A 35 éves Pac-Man világuralomra tör
Megérkezett a Pixel című sci-fi komédia második előzetese, amelyben – ahogy korábban már beszámoltunk róla – idegen lények a 80-as évek videójátékainak formájában támadnak a Földre. Chris...
Megérkezett a Pixel című sci-fi komédia második előzetese, amelyben – ahogy korábban már beszámoltunk róla – idegen lények a 80-as évek videójátékainak formájában támadnak a Földre. Chris...
Tavaly ősszel debütált a mozikban Az útvesztő című film, ami James Dashner nagy sikerű regénytrilógiájának első részéből készült. A történet egy csapat fiatalról szólt – egy kivételével csupa...
A július 2-án debütáló ötödik Terminator film iránti érdeklődést meglovagolva újra moziba küldik az 1984-es első részt. A digitálisan felújított alkotás júniusban kerül a nagy vásznakra, több...
Május közepén megnyitott a híres londoni Madame Tussauds panoptikum Star Wars kiállítása. Testközelből tekinthetünk meg 16 szereplőt, 11 klasszikus jelenetben. Többek között megcsodálhatjuk Leia hercegnőt Jabba...
A CBS idén ősszel indítja útjára új Supergirl sorozatát, és a csatorna május közepén egy hosszú, több mint hatperces előzetest tett közzé az interneten. A sztori...
A Lily Camera új szintre emeli mind a selfie készítést, mind a drónnal felvett videókat. Az új eszközt csak feldobjuk a levegőbe, és már követ is minket, profin...
Steven Spielberg és Tom Cruise 2002-es mozifilmjéből tévésorozat készül és idén ősztől lesz látható a Fox csatornán. A történet 2065-ben, 10 évvel a film eseményei, vagyis...
Május 8-án került az amerikai mozikba Arnold Schwarzenegger legújabb filmje, a Maggie, amelyet maga a színész nevezett úgy egy tweetjében, hogy a leghumánusabb zombifilm. A sztori...
A 40 országban elérhető internetes videotéka, a Netflix 2011 óta – a hagyományos tévécsatornák legnagyobb megdöbbenésére – saját sorozatokat is gyárt. Mégpedig nem is akármilyeneket: elég, ha...
Az Intergalaktikus Tanács úgy dönt, hogy mielőtt elpusztítaná a Földet, próbára teszi az emberiséget. Egy véletlenszerűen kiválasztott földlakónak megadják azt a képességet, hogy egyszerűen bármit megtehet,...