Közeleg a világvége?
A science-fiction egyik legfontosabb témája a jövő világa, a környezetben, amiben élni fogunk. Az írók nagyon érzékenyen reagáltak mindarra a veszélyekre, amit a környezetszennyezés, az ember természetbe történő beavatkozása okozott. Visszatérő témák voltak a nukleáris világégés, a harmadik világháború, az ipari termelés okozta légszennyezés, az élő vizekben okozott kár, a mindent elborító szemét.
Sokáig csak borzongva olvastuk ezeket a disztópiákat, és örömmel tettük le a könyvet, hogy milyen szerencse, hogy nem ilyen világban kell élnünk. De úgy tűnik eljött az a pillanat, amikor szembe kell néznünk a ténnyel, ez mégsem csak fikció. Az újabb ús újabb tanulmányok és elemzések egyre rémisztőbb képeket festenek nem a távoli , hanem a közeljövőről.
Néhány hónapja látott napvilágot az a jelentés, amelybe a világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete a globális felmelegedés várható hatásait elemzi. Ijesztő, amikor több tucat szakértő több ezer tanulmány elemzése után megállapítja, hogy csupán 12 évünk van arra, hogy tegyünk valamit. Az IPCC ritkán publikál új jelentést, de olyankor ijesztően pontos leírást ad a Föld aktuális és várható állapotáról, amelyek megalapozottak, megbízhatók, és sajnos nagyon sötét képet fest.
Egy ilyen jelentés gyakran hónapok és évek munkája, olyan szakértői gárda állítja össze, akiket a kormányok és a nemzetközi szervezetek delegálnak szigorúan szakmai alapon. Ezen a jelentésen 40 ország több mint száz szakértője dolgozott, akik több mint hatezer tanulmányt vizsgáltak át. Több mint 500 szakértő 13 000 megjegyzéssel finomította az első vázlatot, és közel hatszáz szakértő 25 000 hozzászólása pontosította a végső jelentést.
A jelentés egyik következtetése elkeserítő. Ha sikerülne a károsanyag-kibocsátást a felére csökkenteni, akkor a globális felmelegedést 2100-ig sikerülne a kritikus másfél celsius-fok alatt tartani. A cél nem elérhetetlen, de azonnali cselekvésre lenne szükség; olyan átalakulásra, ami a gazdaság és a társadalom szinte minden területét érinti. De ez olyan példátlan mértékű együttműködést követelne meg, hogy abban reménykedni is értelmetlen.
A Breakthrough National Center for Climate Restoration nevű ausztrál szervezet a korábbi tudományos eredmények alapján modellezte a lehetséges jövőképeket. A legrosszabb forgatókönyv rémséges jövőképet fest: 2050-re három fokkal emelkedik a hőmérséklet. Ebben az esetben a föld hatalmas területein kell elviselhetetlen hőségre számítani. Az emberiség felének olyan hőségben kellene időnként élni, ami már a túlélést teszi kétségessé. Emiatt akár egymilliárd ember válhat klímamenekültté. A tengerszint emelkedése miatt a tengerparti nagyvárosok hatalmas területeit kellene kiüríteni. A krónikus vízhiány miatt összeomolhat a globális élelmiszertermelés, és az egész világra kiterjedő élelemhiány következne be. A beporzást végző rovarok számának drrasztikus csökkenése és termelési válságot okozna. Az már szinte mellékes, hogy olyan komplett ökoszisztémák pusztulnának el, a nagy korallzátony, vagy a sarkvidékek.
Egymillió állatfajt már most a kihalás fenyegeti. Mintegy 600 növényfaj tűnt el az elmúlt 250 évben, Az adatok szerint a növények kihalása 500-szor gyorsabban zajlik, mint az természetes módon, az ember nélkül történne. De sokak szerint még ezek a számok is alábecsülik a növénykihalás jelenlegi mértékét. A Földön minden élet a növényektől függ, azok szolgáltatják az oxigént és a táplálékot is. Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is.
Hogy mi is kiálljunk a klímavédelem mellett összeállítottunk egy kedvezményes könyvcsomagot, amely három olyan világot mutat be, ahol környezeti katasztrófával kell megküzdeniük az embereknek. Hogy ne válhasson a téma unalmassá, három teljesen különböző élethelyzetet mutat be.
Andreas Eschbach Összeomlás című regénye egy olyan világválságot mutat be, amikor a megszokott civilizációnk alapját képező olaj fogy el. az emberi civilizáció egy olyan krízishelyzet felé tart, mely gyökerestül forgathatja fel a fennálló társadalmi rendet. Mert ha elfogy az olaj, élethalálharc indul meg országok és szövetségek között, a technikai fejlődés leáll, és a Földön újra beköszönt a középkor. A mai, energiaínséges, kőolajfüggő világunkban a lehető legaktuálisabb kérdéseket teszi fel, hogy a maga irodalmi eszközeivel keressen rájuk válaszokat. Válaszokat, melyekre akár már holnap szükségünk lehet.
Emmi Itäranta A teamesternő könyve című regénye sem egy könnyed szórakozás. A finn írónő műve a jövő Finnországába vezet el, pontosabban annak diktatórikus világába. Az éghajlatváltozás és a globalizáció következményeként új népvándorlás zajlott le, a természeti katasztrófák pedig végérvényesen átrajzolták a Föld térképét. A nyersanyagok elfogyta utáni új világban a fejlett technika eszközei jórészt már feledésbe merültek, és a legdrágább kincs az édesvíz. A rendkívül vegyes népességű Skandináv Uniót könyörtelen katonai diktatúra uralja, mely szigorúan védelmezi az ismert vízlelőhelyeket. Ugyanakkor a lakosság csupán sótlanított tengervízzel olthatja szomját. Néhány száz év múlva a regény tizenéves főhőse, nehéz helyzetbe kerül. Noriára édesapja két örökséget bíz: a kínai teamesterek – a víz őrzői – ősi tudományát, valamint egy senki más által nem ismert édesvízlelőhely titkát. E kettős felelősség nehéz döntések elé állítja a lányt: segítsen faluja szomjazó lakosságán, vagy őrizze tovább tiltott tudását?
A harmadik regény Daniel Godfrey műve, az Új Pompeji. A regény egy olyan ötlet körül forog, amelyre sajnos mi nem számíthatunk, mint jelen kori problémánk megoldása: az időutazás. Egy cég új projektje minden eddiginél nagyobb és titkosabb: élő embereket akarnak átemelni a biztos pusztulás előtt álló, római kori Pompejiből.
