Logan: Az utolsó Rozsomák film végre méltó lesz az X-Men névhez?

Március 3-án mutatkozik be a filmvásznakon a Logan, Hugh Jackman utolsó olyan filmje, melyben kihegyezi adamantium karmait és Rozsomák személyében nekimegy a rosszfiúknak. Már a Logan első előzetese is nagyon biztató volt, most pedig, hogy megkaptuk a másodikat, az elvárások talán még magasabbra szökkentek. Brutális, odamondós sztorira számíthat a közönség, ami nem is meglepő, tekintve, hogy R besorolást kapott az új X-Men film. Úgy lesz ez egyébként X-Men film, hogy kevesebb mutánst láthatunk benne, mint amihez a korábbi felvonásokban szokhattunk. Na, jó azért az öreg és szenilis Charles Xavier professzor feltűnik, és rögtön káromkodik is egy nagyot. A visszafogott mutánsvezér ritkán volt olyan kétségbeesett, mint most.

Rajtuk kívül benne lesz még a Logan című filmben egy, a Rozsomákhoz hasonló képességekkel felvértezett kislány is. Nyilván az ő megmentése lesz a cél, meg hogy a főszereplő valahogy túlélje a kalandot. Logan ugyanis nem a régi lesz már az Old Man Logan nevű képregény feldolgozásában. Egyre satnyuló regenerációval, megfáradva és megöregedve tér vissza a mozikba az egyik legkeményebb Marvel-hős. Aki persze arra számítana, hogy az eredetihez hasonlóan a Hulk és Hawkeye is itt durvuljon, az csalódni fog. Ugyanis utóbbi két karakter jogai nincsenek a FOX-nál, az MCU-hoz tartoznak.

Korábban pletykálták, hogy a Logan végére forgattak egy jelenetet Ryan Reynoldsszal, így összejöhet a nagy találkozás. A Deadpoolban egyébként is poénkodtak egy sort Hugh Jackmannel. De ezt az értesülést maga a Deadpoolt játszó színész tagadta, szóval nem lesz ebből jó eséllyel semmi. Reynolds azt írta twitteren ezzel kapcsolatban, hogy igaz, hogy imádna egy Deadpool-Logan team-up filmet, de a Logannek megvan a maga hangulata, ami elég reményvesztett és komoly lesz az előzetesek alapján. És ez nem egyeztethető össze a Deadpool-féle hülyéskedéssel.

Ha pedig Deadpool, már csak azért is érdemes a Logan legújabb trailerét megnézni, mert Rozsomák egy X-Men képregényt szorongat a kezében benne, és lelkesen magyarázza, hogy a valóság bizony sokkal keményebb pár színes-szagos rajzolt lapnál. Ez akár magyarázat lehet arra is, hogy a karakter miért nem tűnt fel soha – egy kivágott jelenettől eltekintve, ahol megmutatták – a klasszikus sárga ruhájában.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?