Gene Wolfe számára nem jön több új nap – Nyugodjon békében!

Április 14-én, életének 87. évében elhunyt Gene Wolfe, a fantasztikus sci-fi óriás. Kiadója, a Tor hétfőn jelentette be a hírt, s közleményükben „közkedvelt ikonnak” nevezték.

R.R. Martin saját blogján emlékezett meg a szerzőről, ahol csodálatos íróként tüntette fel őt, az egyik legjobbnak, az általuk képviselt műfajban, műveit pedig úgy értékelte, hogy azokat mindig olvasni fogják, amíg csak a science fiction létezni fog.

Gene Wolfe 1931-ben született New Yorkban. Harcolt a koreai háborúban, majd mérnök lett belőle. Élete során több mint 30 regényt jelentetett meg, a legutóbbit 2015-ben A Borrowed Man címmel. Számost díjat nyert el, mint a Nebula, a World Fantasy és a Locus díjak.  Egy alkalommal Isaac Asimov tévesen mondta be, hogy Wolfe elnyerte a Nebula díjat a The Island of Doctor Death and Other Stories című könyvéért, majd mikor a hiba kiderült, Asimov viccelődött, hogy a szerzőnek valóban írnia kellene egy elbeszélést ezzel a címmel – megtette, s végül el is nyerte vele három évvel később a Nebula díjat.

Wolfe nagyszerű életművet hagyott maga mögött, legnagyobb művének Az Új Nap könyve sorozatot tekintették.

Nyugodjon békében!

Facebook hozzászólások

You may also like...