Dülöngélő föld és a jégkorszakok

Cseppkőbarlangok és óceáni üledékminták adatai alapján ausztrál kutatók úgy vélik, hogy az elmúlt egymillió év jégkorszakai akkor értek véget, amikor a Föld tengelyének megváltozott.

Amikor ez a szög nagyobb lett, akkor a hosszabb és melegebb nyarak elolvasztották az északi félteke jégtakaróit, a Földön interlgaciális, vagyis jégkorszakok közötti melegebb időszakot idézve elő. Ilyen időszakban élünk mi is immár 11 ezer éve.

Közel kétszáz éve gyanítják a kutatók, hogy a Föld pályájának változásai állnak a jégkorszakok kezdete és vége hátterében. Abban azonban nincs egyetértés, hogy a pálya melyik tulajdonsága a legfontosabb. A tudósok továbbra is meg kutatják, milyen gyakoriak ezek a periódusok és milyen hamar várhatjuk a következőt. Ez az eredmény abban már segít, hogy megállapította, mivel kapcsolatos a befejeződésük.

Jégcsászár

A kutatók portugál parti vizekből vett óceáni üledékminták és olaszországi cseppkőbarlangok adatait hasonlították össze. A cseppkövek növekedési rétegeiből ugyanazokat a változásokat azonosították, mint az óceáni üledékből. Ez lehetővé tette, hogy a cseppkövek koráról szóló adatokat az üledékre alkalmazzák, mert az utóbbi korát nem lehet meghatározni. A radiometrikus kormeghatározás új technológiájával a nemzetközi kutatócsoport két olvadási időszakot állapított meg, az egyik a 960 ezer, a másik a 875 ezer évvel ezelőtt véget ért jégkorszaké.

A két olvadási időszak kezdete egybeesik a Föld tengelyferdesége szögének növekedésével. A növekedés melegebb nyarakat hozott azokon a területeken, ahol az északi félteke jégmezői húzódtak.

Facebook hozzászólások

You may also like...