sincs mellőzve, az érzelmeire ráébredő Fitz minden tudását latba veti, hogy a bőbeszédű tudóslányt kiszabadítsa a titokzatos obeliszkből. Célja érdekében nem rest életveszélyes akciókba bocsátkozni, ha valakinél radikális jellemfejlődés (vagy inkább változás) ment végbe a két évad alatt, az mindenképp ő. Üresjárat szinte nem is volt a nyitányban, végig pörögtek az események, volt ugyan némi melodráma, de a karakterizálás miatt ez nem negatívum, Fitz kitárulkozása pedig kimondottan erős és releváns volt. A sztori jó alapozást kapott, azt már most sejteni lehet, hogy az Emberteleneket kutató csoportosulás inkább lesz szövetséges, mintsem ellenfél, és Simmons vonala is tartogat meglepetéseket, az utolsó képsorok alapján legalábbis. Mindezek mellett a Hydra is ott bujkál még valahol a színfalak mögött, és ott van természetesen maga a fertőzés is, mely nem csak a fősodornak nyújt remek vázat, de még egy-két jól sikerült „heti eset” is kikerekedhet belőle, bár a filler epizódokat – szerencsére – már az előző szezonban sem erőltette a széria.

letöltés

A látványra sok panasz nem lehet, az effektek (melyből a témából adódóan lesz egynéhány) jól néznek ki. Furcsa látni, hogy a Disney ebbe a produkcióba mennyi pénzt invesztál, miközben az Egyszer volt hol nem volt, mely az álomgyár rajzfilmjeit eleveníti meg, több éves lemaradásban van CGI terén. A zenék a filmekből ismerős traktusokat vonultatják fel, így megteremtve az autentikus Marvel hangulatot, ami óriási pozitívum. Öröm látni, hogy, akárcsak a Gotham, úgy az Agents of S.H.I.E.L.D. is képes volt a fejlődésre, annak ellenére, hogy sokan teljesen leírták az első részek alapján, s ezáltal rengeteg nézőt vesztett, szinte csoda, hogy egyáltalán zöld utat kapott a 3. évad. A premier alapján az új szezon legalább olyan remek lesz, mint a tavalyi, az pedig csak a hab a tortán, hogy nem az aktuális filmek alapján alakítják a történetet, hanem egy külön sztoriba kezdtek, ami majd kulminálódhat pár év múlva. Addig is megéri tévéképernyőn követni az Embertelenek útját, mert bár klasszikus értelemszerűen nem lesz belőle, a heti Marvel-adagok bőven kitöltik a mozik közötti időt.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?