Vannak könyvek, amelyek egy távoli világba visznek.
A Portram talentuma épp az ellenkezőjét teszi: egy olyan világot mutat meg, amely talán végig ott volt előttünk, csak nem figyeltünk rá eléggé.
Amikor először olvastuk a Portram talentumát, többször is vitatkoztunk rajta, hogy tulajdonképpen micsoda ez a könyv.
Thriller? Misztikus regény? Társadalmi dráma? Fantasztikus irodalom?
A végére arra jutottunk, hogy valószínűleg mindegyik egy kicsit.
A történet egy olyan közegbe visz el bennünket, amely egyszerre ismerős és idegen. Nap mint nap találkozunk vele, mégis keveset tudunk róla. A hajléktalanság a legtöbb ember számára inkább látvány, mint valóság. A Portram talentuma viszont megpróbál benézni a felszín mögé.
A könyv megjelenése kapcsán leültünk beszélgetni V. F. Viktorral. Kérdeztük az írásról, inspirációkról, a hajléktalan szereplők választásáról, a thriller és a fantasztikum kapcsolatáról, és arról is, hogy vajon lesz-e még dolgunk Portram városával a jövőben.
Interjú V. F. Viktorral
Hogyan, miért, mikor kezdtél el írással foglalkozni?
Srácként azonnal ráharaptam. A mai napig emlékszem az első élményemre az írással kapcsolatban: alig lehettem tizenegy éves, amikor házi feladatnak megkaptam, hogy írjam meg a Fehérlófia folytatását. Az érzés, hogy itt most bármi — szó szerint bármi — megtörténhet, felvillanyozó volt. Ezúton is üzenem Csilla néninek, hogy ha esetleg megvan neki ez a dolgozatom, mindenképpen küldjön egy másolatot.
Azt írtad az életrajzodban, hogy nagyapád is író volt. Ki ő? Miket írt?
V. F. Viktor:Mally Győzőnek hívták, sajnos már nem él. Két publikált könyvéről tudok: a Haidák népe című sci-firől és az Agade végnapjai című történelmi regényről. Nagyon érdekes, hogy már javában foglalkoztam az írással tizenévesen, amikor erről tudomást szereztem. Emiatt úgy érzem, hogy van benne valami sorsszerűség.
Volt-e, van-e írói példaképed? Kik voltak rád nagy hatással, ha voltak ilyenek?
Rengeteg író volt rám hatással, majdnem minden évben más. Aki viszont már évek óta kitart nálam, Dan Simmons. Mindig is azok az írók nyűgöztek le igazán, akik úgy írnak, ahogy én nem tudnék. Egyszerre motiválnak és tanítanak: rámutatnak, mennyi minden lehetséges még az irodalomban. De vannak örök csillagaim is, ilyen például Szerb Antal, Charles Bukowski vagy Irvin Yalom. Ők számomra már inkább egy hosszú, jó kapcsolatot jelentenek, mintsem egy hirtelen fellángolást.
Mi inspirált a Portram talentumában? Honnan jött az ötlet? Mi foglalkoztatott, amikor nekikezdtél a regénynek?
V. F. Viktor:A magam részéről az írás egyik legizgalmasabb kihívása mindig az volt, hogy miként lehet megteremteni és konzisztensen tartani egy olyan világot, ami első hallásra talán lehetetlennek tűnik. Nem feltétlenül szeretek olyan történetekkel foglalkozni, amelyek teljesen két lábbal állnak a földön. Szükségem van arra, hogy legyen legalább egy apró csavar a valóság szövetén. A Portram talentuma ebből a szempontból tele volt izgalmas kihívásokkal. Egy utcán élő ember, akinek kiugróan magas az intelligenciája. Egy erdőben élő közösség, amely a 21. században is képes titokban létezni egy hatalmas város szomszédságában. Egy alapvetően racionális világ, amelybe apró kavicsként beledobódik valami teljesen irracionális: egy jóslat. Engem íróként az érdekelt, hogy egy ilyen apró kavics hogyan kezd el hullámokat vetni az emberekben, a városban és végül az egész történetben.
Már az elején tudtad, hogyan fogod kanyarítani a történetet, vagy önmagát írta a könyv?
Az írással úgy vagyok, mint a túrázással: nem tervezem túl, hogy maradjon hely a rugalmasságnak. De a történet túlnyomó része már megvolt előre.
A regényben a hajléktalanok egy sajátos, egészen összetett, szinte állam az államban társadalmat alkotnak. Miért választottad a hajléktalanokat központi szereplőnek? Foglalkozol-e a való életben is a hajléktalanokkal?
Szerettem volna kicsit közelebb hozni az olvasókat egy olyan társadalmi réteghez, amelyet szerintem nagyon sokszor félreértenek, vagy semmibe vesznek. Rémisztő tud lenni, amikor az ember azt hallja, hogy úgy beszélnek a hajléktalanokról, mintha nem is érző, lélegző emberi lények lennének, hanem csak valami útban lévő tárgyak vagy félretolható akadályok. Semmiképp sem szeretném romantizálni a hajléktalanságot, mert ez egy nagyon súlyos és sokdimenziós probléma. De azt fontosnak tartom, hogy az előítéletek mögött megpróbáljuk meglátni az embert.
Íróként a kérdés inkább az volt, hogyan lehet egy ilyen elzárt, sokak által kívülről nézett világot valamennyire belülről is megmutatni. A való életben érdekes módon sokkal nagyobb figyelemmel fordulok feléjük, mióta elkészült a regény. Többet beszélgetek velük, és gyakran megrázó, különös, de nagyon is emberi történeteket hallok tőlük. Ezek folyamatosan tágítják a perspektívámat.
Létezik-e valahol egy tényleges város, ami alapján a helyszínt mintáztad, vagy minden csak a fantáziád szüleménye?
Portram nem egy konkrét város másolata, de sokat merítettem Budapestből. A helyszínek sokszínűsége miatt szerettem volna, ha a város minél több attribútummal rendelkezik, ezért van mellette erdő, hegység, kikötő. Arra törekedtem, hogy ne csak díszletként működjön, hanem élő, sokrétegű térként. Ugyanakkor bizonyos helyszínek valós élményekből épültek. Csak hogy egy példát említsek, a Bismarck tér a régi, még felújítás előtti Kőbánya-Kispest metróállomást idézi.
Sokat vitatkoztunk azon, hogy mi a műfaji besorolása a regényednek. Mi azt mondtuk fantasztikus irodalom, te azt állítottad thriller. Miért?
Számomra ez a kérdés valóban nehéz. Úgy látom, a modern irodalomban egyre nagyobb szerepet kapnak a kevert zsánerű történetek, úgy vélem, erre van igény, és a Portram talentuma egyértelműen ebbe a kategóriába esik. Bármennyire is racionális az alaphangja, tele van valóságtól elrugaszkodott elemekkel. Éppúgy megtalálhatja a magának valót az is, akit a misztikus rejtélyek vonzanak, mint az, aki inkább a földközelibb társadalmi drámákat szereti. Az atmoszférája miatt sokszor horror-közeli is, ugyanakkor thrillerként is működik, mert az egész középpontjában egy megoldandó rejtély áll, és egy főhős, aki igyekszik feloldani az egymásnak ellentmondó jeleket. Kicsit úgy érzem, bármilyen zsánert húzunk rá, az egyszerre helyes és pontatlan.
Ha thriller, akkor miért érezted szükségét annak, hogy egy misztikus szálat is szőj a történetbe?
Nem érzem ellentmondásnak. A történet fő váza egy rejtély, és a köré épülő növekvő fenyegetettség és kiszolgáltatottság. A misztikus szál ezt nem felülírja, hanem tovább erősíti. Szerintem a misztikumnak nagyon is van helye egy olyan világban, ahol az emberek sokszor kapaszkodókat keresnek. Engem az érdekelt, mi történik akkor, amikor egy látszólag hétköznapi logika szerint működő világban megjelenik valami, amit már nem lehet könnyen megmagyarázni.
Ki a célközönsége a regényednek?
Azok számára lehet izgalmas, akik szeretik az atmoszférikus thrillereket, ahol a rejtély fokozatosan mélyül, a feszültség pedig lépésről lépésre épül fel. A Portram talentuma azoknak szól, akik nemcsak a fordulatokat keresik, hanem szeretnek elmerülni egy sötét, különös világban, ahol a karakterek, a város és a társadalmi háttér is fontos szerepet kap.
Amikor nem írsz, mivel foglalkozol? Kapcsolódik a munkád vagy a tanulmányaid ezekhez a témákhoz?
Programozóként dolgozom. Gyerekkoromban a programozás az írás mellett egy másik kreatív önkifejezési forma volt számomra. Elsőre távolinak tűnik a kettő, de szerintem mindkettőben van alkotás.
Mit szeretsz szabadidődben csinálni?
A sport és a tudatos táplálkozás a hétköznapjaim szerves része. Van egy extrémebb oldalam is, ejtőernyőzöm, búvárkodom, wakeboardozom.
Min dolgozol mostanában? Lesz-e folytatása a Portram Talentumának? Illetve van már új regény- ötleted?
A következő négy-öt regényem meglepően részletesen itt van már a fejemben. A következő időszak arról fog szólni, hogy ezeket szépen sorban életre keltsem. Jelenleg egy posztapokaliptikus sci-fin dolgozom. A Portram talentuma folytatása is benne van a pakliban, és alig várom, hogy visszatérjek ebbe a világba.
Köszönjük a beszélgetést!
