Ha ezt elolvasod, el kell tegyünk láb alól! – Titkok a szomszédból

Van környezetében egy furcsa épület, egy szellőző, amit túlságosan őriznek? Furcsa fények látszanak, valami folyik odaát esténként? Ha rákérdeznek, mindenki csak legyint és mosolyog? Valami folyik a szomszédban… Könnyen lehet a gyanú nem alaptalan, lehet, hogy egy titkos vagy csak zárt közösség működik mellettünk, a szomszédban.

Agymenés-labor
Valahol San Francscóban áll egy unalmas irodaépületnek álcázott Google-komplexum, amiről nem is sejtik a szomszédok, hogy robotok rohangálnak benne fel és alá.
Kereső, email? Dehogy! A Google 10 milliárd dollár feletti bevételével nem ülhet a babérjain, fejlesztenie kell, különben lehagyják a még kicsi, de energikus versenytársak. Ezért két labort tart fent az óriáscég, hogy saját, 100-as „meg kell csinálni” listájuk minden pontját valóra váltsák. Egyet Mountain View-ban, egy másikat – az izgalmasabb, robotikával foglalkozót – pedig egy titkos helyen, valahol a San Franciscó-i öböl környékén. A labor vezetője Sebastian Thrun mesterségesintelligencia-kutató, de a Google X labornak dolgozik Andrew Ng neves agykutató is, aki a robotikával és neurális hálók létrehozásával foglalkozik – Ng kifejlesztett egy olyan tanulni képes hálózatot, amely már képes egy macskát felismerni YouTube videók alapján, anélkül, hogy bárki előtte megtanította volna neki, hogy mi is az a macska. Hogy a Google nem csak játszadozik titkos laborjában, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a közelmúltban hat, robotokkal foglalkozó céget vásároltak föl.
San Francisco „Dextere”, Thrun csak a legjobb munkatársakkal szeretne dolgozni, ezért a Google kedvező ajánlatokkal szívja el a legnevesebb egyetemek (Stanford, New York, Massachusetts) és a legnagyobb cégek (Nokia, Microsoft) legbriliánsabb elméit, hogy valósággá váljanak a sofőr nélküli autók vagy a távirányítású, telefonról működtethető háztartási eszközök (pl. az Androidos villanykörte). És még ki tudja mi minden más a 100-as listáról?

A magyar Csillagkapu parancsnokság
A hidegháború hajnalán az acsarkodó nagyhatalmak csak remélni merték, hogy a másik oldalon nem lesz egy olyan vezető, akinek elgurul a gyógyszere és kiadja a parancsot a másik fél teljes megsemmisítésére. Nem mehettek biztosra, ezt bizonyítja, hogy Rákosi Mátyás kommunista főtitkár atom biztos bunkert építtetett a föld alá, nem messze a Parlamenttől.  A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőség (MDP KV) Pártgazdasági Osztálya 1951. december 28-án adta ki az utasítást a létesítmény építésére. A bunkernek 250 fő számára kellett hosszabb távú menedéket biztosítania, arra az esetre, ha atomcsapás érné a fővárost vagy az országot. Az építkezés 1952. május 1-én kezdődött meg a Parlament közelében, a Steindl Imre utcai pártház alatt, a lehető legnagyobb titokban. A Földalatti Vasút Tervező Vállalatot (FÖVA) bízták meg a tervezéssel, de a múltjukban alaposan átvizsgált mérnökök nagy része így sem láthatta soha azt, amit megálmodott, ahogyan valószínűleg a vidéki vájár munkások nagy része sem tudta, hogy éppen hol dolgozik, hiszen párhuzamosan haladt a 2-es metró építése. A kivitelezés 1963-ig folyt jelentős megszakításokkal és összesen 6-8 milliárd forintba került, mai árakon számolva. A végeredmény egy 3500 négyzetméteres, ’H’ alakú objektum, melyből egy folyosó vezet a 2-es metróig, egy másig pedig a Szabadság térhez. A teljes kapacitását tekintve 2200 főt befogadni képes bunkerben 160 m3-nyi víztározó, a metró hálózatából nyert 50 kW áram, további 15-15 kW-ot előállítani képes generátor, konyha, betegszoba, géptávíró és rádió hivatott a mindennapi életet segíteni. A bomba és sugárzásmentes bunkerben a levegő – teljes elzárás esetén – 4 órára elegendő a majd’ 40 méteres mélységben, de ezt az időt kétszer 24 órával ki lehet tolni a levegőszűrön keresztül történő ún. regenerálással. Mindez itt nálunk, Budapesten, a szomszédban…

26 Mexikónak
Angel Heredia mexikóvárosi szomszédjai bizonyára csak egy kedves fiatalembert láttak benne, nem is tudták róla, hogy huszonhat aranyérmet nyert az olimpiákon. Hogyan lesz egy középszerű, mexikói diszkoszvetőből huszonhatszoros olimpiai aranyérmes? Úgy, hogy miután megsérült, mindet megtanult az EPO-ról, a növekedési hormonokról, az adrenalinról, az inzulinról és az ATP-ról – egyszóval a vegyészetről. Ahogy ő fogalmaz, műalkotásként tekintett hivatására, az anyagok szimfóniájára, magára pedig, mint egyfajta edzőre. Figyelembe vette a ciklusokat, a tisztulási folyamatot, a kívánt formaidőzítést, a kimutathatatlanság érdekében ún. fátyolanyagokat használt, vizsgálta az adott ország doppingellenőrzési metodikáját és eszerint készítette el a megrendelt „koktélt” a világ minden tájáról (Ausztráliából, Dél-Afrikából, Ausztriából, Bulgáriából, Kínából, Svájcból) beszerzett alapanyagokból. Évente 16-18 atlétának, 15-20 000 dollárért szállított mexikóvárosi laborokban készített doppingszereket, melyek segítségével 26 olimpiai arannyal tértek haza sportolói. „Esetleg ha visszatérnénk az ókori pénzmentes sporthoz. Televízió nélkül, Adidas és Nike nélkül. Hiszen egyértelmű: aki nyolcadik lesz, az egy nagy versenyen 5000 dollárt kap, aki az első helyen végez, százezret. Ezen a sportoló elgondolkodik és utána azt gondolja, hogy úgyis mindenki más is doppingol, és igaza is van” – véli Heredia a sport tisztaságának esélyeiről. Miután elfogták, vádalkut kötött és kitálalt a doppingfutár, állítása szerint hátat fordított a doppingszereknek és manapság felkészítő trénerként dolgozik, nem is akármilyen eredménnyel, 2011-ben két világbajnoki címet szereztek bokszolói.  

Mi folyik Two Riversben? (részlet Robert Charles Wilson Misztérium c. könyvéből)
A vacsora egész jól sikerült. Elsősorban Mrs. Friedel beszélt, s hosszan taglalta, milyen gyönyörű is a környék, és hogy az ő drága, megboldogult férje mennyire élvezné az itteni kirándulásokat.
A saláta mindenkinek ízlett, és tele gyomorral senki sem szeret piszkálódni. Ehhez sokban hozzájárult az is, hogy gyönyörű tavaszi este volt, talán az első langymeleg este az évben.
Howard Poole, aki Evelynnel szemben ült, sokat mosolygott, de keveset beszélt. Lassan evett, és szemlátomást kiélvezte az étel ízét.
Dex először a fahéjas almatorta közben hozakodott elő a tabunak számító témával.
– Jól tudom, hogy ön a Védelmi Minisztérium telepén dolgozik, Howard?
Evelyn összerezzent, de Howard csak mosolygott, és megvonta csontos vállát.
– Én még soha nem gondoltam így rá, de… igen, a telepen dolgozom.
– Az újságokban kormánylétesítménynek nevezik – dőlt hátra a székében Dex.
– Igen.
– És mégis mivel foglalkoznak egy ilyen helyen?
– Tudja, Mr. Graham, én még új vagyok Two Riversben, úgyhogy egyelőre nemigen tudnám megmondani.
– Gondolom, ez akkor azt jelenti, hogy szigorúan titkos.
– Inkább csak annyit jelent, hogy sajnos fogalmam sincs.
– Kér valaki kávét? – kérdezte Evelyn, miközben az asztal alatt jól sípcsonton rúgta a vőlegényét.
– Jól hangzik – bólintott Howard. – Köszönöm, én kérek!
Dex csak mosolygott, és bólintott. Mrs. Friedel azonban nem kért, és sűrűn szabadkozott, hogy épp ő az, aki asztalt bont.
– Mennem kell.
– Sötétedés után akar kocsiba ülni? – húzta föl a szemöldökét Evelyn.
– Kivételesen igen – szabódott az özvegyasszony. – Tudják… én tényleg nem hiszek az álmokban, de ma… szóval délelőtt szunyókáltam egy kicsit, és álmomban Bennel beszéltem.
– A férjével?
– Igen. És az én drágám azt mondta, hogy pakoljak össze, és üljek kocsiba. Elég nyugtalannak tűnt – pirult el a nő. – Tudom, hogy hangzik ez, de kérem, ne nézzenek így rám! Nem vagyok holdkóros!
Most Evelynen volt a pirulás sora.
– Nem, semmiképp sem, Mrs. Friedel! Én is amondó vagyok, hogy az ember hallgasson a megérzéseire!
De mindannyiukon látszott, hogy mennyire furcsának találják a dolgot.
Miután elmosogatott, sétálni indultak a vőlegényével. A tópartra vezető ösvény állólámpáit bogarak rajzották körül, de a szúnyogoknak ez az idő szerencsére még túl hűvös volt.
– Meg kell ígérned, hogy miután összeházasodunk, nem piszkálod többet a vendégeket!
Dex elmosolyodott, és lovagiasan meghajolt.
– Rendben, szívem. Egyébként pedig nem állt szándékomban piszkálni Howardot.
Evelyn tudta, hogy ez valóban így van. Dexter nem volt rosszindulatú ember, csak keserű, akinek gyakran nehezére esett nem gúnyosan szemlélni a világot.
– Láttam, hogy majd megpukkadtál, hogy nem válaszolt! – somolygott a nő.
– Ez a Howard rendes kölyöknek látszik – vonta meg a vállát Dex. – Az a fajta, aki az egyetemi évek alatt végig színjeles tanuló volt. Biztos valami fejvadász cég szervezte be, és ha most jött, tényleg nem sokat tudhat arról, hogy mi is folyik a telepen.
– Lehet, hogy semmi sem folyik a telepen! – biggyesztette le a száját a nő. – Legalábbis semmi rossz.
– Elképzelhető.
– Bármit is csinálnak, lefogadom, hogy az tökéletesen biztonságos.
– Csernobil is az volt, amíg fel nem robbant!
– Istenem, tudod, hogy kezdesz paranoiás lenni?
Dex felnevetett, és a jókedve ragadósnak bizonyult. Aztán egymásba karoltak, úgy sétáltak tovább, egészen a mólóig.
Mire visszaindultak, a fejük felett már kigyúltak az első csillagok, és Evelyn fázósan bújt közelebb a vőlegényéhez.
– Maradsz éjszakára?
– Ha szeretnéd…
– Persze hogy szeretném!
Dex szorosan átölelte, és megszaporázták a lépteiket.
A férfinak később még eszébe jut majd a Csernobillal kapcsolatos megjegyzése. Talán egyfajta előérzet volt, mint Mrs. Friedel álma? Talán a zsigerei éreztek meg valamit, amire az elméje nem figyelt föl időben?
Állítólag ebben az állatok messze lekörözik az embert. Ott volt például Evelyn macskája, Tankcsapda. A cirmos egész este úgy viselkedett, mint akinek elmentek otthonról, körbe-körberohangált a hálószobában, mígnem Evelyn is megelégelte az ámokfutását, és szépen kitette a szűrét.
Talán valami sugárzás volt, amit a macska ösztönösen megérzett? Valami a tó sötét vizén túlról érkező, emberi érzékszervek számára felfoghatatlan jelzés?
Meglehet. Talán.

Kapcsolódó cikkek:
A komcsi Supermantől a nyugdíjas Hitlerig
Az 1-es hívószám

Források:
Agymenés-labor – New York Times
A magyar Csillagkapu parancsnokság – epiteszforum.hu (Szabó Balázs írása)
26 Mexikónak – Der Spiegel