Az ember még látta a legendás egyszarvút

A londoni Természettudományi Múzeum kutatói megállapították, hogy a modern ember idejében is élt még a szibériai “unikornis”, egy kihalt orrszarvú faj, amely legalább 39 ezer évvel ezelőttig létezett, azaz jóval tovább, mint azt eddig vélték. Eddig úgy vélték, az Elasmotherium sibericum 200-100 ezer éve kihalt.

Az állat legismertebb jellegzetessége az orrán viselt hatalmas tülök. Az új bizonyítékok szerint a megtermett állat valószínűleg azért halt ki, mert túl válogatós volt táplálkozáskor. A kutatók megvizsgálták az állatok fogait, és megállapították, hogy erős, száraz füvet legeltek. Amikor a Föld kezdett felmelegedni, és mintegy 40 ezer éve befejeződött a jégkorszak, a füves területek zsugorodni kezdtek, a kihalás szélére sodorva a szibériai állatot. Több száz nagy emlősfaj tűnt el az utolsó jégkorszakot követően a klímaváltozás, a növényzet csökkenése és az emberi vadászat miatt.

Első alkalommal vontak ki ősi rinocérosz DNS-t is, amelyből kiderült, hogy a rinocéroszok modern csoportjától mintegy 40 millió évvel ezelőtt vált el. Huszonhárom példány maradványainak radiokarbonos kormeghatározása alapján a tudósok arra jutottak, hogy a jégkorszaki óriás egészen 39 ezer évvel ezelőttig létezett Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.

Az orrszarvúkat jelenleg a kihalás veszélye fenyegeti, mivel élőhelyükre különösen érzékenyek. Bármilyen változás következik be a környezetükben, az veszélyt jelent számukra. Ha sikerül többet megtudni az Elasmotherium sibericum orrszarvúféle kihalásáról, az segíthet megmenteni a Földön még élő rinocéroszokat.

Facebook hozzászólások

You may also like...