Könyvajánló: Sara Stridsberg: A szeretet gravitációja
Regény az őrületről és a reményről, a szeretetről és a halálról, a fényről és az árnyékról
Sara Stridsberg: A szeretet gravitációja
A napokban jelent meg a svéd kortárs irodalom egyik meghatározó képviselője, Sara Stridsberg regénye, A szeretet gravitációja. A könyv helyszíne valós: egy svédországi pszichiátriai intézet, a Beckomberga, melyet 1932-ben építettek mentális problémákkal küzdő emberek számára. Ez volt a legnagyobb ilyen típusú létesítmény Európában, ami megközelítőleg 2 000 betegnek adott otthont. Amint arra a szerző is rámutat, a huszadik század első felében a társadalom kiszélesítette a mentális problémák és betegségek fogalmát, következésképpen Svédországban nyolcszorosára nőtt az ilyen típusú intézményekben lakók száma. A mentális problémák közé sorolták többek között az alkoholizmust és egyéb drogok használatát is, mert úgy vélték, az ezekben a függőségekben szenvedő emberek ön- és közveszélyesek lehetnek. A Beckomberga 1995-ben zárta be kapuit, mert időközben megváltozott az elmebetegségekkel kapcsolatos tudományos álláspont és közvélekedés, hiszen, ha már nem tartjuk betegnek a korábban itt élő pácienst, akkor „kórházra” sincs szüksége.
Az önéletrajzi ihletésű regény főhőse-elbeszélője a tizenhárom éves Jackie, akinek az apja, Jim rendszeres öngyilkossági kísérletei miatt került be az intézetbe. A lány egyre több időt tölt vele a látogatások alatt, s amikor az anyja nyaralni megy a Fekete-tengerhez, a „kórház” válik második otthonává. Itt tapasztalja meg fiatalsága és felnőtté válása legfontosabb pillanatait is. A regényben Jackie szemszögéből figyelhetjük meg a Beckomberga-beli életet, az ápoltakat, az ápolókat és az orvosokat is.
A szeretet gravitációja cím kétféleképpen is értelmezhető. Egyrészt arra utalhat, hogy a szeretetnek van megtartó ereje: a regénybeli kislány olyannyira szereti az apját, hogy ez a szeretet életben tartja a férfit. Másrészt azt is jelképezheti, hogy milyen köteléket, összetartó erőt vagy terhet jelent egy mentálisan beteg ember egy család számára.
A könyv leírja, mekkora várakozásokkal nyílt meg az intézmény, és milyen szomorúak és szánalmasak voltak a végnapjai. Voltaképpen számos tekintetben kudarcok sorozata, hiszen sok páciens került ide anélkül, hogy valódi gyógyírt találtak volna a problémájukra. Ráadásul a betegek zöme és a személyzet is szinte az egész életét az intézmény falai között élte le.
A szerző rengetegféle érzelmet jelenít meg a regényben, felmutatva az emberi kapcsolatok sokféleségét, ami vonatkozik az itt tartózkodó páciensekre, gondozóikra és hozzátartozóikra is. Sok beteg olyan hosszasan időzött az intézményben, hogy el sem tudták képzelni, milyen lehet a kinti világban élni. A Beckomberga egyfajta kicsi és biztonságos világgá változott a külső, nagy világon belül. Az igazi, nyugalmat adó otthont jelentette sokuk számra. Ugyanez igaz az orvosokra és ápolókra. Sőt, a rokonokra is, mint amilyen a narrátor lány is, aki szintén e falak között éli meg a felnőtté válás meghatározó éveit.
A regény formavilágát tekintve egészen különleges. Struktúrája, idősíkjai, a narráció, a nyelvezet, a helyszínek és az érzelmek váltakozása révén az írónő folyamatosan próbára teszi az olvasó figyelmét, miközben ez az írástechnikai kavalkád egyúttal az elmeműködést is modellezi. Folyamatosan arra késztet, hogy feltegyük a következő kérdéseket: Ki az egészséges, és ki a beteg? Hol húzódnak ezek a határok? Mit jelent a szabadság és annak korlátozása? A „kórház” intézményesíti a bentlakókat, kategóriákba osztja őket, ami minden szempontból meghatározza az életüket, egymáshoz, a rokonaikhoz és a külvilághoz való kapcsolatukat is. A könyv arra kényszeríti az olvasót, hogy számos kényelmetlen kérdést fogalmazzon meg a mentális problémákról, és szembesít azokkal az ellentmondásokkal, ahogy a társadalom kezeli ezt a kérdést.
Sara Stridsberg hazája irodalmának egyik meghatározó alakja, és 2016-ban beválasztottak a Svéd Akadémia Nobel Bizottságába. Nehéz témákról ír őszintén, kendőzetlenül, de mindezt áthatja hihetetlen költői stílusa és olykor meglepő humora is. Mély emberi tartalmakat feltáró regénye 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.
