Elhunyt Frederik Pohl

A science fiction irodalom újabb nagymestere hagyta maga mögött az univerzumot: Frederik Pohl szeptember 2-án reggel légzési problémákkal kórházba került és a délután folyamán elhunyt.

Az 1919-es születésű Frederik Pohl a science fiction (és úgy általában, az irodalom) egyik leghosszabb aktív karrierjét tudhatja magáénak: 75 éven át alkotott megszakítás nélkül. Első megjelentetett munkája egy vers volt 1937-ben.

Szerkesztő is volt: tíz éven át szerkesztette a Galaxy és az If magazinokat, utóbbival három Hugo-díjat is megnyert egymás utáni években. Legjelentősebb műve a Hícsí-sorozatot indító Átjáró volt, mely 1977-ben négy “az év legjobb regénye” díjat is megnyert: a Hugot, a Locust, a Nebulát és a John W. Campbell Emlékdíjat. Személyesen őt magát négy Hugóval és három Nebulával tüntették ki.

Életre szóló társa és barátja volt több olyan science fiction szerzőnek, akiket legenyhébben szólva is a legenda kategóriába kell sorolni.

És hogy mekkora ember is volt valójában Frederik Pohl, jól szemlélteti egyetlen kiragadott bejegyzés a blogjából, amelyben elmesél egy vacsorát az Encyclopedia Britannica szerkesztőségével:

“Ahogy az emberek beestek az eseményre, az első ismerős arc, amit megláttam, Isaac Asimovhoz tartozott. Ő se látott senki más olyat, akivel szívesen egy asztalhoz ült volna, úgyhogy kialakult hármas csapatunk. Aztán, amíg Isaac kereste a fal mellett felhalmozott kötetekben a bejegyzéseit (mármint nem azokat, amiket ő írt, hanem azokat, amelyeket valaki más írt bizonyos Asimov, Isaac címmel), besétált Carl Sagan, egyedül, ugyanúgy nem ismert senkit a vendégek tömegében, mint mi, így nagyon boldog volt, hogy meglátott minket.”

Műveire leginkább jellemző egy olyan mély emberbarátság, amilyet kevés más szerzőnél tapasztalhatunk. Hősei a legtávolabbi csillag körül keringő bolygón is ugyanolyan szeretnivaló, esendő emberek, mint a Vénuszon vagy Isztambulban, és Pohl minden emberi embertelenségben is próbálta megtalálni a reményt, a megoldást. Pohlt Clarke-hoz hasonlóan rendkívül érdekelte a “honnan jövünk?” és a “hová tartunk?” kérdésköre, de nem hajlandó megalkudni és részigazságokba beletörődni, minden egyes kötete egy-egy út, egy-egy tükörbenézés.

Hícsí, Luke Shea alkotása

Van egy törvénye is, amelyet Pohl Törvényének hívnak: “Soha, senki nem áll készen semmire”, vagy “Semmi sem olyan jó, hogy valaki, valahol ne utálja majd”.

Frederik Pohl annak a Nagy Generációnak volt a tagja, akik szó szerint felépítettük a sci-fi tematikát: Bradbury, Heinlein, Clarke, Isaac Asimov személyes ismerőse is volt, nem csak pályatársa. Távozása egy olyan korszak végét is jelzi, amelyben az sf alapművei megszülettek, a tematika nem csak népszerű volt, de elfogadott is.

Hícsí-sorozatának félbehagyott magyar kiadását mi fejeztük be a Galaktikánál,  így halála személyesen is érint minket, hiszen szerzőink között tudhatjuk őt.

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

4 hozzászólás

  1. benyo szerint:

    Tulajdonképpen már csak egy valaki maradt közülük…Brian Aldiss.
    A 20. század nagy generációjának, egy egészen más sci-fi univerzumnak a tagjai voltak.
    Ami most van sci-fiként, az már egészen más… Természetesen csodás művek vannak köztük, de azért eltérnek az övükétől.
    Minden mulandó, leginkább az emberi élet…

    • Galaktika szerint:

      Így van – Aldiss tulajdonképpen az utolsó, bár britként az ő útja és stílusa eltér az amerikai nagyokétól.
      Tulajdonképpen igaz az, hogy a sci-fi megváltozott, más dolgok érdeklik az embereket, máshogy állnak a világhoz, és emiatt maga az irodalom is továbblépett. A hőskor bolygófelfedezős ifjúsági sf-jeit ma nem sokan vennék, például, szemben a rengeteg poszt-apokaliptikus young adult regénnyel – pedig azokban mennyi pozitív, optimista energia volt! De az elmúlt x évben az emberek már nem hisznek ezekben a jövőképekben, alapvetően kisebb léptékben, negatívabb színben látják a világot. Hogy ez baj-e, nem tudni. Minden esetre is más.

  2. benyo szerint:

    Természetes, hogy Aldiss más volt britként. Egy intellektuálisabb vonalat képviselt, nagyobb társadalmi, emberi érzékenységgel. Nem mintha Clarke, Pohl és Asimov nem lett volna elég érzékeny. Igaz Clarke is angol volt…
    A különbség talán az egy angol és amerikai között, hogy egy angolnak több kérdése van a világ folyásával kapcsolatban, míg egy USA-beli író, adódóan társadalmi és kulturális környezetéből, jobban hisz önmagában és a jövőben. Általában… Heinlein biztos, hogy ilyen volt.
    Ami a jelenlegi irányt illeti, természetesen abszolút igazad van. Minden médium a kor követelményei mentén halad, ha élni akar. Jelenleg ez az irány a nyerő, ami főként a posztapokaliptikus világokat jelenti…
    Személy szerint jobban szeretek olyan műveket olvasni, mint a Város és a csillagok, a Randevú a Rámával, a Találkozás a Medúzával, vagy a Hicsi saga könyvei.
    Sic transit gloria mundi… 🙂

  3. solymosgyu szerint:

    Ő tul lépett az idő oceánján. Meg kelett tennie. Hisz minden nagy koponyának tovább kell adnia tudását. Hát nem máshol mint egy másik univerzumban. Itt maradt david mitchell.

Vélemény, hozzászólás?