Galaktika Magazin – kulturális rovat
A Galaktika Magazin a magyar sci-fi és fantasy kultúra megkerülhetetlen alapköve. A lap nemcsak novellákat és regényeket közöl, hanem hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a tudományos, művészeti és kulturális háttéranyagokra is.
Alien: operett – Harmadik utas
A Három Holló irodalmi kávéházban október 27-én volt a premierje Sebő Ferenc legutóbbi rendezésének. Az alagsorban telt házzal ment a mini produkció. A darab amúgy inkább komédia, amely a lehetetlenre próbál választ adni: Miből lehet létrehozni egy előadást, ha nincs állami támogatás a háttérben?
Először is kell találni egy nagyon érdekes témát, ez esetben az Alient, A nyolcadik utas a halál című operettet igyekeznek színre vinni.
Most úgy látszik, a színpad mindent kibír, még azt is, hogy a kőszínházakat is kritika alá vonják. Nem kegyelmeznek senkinek, saját maguknak sem, hiszen, ha elvéreznek, akkor már minden mindegy alapon bármit ki lehet mondani. Az előadásnak ez az erőssége, és valljuk be, úgy vonzza az embereket, mintha legalábbis a Broadwayn vagy a Carnegie Hallban mutatnák be. Igaz, a pincébe talán hatvanan férnek be.
A társulat egyébként előszeretettel nyúl a sci-fi műfajához, előzőleg is, az RS-ben játszott Anonim szerelmesek című darabjában a Szárnyas fejvadász című film hatása érződött, ezért nem meglepő, ha az ezen felnőtt generáció ül be nézőként is a színházterembe. Az Alienre is a hasonló korosztály volt a vevő, ráadásul itt tényleg el is hangzik egy igazán a végtelen világűrt érintő, jól elszállt monológ a Blade Runnerből, Paizs Miklós előadásban, amiért a közönség örökre szívébe fogadta őt.
Az előadás egy válogatással kezdődik az Alien című előadásra, amelyen nagyjából az összes szereplővel megismerkedhetünk, kivéve S-et (Paizs). Már itt kiderül, hogy egy szatirikus összeállítással lesz dolgunk, a rendező, a szexuálisan túlfűtött Karcsi legfőképpen Ripley hadnaggyal (Miklós Franciska) van elfoglalva. Frappáns dalok is színesítik az adaptációt, melyek főleg horror témájúak, vagy a független színházi élet tragikumba fordult történetéről mesélnek.
A színház vezetője (Spilák Klára) viszont közbelép, hogy pénz híján nehézségekbe ütközik a próbafolyamat, és inkább aktuálisabb témákat kéne választani, talán azokkal még rendes pénzért is lehetne pályázni – hangzik el a darabban –, a bibliai történetek meg kevésbé változnak, mint a történelem, és kevesebb szereplő kell hozzájuk, mint pl. a pozsonyi csata jelenetéhez.
Sorba veszik a lehetséges témákat, a kánai menyegzőtől az utolsó vacsoráig, ahol Paizs Jézus szerepében próbál helytállni, de nehezen jutnak dűlőre, mert a pénz csak tablettás borra elég, mivel vagy az adó, vagy a technikus viszi el a bevételt. Tehát támogatás nélkül nem tudnak színházat csinálni.
Közben bejön a képbe egy titokzatos alak (Salamon Eszter), akinek elég pénze van, hogy akár meg is vegye a színházat. Végül maradnak az Aliennél, a film eredeti zenéjét használva el is kezdik próbálni a forgatókönyvből kiemelt jeleneteket. Az űrhajó belső terét látjuk a háttérben kivetítve pár fotó erejéig, természetesen szintén az eredeti filmből – mint ahogy elhangzik, underground színházra nem vonatkoznak jogdíjak.
A remekül megírt és előadott dalok, melyekhez zenét is komponáltak, tényleg jól illenek a produkcióhoz, szívesen élveztük volna még, de sajnos a keretek szűkösek, így tovább kell néznünk a társulat önsanyargatását. Ezt egy gengszter személyesíti meg, aki sorban kinyírja a szereplőket. Többek között elhangzik, hogy független színházat nem pénzért csinál az ember, és hogy sokszor kétszer annyit kell dolgozni feleannyiért. Viszont őszintén és szenvedélyesen, teljes odaadással vesznek részt benne a sokszor nem képzett, de lelkes, tehetséges színészek, akik később komoly tagjai lehetnek a művésztársadalomnak. A Ripleyt játszó főszereplő is diákhitelből próbálja magát eltartani, mivel a színészkedésből arra már nem futja.
Többször említik, hogy a posztmodern stílus már elavult, eljárt felette az idő, és a politikában is felkapott lett. Valójában A nyolcadik utas a halálcímű film egyfajta átértelmezése a darab, mellyel a mai független színházi élet nehézségeire utalnak. Itt nem az űrhajó legénysége, hanem az említett színházi szcéna esik áldozatul.
A szereplők pedig hullanak, mint a legyek, itt senkinek sincs kegyelem, az idegen vér komolyra veszi s figurát, pedig hát egy félrecsúszott hang vagy egy elszólás, netán egy rosszabbul sikerült presszókávé talán korrigálható baki lehetne. Szerencsére a színházban minden vérengzés csak imitált, még a pszichopaták meghasadt ötletei is. Így jártunk mi is ezzel az Aliennel, ahol szerencsére mindenki életben maradt, de megértettük és komolyan kell venni minden szavát, mert nem mindegy azért, hogy van-e független színházi világ, ahol az emberek nem a pénzért ugyan, de a megélhetésért csinálják azt, amit szeretnek is.
Még ha a színészi játék nem is mindig tökéletes, a körülmények és a háttérbeli hiányosságok figyelembe vételével ez elenyészőnek tűnik. Miklós Franciska, Spilák Klára és Horváth András teljesítménye pedig maximális tehetségről tanúskodik. Elismerés a dramaturgiának, és magához az ötlethez is, hogy ezt színpadra vitték. A lehetőségekhez képest mindenből kihozták a legtöbbet. Külön köszönet a Három Holló brigádjának, hogy ilyen full színházakat hoznak a közönségnek. Legutóbb a Galaktika hasábjain Az idő és a szoba című Botho Strauss-drámájukról számoltunk be.
Kis Judit
