Digitálisan se hozzák vissza Leia Organát a Star Warsba

A Lucasfilm képviselői és a Star Wars IX. rendezője nemrég ültek össze, hogy eldöntsék, mi legyen Leia Organa karakterével Carrie Fisher halála után. Erről és a felmerülő lehetőségekről bővebben itt írtunk. Szóba jött ugyebár az is, hogy Leiát Tarkinhoz hasonlóan digitális formában támasztják fel. Hogy ez etikus-e, sok helyen tárgyalták, rengetegen jól fel is háborodtak a lehetőségen. A Rogue One című filmben ugyebár a hercegnő feltűnt egy fiatalabb verziójában, de akkor egyrészt Carrie Fisher még élt, másrészt már sok filmnéző azon is felkapta a fejét. Nem a jó értelemben.

A tervek szerint a IX. részben nagyon komoly szerepe lett volna Leiának. Az új Star Wars trilógia lezárása így a levegőben lóg. Hiszen Carrie Fisher karaktere nem csupán anyaként, de vezetőként és Luke Skywalker testvéreként is nagyon fontos lett volna az utolsó felvonáshoz. Így trükkös helyzetben vannak a Disney-nél, de a frissen kiadott közleményük arról árulkodik, hogy nagy tisztelettel emlékeznek Fisherre. Ebben leírják, hogy habár nem szoktak a rajongói spekulációkkal foglalkozni, most mégis megteszik ezt. Kerek perec kimondják, Leia Organát semmilyen körülmények között nem fogják digitálisan visszahozni.

Ahogy többször megírtuk már, a 2017-ben bemutatásra kerülő Star Wars VIII-ban még jelen lesz Carrie Fisher, a jeleneteit a nyáron már leforgatták.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?