Lefotózták az egyik vámpírcsillagot

Olyan kettőscsillagot fedeztek fel, ahol a páros egyik tagja anyagot veszít, míg a társa ebből gyarapszik – a folyamat azonban nem a szokásos módon történik. Minderre a négy nagy VLT távcső összekapcsolásával készült részletes felvételek alapján derült fény.

A kutatók az SS Leporis jelű kettőscsillagot figyelték meg, amelyben a két égitest 260 napos periódussal kering egymás körül, nagyjából a Föld-Nap távolságban. A páros közül a nagyobb és hűvösebb, felfúvódott légkörű objektum felszíne ennek a távolságának a negyedéig ér (kiterjedt légköre miatt). Utóbbi égitest tehát közel akkora, mint a Merkúr pályájának átlagos mérete.

Forrás: ESO/PIONIER/IPAG

Három felvétel a két, egymás körül keringő csillagról (ESO/PIONIER/IPAG)

A kisebb és forróbb csillag elszívja a nagyobbik anyagát, annak közel felét “felemésztette” már. A csillagok közötti hasonló anyagátadás nem ritka jelenség, azonban az ilyen folyamatok során a nagyobbra fúvódott égitestről gázáramlás zajlik kisebb társa felé. A mostani megfigyelés érdekessége, hogy az anyagátadás itt nem ezen a módon történik.

Itt a legfrissebb, decemberi Galaktika magazin DVD-melléklettel is!

Ne késlekedjen, legyen Öné az Erik a Viking DVD! A dvd-s változatot kérje az újságárusoktól!

Részletes megfigyelésekkel sikerült kizárni, hogy ilyen anyaghíd kötné össze a két égitestet, illetve a nagyobb óriáscsillag mérete sem elegendő ahhoz, hogy ilyen módon történjen a folyamat. A feltételezések szerint a nagyobb méretű objektum intenzív csillagszele révén veszít gázt, amelyet társa gravitációs terével befog, és fokozatosan saját anyagává alakítja. A szakemberek “szelíd vámpírnak” nevezték el a kisebb objektumot.

A megfigyelésre a chilei Paranal Obszervatórium 8,2 méteres VLT-távcsöveivel került sor, amikor kísérleti jelleggel úgynevezett interferométer üzemmódban használták őket. Ekkor a négy távcsőből érkező fény egy képet alkot. Az így készült mérések előnye, hogy felbontásuk közel akkora, mintha az egy olyan nagy távcsővel készülne, amelynek tükörátmérője megegyezne a két egymástól legmesszebb lévő távcső közötti távolsággal. A rendszer kísérleti képei közel 50-szer részletesebbek, mint a Hubble-űrtávcső fotói. A következő időszakban további objektumokat vizsgálnak hasonló módon, és finomítják a nagy felbontóképességű mérés eljárását.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lc1buwvH9esn9nEs

Örvény című könyvünket rendeld meg a képre kattintva!

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás origo/tudomány

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?