Elment a legnagyobb replikáns

75 éves korában, Hollandiában elhunyt, Rutger Haurer holland színész. Legismertebb szerepe, a jéghideg replikáns, Roy Batty volt a Szárnyas fejvadászban.

1969-ben megkapta a Floris című kalandfilmsorozat címszerepét. Floris egy középkori hős volt, olyasvalaki, mint Robin Hood vagy Ivanhoe. Kalandos történetei izgalmat, humort és az akkori mérce szerint – pláne tévében! – kicsit sok erőszakot tartalmaztak. A 12 részes sorozatot egy ígéretes új rendező, Paul Verhoeven forgatta. Hauer és Verhoeven az első perctől remekül megértették egymást, és nyilvánvaló volt, hogy fognak még együtt dolgozni.

Hauer első hollywoodi filmje a Fantom az éjszakában (1981) volt, melyben Sylvester Stallone ellenfelét, a veszedelmes terroristát, Wulfgart játszotta. Ezután Ridley Scott kultikus sci-fijében kapott szerepet Harrison Ford partnereként: a Szárnyas fejvadász (1982) Philip K. Dick egyik műve alapján készült. Játszott Sam Peckinpah utolsó filmjében, Az Osterman-hétvége (1983) című zavaros thrillerben. Ezt követően két középkori témájú kalandfilmben vállalt szerepet. Az első, Richard Donner Sólyomasszony (1984) című alkotása romantikus húrokat pengetett. A rendező eredetileg a negatív figurát osztotta Hauerre, mire ő lemondta a szerepet, ezért végül rábízták a szerelmes főhős megformálását. Verhoeven holland–amerikai koprodukcióban készült fantasyje, a Hús és vér (1985) a sötét középkor kegyetlen világát eleveníti meg rendkívül érzékletesen, bőségesen adagolva a címben szereplő húst és vért. Hauer partnernője Jennifer Jason Leigh volt, akivel együtt játszott Az országút fantomja (1986) című nyomasztó thrillerben is. A ’80-as évek egyik legemlékezetesebb sikerfilmjében Hauer egy pszichopata autóstoppost alakít, aki kegyetlen gyilkosságokat követ el, a gyanút pedig arra a fiatalemberre próbálja terelni, akinek sikerült megmenekülnie tőle. Figyelemre méltóak olaszországi szereplései is. Ermanno Olmi A szent iszákos legendája (1988) című drámájában egy szerencsétlen alkoholista férfit formált meg, akit halála megakadályoz abban, hogy lerója becsületbeli adósságát a templomnak. Lina Wertmüller Egy holdfényes éjszakán (1989) című alkotásában egy halálosan beteg férfit alakított olyan jeles színésznők partnereként, mint Nastassja Kinski, Faye Dunaway és Dominique Sanda. Nagy siker volt Magyarországon is a Vak végzet (1989) című akciófilm, amelyben Hauer egy világtalan vietnami veteránt játszott, aki segít egy kisfiúnak édesapja megtalálásában.

Legnagyobb sikere a Szárnyas fejvadász. A film kezdetben üzletileg sikertelen volt, de hamar kultuszfilmmé vált. Rajta keresztül fedezte fel magának Hollywood Philip K. Dicket, akinek később számos más írását is megfilmesítették. A film nagy hatást gyakorolt a cyberpunk műfajra. Ridley Scott a legteljesebb és legszemélyesebb művének tartja.

Hauer nem csak a mozivásznon aktív, hanem a közéletben is. Lelkes környezetvédő, részt vesz a Greenpeace-mozgalomban, és alapítvánnyal támogatja az AIDS elleni küzdelmet. 1985-ben másodszor nősült, feleségével azóta is boldogan élnek. Első házasságából született lánya, Aysha ugyancsak a színi pályát választotta.

 

 

Facebook hozzászólások

You may also like...