Fedezzünk fel egy másik bolygót az elménkben – Lost Sandy Desert

A Lost Sandy Desert az egyik legkülönlegesebb videojáték, amit csak az igazán hipszter videojátékosoknak ajánlunk. A sci-fi kaland igazából egy szimuláció, amiben egy távoli bolygó kietlen sivatagját kell felfedeznünk. A bolygó nem feltétlen fizikai távlatokban mérve van távol, hiszen a játék kezdőbetűit ha összeolvassuk, az LSD nevű közismert hallucinogén nevét teszik ki, így utalva arra, hogy milyen útra is szánják el magukat azok, akik kipróbálják ezt a játékot.

A játék lényege az, hogy minél több hallucinációt felfedezzünk a sivatagban, miközben megpróbálunk kiszabadulni ebből a lehetetlen álomból, és természetesen hidratálva tartjuk magunkat, hiszen a sivatag minden, csak nem túl barátságos környezet. A Lost Sandy Desertben bármi előfordulhat, találkozhatunk például egy járkáló szemgolyóval, vagy pedig egy szörfözős pizzával, de a legnagyobb durranásokat persze nem áruljuk el, szinte horror kategóriába is átmegy ez a szimuláció.

Természetesen ez a játék igen rövid, szinte 20 perc alatt mindent láthatunk benne, amit a Lost Sandy Desert ajánl, ezzel szemben, teljesen ingyenes, és itt legálisan letölthető. A játék mérete is apró, tehát helyet sem kell felszabadítanunk a gépünkön.

Az élmény, amit nyújt a Lost Sandy Desert teljesen egyedülálló, és megismételhetetlen. A szórakozás nem garantált, de az biztos hogy még hosszú időn át kísérteni fog.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...