Electric Dreams: Meditatív sci-fiként mutatkozott be az új Philip K. Dick sorozat

Szeptember 17-én végre adásba került a Channel 4-on az Electric Dreams, melyet legfőképp azért vártunk, mert egy-egy Philip K. Dick novellát mutat be epizódonként. A sorozat 10 részes lesz, idén 6-ot kapunk belőle, a maradék pedig jövőre várható. A kezdetek kezdetén az AMC is benne lett volna a gyártásban, a csatorna azonban kiszállt, így a helyükre az Amazon tette be a lábát. Az online videotékánál örülhetnek, ugyanis jól sikerült, gondolkoztató sci-fi lett az Electric Dreams az első rész alapján.

A pilot epizód a The Hood Maker című novellát dolgozza fel, mely egy egészen érdekes felépítésű társadalomról szól. A csavar az egészben, hogy az emberek között élnek különleges képességű telepaták, akik képesek mások agyában olvasni. Mindez megváltozni látszik, amikor az egyik tüntetésen egy fura maszkot viselő embert vesz üldözőbe a rendőrség, akiről kiderül, hogy a fejfedővel képes blokkolni, hogy a fejébe másszanak. Philip K. Dick ebben a sztoriban a megfigyelésről, a Nagy Testvérről és arról értekezett, hogy honnan kezdődik az emberek privát szférája, és hol jön el az a pont, ahonnan nem etikus mások elméjét olvasni.

electric-d-101-b

Az Electric Dreamst főleg amiatt emlegették, mert a sajtó úgy tartotta, hogy végre vetélytársat kaphat a jelenleg a Netflixen futó Black Mirror. Kevés ugyanis az olyan sci-fi, mely mély, kellően sötét hangulatú és még gondolkoztat is. Az új PKD adaptáció egészen jól vizsgázik ezeket a szempontokat figyelembe véve, bár kell hozzá egy alap hangulat, amely segít elmélyedni ebben, a helyenként meditációt is igénylő világban.

Az epizódban az egyik főszerepet az a Richard Madden játssza, aki a Trónok harcában is szerepelt, illetve az Oasis című pilotban is megkapóan alakított. Rajta kívül a történet fontos eleme még Holliday Grainger, aki a telepata Honor szerepében tűnik fel. Kettejük kapcsolata az, ami elviszi a hátán a feldolgozást, hiszen egy olyan társadalomban, ahol senki nem bízik senkiben, nehéz egy elmeolvasó nővel együtt nyomozni.

electric-d-101-c

Az efféle antológiasorozatok esetében pont erre, azaz bizalomra van szükség a nézők oldaláról is a készítők felé, hiszen nem tudhatjuk, hogy a borongós, de megkapó bevezetés után milyen lesz a folytatás. A Channel 4 persze ért a drámákhoz, ezt az elmúlt években bebizonyította a tévécsatorna, így jobbára érdemes a műsoraikat nézni. Raádásul a 2. felvonás egy űrhajós dráma lesz, így mi is bizakodunk abban, hogy megtartja a minőségét a széria. Az biztos, hogy aki old-school, de a mai napig aktuális témát feszegető sci-fire vágyik, az adjon egy esélyt az Electric Dreams pilotjának. Értékelés: 8/10.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?