MegaLux – interjú Sárkány Richárddal

A kecskeméti főiskolások nagy fába vágták fejszéjüket, mikor elhatározták, hogy részt vesznek a 2015-ös World Solar Challenge-en. A napelemes autók versenyét Ausztráliában rendezik meg.

Ezen apropóból a MegaLux egyik mérnökinformatikusával, Sárkány Richárddal készítettem interjút.

– Mi is pontosan a MegaLux, honnan jött a név?

Az ötlet az elődünktől származik. A Megamater egy liter üzemanyaggal több mint háromezer kilométert volt képes megtenni, így komoly referenciával szolgált nekünk a továbbiakban. Megtartottuk a Mega előtagot, és hozzákerült a Lux, mint a fény mértékegysége – innen a név. Referencia nélkül nagyon nehéz lett volna elindítani a folyamatot, ezért nagy segítség volt az előző Megameter, ami szintén a GAMF-on készült el és a Finn-eco marathonon – 2013-ban – első helyezést ért el.

– Milyen fontosabb adatokat lehetne kiemelni, ami készítéssel, vagy magával az autóval kapcsolatos?

– Legelőször kiemelném, hogy főképp hallgatók készítik a MegaLuxot. A Megameter csapatából is vannak itt tagok, tizennégyen dolgozunk a kocsin. Ebből mindenki tanuló, egyetemista, és szabadidőnkben készítettük el az autót. Persze egy-két tanár is a segítségünkre van, az ő tapasztalataik is nagyon sokat hozzátesznek a MegaLuxhoz. 2014 szeptemberében kezdtük meg a tervezgetést, csapatszervezést, szóval nagyjából egy éve álltunk neki a megvalósításnak. Ezt mindenki a szabadidejében csinálta. Nem járt plusz pont egyetemen, nem ismertethettünk el vele kurzusokat; órák után, hétvégéken és nyáron is sokat dolgoztunk rajta. Ezt munkaórában nem is tudnám összeszámolni.

Mesélj egy kicsit a Te szerepedről a MegaLuxban!

– Ahogy egy csapatban lenni szokott, mindenki felelős valamiért, vagy sok valamiért. Van, ki a szoftveres részeket tervezte, van, ki az elektronika hardverét, vagy épp a kábeleket és egyéb anyagokat vágja, készíti. Én mérnökinformatikus hallgatóként az elektronikai részen dolgoztam. Azon belül is a telemetria rendszert terveztem, és az autó kapcsolási rajzát is én készítettem el. Emellett akksi-felelősként is jelen vagyok, ami azt jelenti, hogy figyelnem kell minden értékét az akkumulátornak, hogy egy bizonyos tartományon belül maradjon, és szóljak, ha nem így van. Tulajdonképpen babusgatnom kell ezt a fajta akkumulátort, ami annyit tesz, hogy figyelnem kell az életjeleit. Illetve az elektromos részek dokumentációját is elkészítettem, ami igen hosszú volt.

solar_megalux_csapat

Milyen jelentősége van a MegaLuxnak lokális, vagy globális szinten?

– Mindenképpen egy nagy dobásról van szó. Néhány külföldi csapat is ígéretesnek tartja a MegaLuxot, és mi is bízunk benne. Amit mindig leszögezünk, úgy most is megteszem: a MegaLux soha nem lesz utcai autó. Az összeesküvés-elméletek ellenére nem országutakra terveztük. Egy személy vezetheti, kisterű, és kifejezetten a World Solar Challenge-re készítettük el. Fontos még, hogy minden alkatrészt, elektronikát a mi ötleteink alapján készítettük, vagy készíttettük el. Ez azt jelenti, hogy nem más gyártók dolgait vettük meg, vagy azok mását csináltuk meg, hanem minden a csapat ötlete az autó vázától az elektronikáig.

– Mesélj kérlek kicsit az ausztrál útról!

– A World Solar Challenge, azaz a napelemes autók megmérettetése Ausztráliában kerül megrendezésre. A táv Darwintól Adelaide-ig tart, ami nagyjából háromezer kilométer. Ezt kell megtegyük hálózati töltés nélkül. Lesznek más osztályok is, akik versenyeznek, rájuk más szabályok vonatkoznak: például az crusier class-os autókban ketten, vagy többen ülnek és megadott időnként tölthetnek az akksin. A MegaLuxot szeptember első felében raktuk repülőre. Először az volt a terv, hogy hajón utazik majd, de kicsit megcsúszott a határidő, így maradt a repülő. Szingapúrból majd hajóval megy tovább Darwinig. Október elejére ér oda, ahogy nagyjából a csapat is. Repülővel utazunk majd, Dubai-ban átszállunk és Szingapúrban egy pár órás városnézés keretein belül készülünk fel lelkileg a versenyre, és onnan mi is Darwinba repülünk, ahol majd elindul a kihívás.

– A kihívást fogja valamilyen médium közvetíteni?

– Igen, a World Solar Challenge oldalán lesznek élő közvetítések, aktuális hírek, állások a verseny nagyjából minden pillanatáról.

– Mi a cél, és mik a tervek a jövőre nézve?

– 2013-ban, a legutóbbi ilyen versenyen a nagyjából negyven csapatból csupán tizenegyen értek be a célba. A többi autó meghibásodott, vagy nem sikerült a szabályokat betartani. Számunkra a cél, hogy beérjünk a célba. Ha a helyezésünk is előkelő, az még jobb. Ahogy mondtam már, a többi csapat új ellenfélként néz ránk, és nagy jelentőséget tulajdonítanak nekünk. Innentől bármi kisülhet a jövőben.

Sárkány Richárd MegaLux

– Ha lehet, említs egy-két „kulisszatitkot”. Volt-e valami emlékezetes pillanat a készítés során?

– Hogy emlékezetes? (Nevet) Az egész emlékezetes volt. Ami érdekesség lehet, hogy a MegaLuxnak nagyon tisztának kellett lennie, mikor útnak indult, mert a vámellenőrzés miatt semmilyen földmaradvány, vagy szennyeződés nem kerülhet Ausztráliába; ragyognia kellett. Illetve külön utánfutót terveztünk neki, amibe gond nélkül beférhet. Több részből áll, és mindennek meg van a maga helye. Talán a legemlékezetesebb és legfelemelőbb pillanat az volt, mikor először teszteltük a járgányt. Más dolog, hogy papíron a működik-e valami, és más a valóságban. Picit féltünk, mi sülhet ki rosszul belőle, de bizakodtunk. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy semmi sem romlott el. Ilyenkor az ember „várja” a megjelenő hibákat, amiken javítani, fejleszteni kell. Ez elmaradt. Kisebb-nagyobb beállításokat kellett végeznünk ugyan, de egy darab alkotó eleme sem esett ki belőle. És amikor először láttuk gurulni a MegaLuxot – na, akkor nagyon boldogok voltunk. És megkönnyebbültünk; akkor már láttuk, hogy lesz belőle valami.

– Mi az üzenete a MegaLuxnak felénk, felétek, és a világ számára?

–  A legfontosabb, hogy bármi is volt bárkinek a feladata, ez nem egyszemélyes dolog volt. Csapatként gondolkodtunk, csapatként tettük oda magunkat. Ez egy közös álom, közös cél, mind a csapat, mind Magyarország szintjén.

 

Ezúton is köszönöm az interjú lehetőségét, és sok sikert kívánok a MegaLuxnak és a csapatnak Ausztráliában, hogy kiváló helyezést érjenek el. Már a megépítése is önmagában egy győzelem.

megalux

 

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?