Megérkezett az Arrival előzetese
A sci-fi rajongók által várva várt film, az Arrival trailere már megjelenésekor megnyerte az érdeklődőket. Ennek titka talán az, hogy az előzetes nem a megszokott hatásvadász elemekkel van teletűzdelve, melyeket jellemzően egy közönséges, nem túl sok újat nyújtó film, azaz egy csalódás követ. Csakhogy néhány rossz példát említsünk:
- A Föld inváziója – Csata: Los Angeles című, 2011-es film trailere a szokatlan zenéjével és látványos akciójeleneteivel sokat ígért, ám végül keveset adott. Sokak szerint nem volt több egy nyári tucatfilmnél.
- Ridley Scott Prometheusa visszanyúlt a gyökereihez, amikor az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál hanghatásait hallhattuk a trailerben, viszont aligha nyújtott hasonló élményt, holott sokáig az Alien előzményfilmjeként tartották számon.
- Az Amikor megállt a Föld című remake egy 1951-es klasszikust kívánt feldolgozni, azonban a végeredmény egy unalmasra sikeredett filmalkotás lett.
Az Arrival történetéről már tudni annyi, hogy földönkívüli űrhajóknak hitt objektumok szállnak le a Föld különböző pontjaira. A katonaság egy nyelvészeti szakértő (Amy Adams) segítségét kéri, hogy az idegenekkel kapcsolatba lépve kiderüljön, békés vagy ellenséges szándékkal érkeztek.
Az előzetes első néhány jelenete kicsit A gömb című Michael Crichton adaptációt idézi, amelyben szintén egy szakértő brigádot hívnak segítségül ahhoz, hogy megvizsgáljanak egy lezuhant űrhajót.
Denis Villeneuve rendező az elmúlt években sikeresen bizonyította, hogy ért a filmkészítéshez. A Sicario – A bérgyilkos jó fogadtatásban részesült, és bizonyos médiumok a 2015-ös év legjobb akciófilmjének tartják. Villeneuve fogja készíteni a jelenleg még cím nélküli Szárnyas Fejvadász előzményfilmet, melyre jövőre számíthatunk Ryan Gosling főszereplésével és Harrison Ford részvételével.
Facebook hozzászólások