“Itt nyugszik az, ami halandó volt Stephen Hawkingból”

A kimagasló tudósoknak fenntartott temetkezési helyen, Newton és Darwin között helyezték végső nyugalomra Stephen Hawking, a március 14-én 76 évesen elhunyt világhírű elméleti fizikus hamvait pénteken a londoni Westminster-apátságban.

A gyászszertartáson a tudóst Benedict Cumberbatch angol színész búcsúztatta.

De megemlékezett az elhunytról többek között Kip Thorne Nobel-díjas amerikai elméleti fizikus is.

Hawking földi maradványait a Tudósok Sarkában, Isaac Newton és Charles Darwin sírja között helyezték végső nyugalomra, egy olyan helyen, amelyet csak a nagy tudományos áttörést elérő elméknek tartanak fenn, és ahol a legutóbbi két temetést 1937-ben, illetve 1940-ben tartották. Newtont 1727-ben temették el a westminsteri apátságban, a közelében nyugszik 1882 óta Darwin is.

Hawking sírja fölé egy emlékkövet állítottak azzal a felirattal, hogy “Itt nyugszik az, ami halandó volt Stephen Hawkingból 1942-2018”, és a fizikus egyik leghíresebb egyenletével.

Cambridge-ben, ahol lakott, Hawkingot március 31-én búcsúztatták a St. Mary templomban, annak az épületnek a közelében, ahol a tudós több mint 50 éven át tudományos tevékenységét végezte. A család korábban azt közölte, úgy fogják megrendezni a búcsúztatást, hogy a hívőknek és a nem vallásos résztvevőknek is megfelelő legyen. Stephen Hawking ateista volt, és nem hitt a halál utáni életben.

(via)

 

Facebook hozzászólások

You may also like...